Szép volt lányok, feljutott a BEAC!

Az ELTE-BEAC Újbuda női kosárlabdacsapata dupla sikerrel zárta a szezont. A Hepp Kupát követően az amatőr NB I-es bajnokság döntőjében is sikerült diadalmaskodniuk. A siker kvalifikáció az élvonalba, ősztől ismét a legjobbakkal találják szembe magukat a BEAC-os lányok.

A TFSE elleni, két nyert meccsig tartó finálét összességében magabiztos játékkal tudta lehozni a csapat. Az már csak külön pikantériája a feljutásnak, hogy az elmúlt három szezonban is felkérést kaptak a szövetségtől az élvonalban való indulásra, de a klub folyamatosan visszautasította a kínálkozó lehetőséget.
Jogosan tehetjük fel a kérdést, hogy mi változott? Balogh Judit, a csapat vezetőedzője úgy nyilatkozott a Nemzeti Sportnak, hogy az élvonal színvonala, illetve anyagi forrásai csökkentek, így már nincs olyan minőségbeli különbség a BEAC, illetve az első osztály többi gárdája között.
Fontos hozzátenni, hogy a BEAC igen szerény költségvetésből gazdálkodhat, így nincs esélye túl sok játékos szerződtetésére, valamennyi lány így is munka és/vagy iskola mellett hódol a kosárlabdának.
Az edzőnő a Nemzeti Sport riportjában eme körülmények tűrése, motivációjuk és ambíciójuk mértéke nyomán méltatta is tanítványait.

Természetesen azért némi erősítés nem maradhatott el, hiszen a BEAC az élvonalban nem üdülésre, hanem helytállásra készül. A Vasastól két remek fizikai adottságokkal rendelkező játékost sikerült szerződtetni, név szerint Barnai Juditot és Bagi Melindát. A gárda továbbra is épít a fiatalokra, külföldi játékosa pedig nincs és a továbbiakban sem lesz a klubnak.

A cél a tízcsapatos bajnokság középmezőnyében való megkapaszkodás, mi pedig reméljük, hogy minél többen kilátogattok majd a Gabányi László sportcsarnokban megrendezésre kerülő hazai mérkőzésekre, és bíztatásotokkal megannyi sikerhez segítitek hozzá a BEACOS lányokat.

forrás: Nemzeti Sport
kép:wbasket.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]