Újratemetés

Kalina Gergely ELTE EHÖK elnök rózsás kedvében Orbán Viktortól idézett a HÖOK demonstrációján.

Kedves Hallgatótársaim, Kedves Barátaink!
 
Az előttem felszólalók már több ízben elmondták, hogy mik azok a pontok a Nemzeti Felsőoktatás Rendszerének törvénytervezetében, amelyek meggyőződésünk szerint nem szolgálják a fiatalság, a fiatal magyar értelmiség érdekeit.
Nem csak azért jöttünk ide, hogy bárki vagy bármi ellen tüntessünk, hanem azért, hogy a saját és az utánunk következő generációk, a jövő értelmisége érdekében emeljünk szót. Ezért hatalmas a felelősségünk a jövőt befolyásoló mában, ezért van jogunk, hogy saját jövőnk alakításába beleszólhassunk!
 
Büszkék vagyunk a 22 éves magyar demokráciára és azokra az egykori hallgatótársainkra, akik 1989-ben bátran, dacolva az esetleges következményekkel kiálltak az alapvető szabadságjogokért. Nekik köszönhetően állhatunk ma itt és mondhatjuk el szabadon véleményünk. Ők indították el azt a folyamatot, amelynek köszönhetően az egyetemeken is tényleges és érdemi beleszólásunk van abba, hogy miként működjünk hallgatók és oktatók igazi közösségeként.
 
Mindezekre az értékekre továbbra is szeretnénk büszkék lenni és nem megélni azt a csalódást, hogy azon öregdiákjaink veszik el tőlünk a legfontosabb jogainkat, akik egykoron ezekért a jogokért egy diktatúrának is képesek voltak nekifeszülni.
 
1989-ben egy húszas évei közepén járó egykori ELTE-s fiatal állt Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén a hatodik koporsó mellett a Hősök terén és temette el jelképesen az akkori ifjúság elkövetkező „húsz vagy ki tudja hány” évét.
Bízom abban, hogy több mint két évtizeddel később egy huszonéves ELTE-s hallgatónak nem kell eltemetni újra  még „húsz vagy ki tudja hány” évet.
 
Köszönöm, hogy meghallgattatok!
[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]