A kommunikáció szakos Weninger Andreával második regénye (Ha nem mersz, nem nyersz, Novum Pocket, 2011) apropóján beszélgettünk irodalomról, inspirációs forrásokról, tehetségről, érvényesülésről, illetve múltról, jelenről és természetesen a jövőről. Fogyasszátok egészséggel!
Mesélj néhány mondatban a legutóbb megjelent regényedről!
Ez a második regényem. Akkor kezdtem el írni, amikor kint voltam Londonban, és épp akadt néhány üres órám. Különösebb koncepcióm nem volt, egyszerűen csak leültem, írtam, és sorban jöttek az ötletek. Nincsenek benne önéletrajzi ihletésű elemek, és a karaktereket nem saját magamról, és nem is a barátaimról mintáztam, ráadásul a cselekmény külföldön, külföldi szereplőkkel játszódik.
Mikor fedezted fel, hogy van tehetséged az íráshoz, illetve hogyan tartottad karban, és hogyan fejlesztetted a tehetségedet?
Azt, hogy van-e tehetségem az íráshoz, az olvasók ítélhetik meg. Hétéves koromban, egy barátnőmmel közösen kezdtünk el írni, és mindig máshonnan merítettünk ihletet. Volt, hogy szappanoperákból, volt, hogy Agatha Christie-regényekből, és volt, hogy kémfilmekből és akciófilmekből. A közös írás megszenvedte az egyetemi éveket, egyre kevesebbet alkottunk közösen. Ahogy múltak az évek, a nagyobb lélegzetű műfajok felé kezdtem sodródni, bár a kreatív írás minornak, illetve a stílusgyakorlat-kurzusoknak köszönhetően bőven volt lehetőségem kísérletezni más területeken is.
Mi inspirál?
Konkrét feladatoknál az, hogy kész legyen a beadandó. Komolyra fordítva a szót, egyszerűen csak élvezem, hogy írok, ezért ha épp nincs kedvem hozzá, inkább le se ülök a gép elé. Viszont ha már leülök, akkor mindenképp papírra vetek valamit, az alkotói válság szerencsére elkerül.
Tehát az írás számodra sokkal inkább szerelem, mint hivatás.
Igen, és a későbbiekben jó lenne ötvözni a kettőt. Pont egy múltkori órán beszélgettünk arról, hogy Magyarországon nagyjából öt ember tud megélni az irodalomból, ezért az írói hivatás önmagában túl kockázatos. Egyébként kommunikáció szakos vagyok, vagyis újságírást tanulok, és ennek megfelelően mindkét vonalat folytatni szeretném.
Az alkotási folyamat nálad mennyire konstruált, illetve mennyire spontán?
Hatvan oldal után azért már alaposan át kell gondolni az apróbb részleteket. A barátnőmmel, akivel együtt kezdtünk el írni, pont az eltérő hozzáállás szolgált örök konfliktusforrásként: ő sokkal inkább a tervezés, a koncepciózus írás híve volt, míg én a spontaneitásra szavaztam.
Szerinted egy pályakezdő írónak mennyi esélye van Magyarországon az érvényesülésre?
Kevés. Nyilván kell hozzá szerencse, kapcsolatok, kitartás, hosszas küldözgetés… A harmadik könyvemet több nagyobb kiadónak is elküldtem, de még mindig várok a válaszra. Ha előbb nevet szerzel magadnak mondjuk újságíróként, talán könnyebb érvényesülni.
Az érvényesülési folyamatban a tehetség vagy a divat-centrikusság a fontosabb?
Fontos a tehetség, de az eladási listák ezt nem feltétlenül tükrözik. Egyébként nehéz pontosan meghatározni, hogy mi a trendi, hiszen a kortárs irodalom olyan írókat kiált ki trendinek, akikről az utca embere valószínűleg még életében nem hallott, és inkább a tömegirodalmat részesíti előnyben mind a hazai, mind pedig a külföldi felhozatalból.
Mik a terveid a közeljövőre nézve?
Ami az egyetemet illeti, folytatom a kommunikációs mesterképzést, ami pedig az írást, elég régóta publikálok különböző helyeken; többek között egy női magazin online változatának készítek interjúkat magyar hírességekkel. Remélem, hogy a most kiépített kapcsolatok később segítségemre lesznek az álláskeresés során. Az irodalmat ezzel párhuzamosan szeretném folytatni, bár legközelebb csak nyáron lesz időm arra, hogy leüljek írni.
Fotó: Simó Szabolcs
