Magyar Köztársasági Ösztöndíj Program

Elérhető a MÖK Program 2013-as pályázati felhívása.

Az idei évben már harmadszor hirdetik meg a Magyar Köztársasági Ösztöndíj Programot (MKÖ), melynek célja, hogy elérhető közelségbe hozza a közigazgatási karriert a tenni akaró, tehetséges fiatalok számára.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal által közösen megvalósított MKÖ Program egy olyan 10 hónapos lehetőség, ahol az ösztöndíjasoknak a hazai közigazgatási szervek megismerése mellett alkalma nyílik az európai társszervekkel kapcsolatos tapasztalatszerzésre is.

A felsőfokú végzettségű pályakezdő vagy már munkatapasztalattal rendelkező 30 év alatti fiatal szakemberek számára meghirdetett MKÖ Program a készségfejlesztő képzések, valamint a közigazgatási szerveknél szerzett gyakorlati tapasztalatok révén hozzájárulhat ahhoz, hogy a képzés sikeres teljesítése esetén adott esetben kormánytisztviselőként tovább foglalkoztatott fiatalok megalapozott közszolgálati tudással rendelkezzenek.

A 2013 márciusától ismételten induló Magyar Köztársasági Ösztöndíj Program feladata, hogy a megfelelő elméleti ismeretekkel rendelkező fiatal szakemberek, valamint az őket foglalkoztatni képes közigazgatási szervek egymásra találjanak.

A részletes pályázati felhívás elérhető a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj honlapján: www.kozigosztondij.gov.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]