Így használd ki az ELTE-t – bemutatjuk a Szolgáltató Központot

Egy szervezet, mely a hallgatókért van. Egy szervezet, mely bármilyen felmerülő kérdésre válaszol. Egy szervezet, melynek segítségével az egyetemen töltött éveink a tanulás mellett a tudatos karrierépítésről, a sportról és az egészségmegőrzésről, valamint a közösségépítésről szólhatnak. A következőkben az ELTE Szolgáltató Központjához tartozó szervezeteket, hivatalokat (Quaestura Hallgatói Ügyfélszolgálati Iroda, ELTE Karrierközpont, ELTE Sportiroda, ELTE Fogyatékosügyi Központ és ELTE Alumni Titkárság) mutatjuk be elsősorban a legújabb ELTE-polgároknak címezve, de írásaink a felsőbbévesek számára is szolgálhatnak új információkkal.

Queaestura Hallgatói Ügyfélszolgálati Iroda

Minden elsőéves ELTE-s tapasztalhatja, hogy az iskolakezdéssel járó sok adminisztrálni valódolog, a rengeteg ügyintézés, a Neptunnal kapcsolatos teendők sokszor egy helyre vezetnek: a Q-térre, vagyis a Quaestura Hallgatói Ügyfélszolgálati Iroda online felületére. Ez nem véletlen, hiszen a Quaestura iroda célja, hogy a hallgatók egyetemi élettel kapcsolatos adminisztratív ügyintézését, valamint általános tájékoztatásukat segítse.

Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy bármivel, ami a tanulmányi ügyeken kívül esik, a Quaesturához javaslott fordulni. Az iroda szolgáltatásai:

  • kezdeti Neptun-jelszó igénylés, majd annak későbbi megváltoztatása,
  • minden diákigazolvánnyal kapcsolatos ügyintézés, így például az igénylés, majd az érvényesítés, illetve az ideiglenes diákigazolvány kiállítása,
  • hallgatói jogviszony igazolás kiállítása,
  • a Neptunban szereplő személyes adatok egyeztetése, megváltoztatása,
  • diákhitel igénylése,
  • hallgatói pénzügyek,
  • hallgatói biztosítás kötése,
  • a Karrierközpont által meghirdetett tanfolyamokra szóló képzési szerződések átvétele,
  • alumni jelentkezési lapok átvétele.

Az Egyetemi Könyvtár épületében (1053 Budapest, Ferenciek tere 6.) működő iroda az online Q-térrel kiegészülve segíti a hallgatókat. A Q-tér lehetőséget ad online ügyintézésre, így például ott kell igényelni a diákigazolványt és a Neptun-jelszót, illetve megadni a Neptunhoz szükséges adatokat, valamint időpontot is lehet foglalni online. A honlap fontos alkotóeleme a GyIK menüpont, melyben a lehető összes felmerülő kérdésre választ találunk, illetve az oldalról az egyetem működésével, rendszerével kapcsolatos dokumentumok is letölthetők.

A Budán működő karok számára a lágymányosi campus területén is található egy a Quaestura iroda feladatait betöltő „kihelyezett tagozat”, a Q-pont.

Elérhetőségek:

  • Quaestura Hallgatói Ügyfélszolgálati Iroda: 1053 Budapest, Ferenciek tere 6. (az Egyetemi Könyvtár épületében),
  • Q-pont: 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A Északi tömb I. emeleti galériája (az Eötvös Kiadó mellett),
  • Q-tér: qter.elte.hu

ELTE Karrierközpont

Bármilyen munkaügyi kérdéssel a Karrierközponthoz lehet fordulni. Ennek a szervezetnek a célja, hogy az egyetem hallgatóinak munkaerőpiacra történő kilépését támogassa. Ennek érdekében különböző módokon és fórumokon segíti a hallgatókat a számukra megfelelő állás megtalálásához. A központ kredites kurzusok és tanfolyamok, tréningek szervezése mellett személyes karrier-tanácsadással is foglalkozik, mellyel hozzájárulnak az egyetemisták tudatos karrierépítéséhez.

A Karrierközpont szolgáltatásai közé tartozik ezen túl az állásközvetítés is. Az álláskereső oldal, melyen különböző szűrők segítségével találhatjuk meg a számunkra leginkább megfelelő munkát, a zárt Facebook-csoport, melyben leginkább volt ELTE-sek hirdetnek álllásokat kifejezetten az ELTE-n végzők vagy végzettek számára, valamint az évente kétszer megrendezett Virtuális Állásbörze segítségével tájékoztatják a hallgatókat az aktuális nyitott pozíciókról.

 

ELTE Sportiroda

A 2014-ben indult ELTE Sportiroda az ELTE polgárok sportolását és egészségük megőrzésére irányuló erőfeszítéseit támogatja az egyetemi sport szereplőinek összefogásával, valamint az ELTE sport programjának koordinálása révén.

A Sportiroda az EHÖK-kel, az ELTE BEAC-cal, az ELTE SPORT Kft.-vel és a PPK Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézetével együttműködve elérhetőbbé, átláthatóbbá teszi az egyetemi sportéletet a hallgatók és dolgozók számára. Az iroda a sportolási lehetőségek bővítése és az egyetemi sport népszerűsítése, sportesemények szervezése mellett feladatának tekinti az ELTE-re járó élsportolók támogatását, elsősorban a kettős életpályamodell lehetőségének elősegítésével.

Az ELTE-s sportolási lehetőségekről bővebben itt írtunk.

Elérhetőség:

  • ELTE Sportiroda: 1056 Budapest, Szerb utca 21-23. fszt. 5.,
  • sportiroda@kancellaria.elte.hu.

ELTE Fogyatékosügyi Központ

A speciális szükségletű hallgatók számára a Fogyatékosügyi Központ biztosítja, hogy egyenlő hozzáféréssel, akadálymentes módon tudják egyetemi tanulmányaikat elvégezni. A Központ a kari koordinátori hálózat segítségével megszervezi a hallgatók számára a személyi segítői hálózatot, felméri az eszköz- és szolgáltatási igényeket, részt vesz a tananyag-digitalizálásban, valamint koordinálja az akadálymentesítési törekvéseket.

A Központ szoros kapcsolatot ápol a hallgatói önkormányzattal, a karok oktatóival, az egyetemi és kari könyvtárakkal, az esélyegyenlőségi bizottsággal, az életvezetési tanácsadóval, a Kancellárián belül működő Beruházási és Üzemeltetési Igazgatósággal, az ELTE Karrierközpontjával, a kollégiumokkal, valamint a sportközponttal, hogy a fogyatékossággal élő hallgatók egyenlő esélyű hozzáférését biztosítani tudja a tanulmányokon túl a szolgáltatások terén is.

Elérhetőség:


 

ELTE Alumni Titkárság

Bár a beiratkozáskor még kevesen sejtik, miért olyan fontos kitölteni a később érvénybe lépő Alumni jelentkezési lapot, később világossá válik mindenki számára, mennyi előnnyel járhat kapcsolatban maradni az egyetemmel a diploma megszerzése után is. A szervezet különböző szolgáltatások mellett szakmai előrejutást is segítő kapcsolattartáshoz szeretne alkalmat teremteni az ELTE-n végzett hallgatók és az jelenlegi és volt oktatói között.

Az Alumni tagok állandó tájékoztatást kapnak az egyetemen folyó életről, az itt tartott eseményekről. Ezen felül többek között a Szolgáltató Központ által szervezett szolgáltatási díjakért tartott képzéseket, az Egyetemi Könyvtárat, a Füvészkertet, az Eötvös Kiadó könyveit és a BEAC edzéseit is kedvezményes áron vehetik igénybe a Szervezet tagjai. Az egyéb kedvezményes lehetőségek karok Alumni Tagozatatól függenek.

Elérhetőség:

  • ELTE Alumni Titkárság: 1056 Budapest, Szerb u. 21-23.,
  • alumni.elte.hu

Forrás: ELTE Szolgáltató Központ, Q-tér, ELTE Karrierközpont ELTE Sportiroda az egészséges életmódért, Megkezdi működését az ELTE SportirodaMegnyílt az ELTE Fogyatékosügyi KözpontjaELTE Alumni

Kép forrása: thinkadvisor.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]