100 gyerek napja az ELTE PPK-n

Gyerekzsivajjal édesített élménypedagógia a Kazinczy utcában, avagy a motivációs tréningek csimborasszója.

Májusi pedagógia

Bár a lélekfrissítőnek és elmetágítónak is tökéletes pöttömkonferenciához az Illyés Sándor Szakkollégium, továbbá az Útilapu Hálózat is hozzájárult a maga puzzle-komponenseivel, a munka oroszlánrésze mégiscsak a lelkesedéstől fűtött, főként pedagógia szakos hallgatókból verbuvált PED-tagokra hárult. A segítőkész önkéntesek – soraikban kenyérkenéssel és teaosztogatással bíbelődő oktatókkal – Tóth Tamás Május ötletgazda és PED-alapító vezérletével, valamint kortárs pedagógiai teóriákat gyakorlatiassá varázsoló, játékos feladatok segítségével próbálták berendezni az álmok iskolacentrikus gyerekszobáját.

 A tó esete a kaviccsal

A szervezők legnagyobb örömére a hatás-ellenhatás univerzális törvénye ezúttal sem bizonyult restnek. A Kazinczy utcai állóvízben keletkező (érzelmi) hullámok nem csupán a nagyjából százharminc kisiskolást, hanem az élemedettebb korú résztvevőket is kizökkentették a megszokott kerékvágásból. A jegyzetek és tanulmányok futószalagjain gyártott gyermeksablonok helyett ambivalens, hús-vér energiamanók cikáztak a könyvtárban. A folyosók laboratóriumi csendjét a gyerekzsivaj játszótéri felfordulássá pezsdítette. A szűkösen rugalmas akadémiai kereteket a gyerekek zsírkrétával rajzolták újra.

A rendezvényt lebonyolító hallgatók pedig testközelből tapasztalhatták, hogy a jelennél jóval rázósabbnak ígérkező jövő dacára miért érdemes kitartani a pedagógusi hivatás mellett, és a bőséges motiváció-utánpótlásból az objektivitásra fittyet hányó cikkíró is részesült.

Gyurmából formált valóság

A Kossuth Lajos Általános Iskola és Gyermekotthon vegyes összetételű – hatévestől a nyolcadikosig – kompániájához a gyurmázó állomásnál csatlakozott e sorok harmadik személyben hadováló elkövetője. Itt a gyerekek álombéli osztálytermüket önthették formába egy kartondoboz és némi gyurma segítségével, a Kossuthosok például Hitlert akasztottak az ablak tőszomszédságába. (Aki levegő után kapkodva felháborodna: a Wolfeinstein-fanatikusokon kívül ugyan kinek kell egy élő náci diktátor?)

Az épületben szétszórt további állomásokon az apróságok kóstolót kaphattak az élmény-, illetve a drámapedagógiából (a tanár-diák szerepjátékot kétségkívül a tejfogaitól megszabadulóban lévő főpöttöm, Peti uralta), megízlelhették a festék és a zsírkréta hatalmát, valamint pihenés gyanánt sütit kotyvaszthattak ínycsiklandó hozzávalókból, hogy aztán néptánccal tüntessék el a hirtelen jött pocakdomborulatot.

A novemberi napsütés csodája

Megnyugtató és megható volt látni, hogy a gyerekek – kiszabadulva a megszokott falak és a dohosodó metódusok közül – milyen őszinte lelkesedéssel, milyen a felnőttek világában kincsértékű bátorsággal ugrottak fejest a pedagógiai ismeretlenbe. Az, hogy a legtöbb oktatási intézménnyel köszönőviszonyt sem ápoló, közvetlen, befogadó attitűdöt csillogó szempárokkal és feltétel nélküli szeretettel honorálták, csupán szélkakas volt az álomiskola tetején.

Csakúgy, mint a nap konklúziója, mely szerint az apró generáció megismerésének kulcsa a nyitottságban rejlik. Ha gyerekek közé kerülsz, dőlj hátra. Engedd, hogy a kiskölkök kézen fogjanak és körbevezessenek személyre szabott galaxisaikban. Engedd, hogy ők tanítsanak. Hogy ők meséljék el, milyen iskoláról álmodnak, mert hiába biflázol be egy teljes könyvtárnyi pedagógiai szakkönyvet, ha képtelen vagy figyelni, ha elfelejted, hogy egyetlen fecske nyarat csinálhat, száz gyerek pedig csodát.

Kodaj Bálint
ELTE Online

Fotó: Kelemen Ádám