Erasmus+ tájékoztató napok

A Tempus Közalapítvány az MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint Veszprémben, Debrecenben és Budapesten várja az Erasmus+ program köznevelési, szakképzési és felnőttoktatási lehetőségei iránt érdeklődőket.

Pályázatíró szemináriumokat és pályázat-előkészítő rendezvényeket tart novemberben a Tempus Közalapítvány. Az Erasmus+ program az oktatás minden szintjén kínál nemzetközi együttműködési lehetőségeket: a diákok mellett pedagógusok, oktatók, intézményi munkatársak és oktatási szakértők is szerezhetnek nemzetközi tapasztalatokat, amennyiben intézményük támogatást kap erre.
A programban különböző intézmények és szervezetek együttműködésére is van mód, például több ország óvodái, iskolái dolgozhatnak egy-egy közös projekten, megvalósulhatnak módszertani vagy tananyagfejlesztések, illetve a diákok külföldi szakmai gyakorlata is támogatható.

A köznevelési, szakképzési és felnőttoktatási területen megvalósuló pályázatokra 2016-ban Magyarországon 13 millió eurót fordíthatunk.
A sikeres pályázáshoz szeretnének minden információt megadni a programot koordináló Tempus Közalapítvány munkatársai, ezért novemberben tájékoztató napokat szerveznek Veszprémben, Debrecenben és Budapesten. Az első rendezvényt november 10-én tartják Veszprémben.
A programokra jelentkezni a következő linken lehet: http://tka.hu/hir/4173/erasmus-tajekoztato-napok.

Forrás: MTI, www.edupress.hu
Kép: www.ceu.edu