Milyenek egy magyar startup mindennapjai?

Ha trükköket szeretnél ellesni a kezdődő startupodhoz vagy csupán érdekel az ő világuk, akkor érdemes lenne ellátogatnod a Startup Safary eseményére, amelyre április 21-én és 22-én kerül sor. Nem valószínű, hogy sokaknak kell bemutatni a Prezit, a LogMeIn-t vagy a Ustream magyar startupkirályokat, de ha az igazi munkába szeretnétek betekinteni, illetve magatok is lehetőségeket kerestek, kár lenne kihagyni a legjobb startupok nyílt napját.

A két napos budapesti nyílt napon nyílt ajtókkal és érdekes eseményekkel várják az érdeklődőket, hiszen olyan cégek tartanak előadásokat, mint a Prezi, a LogMeln, az Ustream és több más technikai innovátor. Általuk megtudhatjátok, hogyan és milyen környezetben dolgoznak a magyarországi startup cégek. Az említett két napon – a múzeumok éjszakájához hasonlóan – a teljes budapesti startup szektor, vagyis több mint nyolcvan cég megnyitja ajtóit a Berlinből érkező és immár tíz országban sikeres Startup Safary keretében. Több helyen szerveznek irodatúrákat, workshoppokat, meetupokat, hogy ezek által ismerhessétek meg egy ilyen cég mindennapjait, illetve a legütősebb innovációit. Mindezek mellett kiderül, hogyan szerezz negyvenmillió felhasználót az appodhoz (Skyscannernek nagyjából ennyi van), vagy miként működik egy 3D-nyomtató, de szó lesz a titkosításháborúról, a robotokról, a gasztro startuppokról is. Az eseményt egy nagy startup buli zárja az International Geek Together szervezésében. A rendezvényen ott lesz a világ egyik legnagyobb videójáték fejlesztő cég, az Electronic Arts társalapítója, Jeff Burton is. Az EA nevéhez olyan játékok kötődnek, mint a FIFA, NBA LIVE, MADDEN NFL, NHL és a UFC sorozatok. (A belépés ingyenes.)

A teljes programot a Startup Safary hivatalos honlapján lehet elérni.

Forrás: eduline.hu
Kép: unios-palyazatok-info.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]