“fogyatékkal élőként is vannak lehetőségek”

A “Fogyatékos Felsőoktatási Hallgatók Közigazgatási Ösztöndíjprogramja” (a politikailag nem korrekt elnevezés ellenére) a fogyatékossággal élő hallgatók támogatását célozza meg – a szakmailag elhivatott, a nemzeti közigazgatás iránt elkötelezett hallgatóknak biztosítják a szakirányú munkatapasztalat megszerzését. Várhatóan február végén indul a három hónapos program, amellyel a tapasztalat mellett havi 50 ezer forint ösztöndíjat is elnyerhetnek a sikeres pályázók.

A program honlapján ezt írják: “a magánszektorban megszokott a megváltozott munkaképességű személyek alkalmazása, a közigazgatás azonban eddig csak szórványosan, és nem minden szakterületen biztosított szakmai munkalehetőséget a fogyatékos személyek számára” – ezen kívánnak változtatni.

A részvétel feltételei:

  • magyar állampolgárság,
  • felsőoktatási intézményben legalább négy lezárt félév,
  • aktív hallgatói jogviszony,
  • a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 79/2006. (IV. 5.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 79/2006. (IV. 5.) Korm. rendelet] 19. §-ában foglalt szakvélemény a fogyatékosság igazolásához.

A feltételek közé tartozik továbbá, hogy a pályázó az ösztöndíjas szerződés időtartama alatt más ösztöndíjas jogviszonyban, munkaviszonyban, állami vezetői szolgálati jogviszonyban, közszolgálati, kormányzati szolgálati, közalkalmazotti jogviszonyban, bírósági szolgálati, igazságügyi alkalmazotti szolgálati, ügyészi szolgálati, valamint hivatásos szolgálati jogviszonyban nem állhat.

Az ösztöndíjasok számára a havi 50 ezer forintos ösztöndíj mellett a munkájukat segítő mentorokat is biztosítanak. A pályázatot elektronikus úton lehet benyújtani 2016. január 11-től január 24-ig itt.

A pályázat kiírói kérik továbbá, hogy ha a jelentkezőnek “speciális segédeszközre illetve egyéb speciális körülményre van szüksége a kiválasztási eljárás, illetve ezt követően az esetlegesen megvalósuló munkavégzés során”, azt jelezze.

 “A Miniszterelnökség Fejlesztéspolitikai Kommunikációs Főosztályán teljesített gyakorlatom során már az első perctől befogadtak és teljes értékű munkatársként kezeltek. A mentoromnak köszönhetően rengeteget tanultam szakmailag és emberileg is. Nagyon fontos, hogy hasznosnak éreztem magam, és azzal foglalkozhattam, ami igazán az én területem. Az első állásomnál is meghatározó volt az itt szerzett tapasztalat, így elmondhatom, hogy bölcsészdiplomával, fogyatékkal élőként is vannak lehetőségek, amelyek érdembeli fejlődést nyújtanak. Köszönöm” – a Miniszterelnökség egykori ösztöndíjasa így nyilatkozott az ösztöndíjprogramról.

További információk a program honlapján érhetők el, kérdezni a kapcsolat menüponton keresztül lehet.

Forrás: MTI, fko.kormany.hu

Kép: inhabitat.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]