Több diplomás kell, de több egyetemista nem

Palkovics László felsőoktatási államtitkár szerint az egyetemre járó, de diplomát nem szerző hallgatók számának növelése helyett a valóban lediplomázók számát kellene növelni.

Palkovics László felsőoktatási államtitkár a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában elmondta, hogy a beiratkozott, felvett hallgatók 35 százaléka az egyetemi, főiskolai évek alatt “elvész”, azaz diplomaszerzés nélkül félbehagyja a tanulmányait.

Az államtitkár úgy nyilatkozott, hogy a kormányzat célja az, hogy az oktatás minőségét javítsa, és elősegítse, hogy az intézmények minél több hallgatónak tudják biztosítani a diploma megszerzését. Palkovics László butaságnak nevezte a felsőoktatási stratégiát érintő vádakat, melyek szerint a kormány nem akar elegendő diplomást képezni. Szerinte ma a társadalom egyharmadának kellene diplomával rendelkeznie, amely aránytól a jelenlegi még bőven elmarad – ezért is kellene javítani az egyetemet, főiskolát diplomával elvégzők arányán.

Elmondása szerint a felsőoktatási intézmények arra törekednek, hogy ezt az egyharmadot hosszú távon elérjék. Arról is beszélt, ha sikerülne elérni, hogy az felsőoktatási intézményekbe beiratkozott, ám diplomát nem szerző hallgatók aránya 35 százalékról annak felére csökkenjen, akkor azzal már el tudnák érni a célul kitűzött arányt.

 

Forrás: eduline.hu (MTI)

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]