Segítségnyújtás a menekülteknek a HÖOK-elnök szemével

Minden egyetemi hallgató üzenetet kapott arról, hogy részt vehet a HÖOK szervezte önkéntes segítségnyújtásban a menekültek számára. Gulyás Tibor, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke elmondta, hogy ennek a tervezése nem most kezdődött: már a határzár ténye előtt sejtette, hogy a menekülthelyzet egyre súlyosabb lesz, az őszi hideg pedig további feladatokat fog jelenteni, ezért kezdeményezte Balog Zoltán miniszternél a hallgatói szerepvállalás lehetőségét.

– Jelenleg az adatbázisunkban regisztráljuk a jelentkezőket, őket hamarosan értesítjük is – mondta el Gulyás Tibor. – A következő hétre szemétszedést szervezünk Mórahalomra, a nagy menekülthullám miatt ez az akció pár napig is eltarthat, és körülbelül 100 önkéntes hallgatóra számítunk. Másik, hosszabb távú cél pedig a fóti gyermekellátóban való segítségnyújtás. Bár az ellátás folyamatos a gyermekotthonban, jelenleg akut a helyzet ott is.

A kísérő nélkül érkező menekült gyermekeket befogadó fóti intézménybe elsősorban orvosis és szociális munkás hallgatók jelentkezését várják, illetve olyanokat, akik szabadidős tevékenységeket szerveznének a fiataloknak.

A HÖOK segít az önkéntesek felkészítésének, a közlekedés és az ellátás megszervezésében. – Ezeket, ha van rá mód, a fogadó intézmény biztosítja, de ha nem tudja vállalni, akkor a hallgatói önkormányzatokhoz fogjuk kapcsolni például az utazás megszervezését. A Karitatív Tanács pedig legalább egynapos képzést igyekszik biztosítani az önkénteseknek – mondta el a HÖOK elnöke.

Arról is tájékoztatott, hogy a folyamatosan változó helyzet miatt még a segélyszervezetek sem tudják előre, mire lesz szükség akár egy hét múlva ( – a HÖOK tervei is többször változtak a segítségnyújtással kapcsolatban). Gulyás példaként hozta fel erre azt, amikor a menekültek Horvátország felől olyan tempóban érkeztek, hogy futószalagszerű munka várt az önkéntes segítőkre.

Az önkéntes segítségnyújtásra az alábbi oldalon tudtok jelentkezni.

Kép: origo.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]