Egyenlő esélyekkel a vizsgán is

A vizsgaidőszak senkinek sem gyerekjáték, de egy fogyatékossággal élő hallgatónak a felkészülés vagy a vizsga lebonyolítása sokszor önmagában is komoly akadályokba ütközik. Azonban ennek ellensúlyozására, ha az érintettek közé tartozol, több speciális kedvezményt is igénybe vehetsz.

Az Nftv. szerint fogyatékossággal élő hallgató az, aki mozgásszervi, érzékszervi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd. Az Egyetem HKR-je rendelkezik arról, hogy ezen speciális szükségletű hallgatók a követelmények teljesítése érdekében kedvezményeket vehetnek igénybe.

 
A fogyatékossággal élő hallgató részére biztosítani kell a megfelelő felkészítést és vizsgáztatást, és segítséget kell nyújtani számára ahhoz, hogy teljesíteni tudja a hallgatói jogviszonyából eredő kötelezettségeket. Indokolt esetben a hallgató mentesíthető egyes tantárgyak, tantárgyrészek tanulása vagy a beszámolás, illetve a nyelvvizsga, vagy annak egy része, szintje alól. Ugyanakkor az ilyen mentesítés kizárólag a mentesítés alapjául szolgáló körülménnyel összefüggésben biztosítható, és nem vezethet alap- és mesterképzésben az oklevél által tanúsított szakképzettség, illetve felsőfokú szakképzésben a bizonyítvány által tanúsított szakképesítés megszerzéséhez szükséges alapvető tanulmányi kötelezettségek alóli felmentéshez.

 
A vizsgán minimum 10%-kal, maximum 30%-kal hosszabb felkészülési időt kell biztosítani, írásbeli vizsgán pedig lehetővé kell tenni a segédeszköz (írógép, számítógép) alkalmazását, illetve az írásbeli szóbelivel való felváltását (vagy fordítva). Amennyiben érintett hallgatóként élni szeretnél ezekkel a jogokkal, a kari Speciális Bizottsághoz kell kérvényt benyújtanod (vedd figyelembe, hogy a kérvény elbírálása időbe telik, így azt időben le kell adnod). Bővebb információt az egyetemi HKR-ben, illetve itt olvashatsz, kérdés esetén pedig fordulj bizalommal a kari HÖK-ös Esélyegyenlőségi Referenshez, illetve a speciális szükségletű hallgatók ügyeiért felelős koordinátorhoz!

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]