Játékszabályok

A bajnokság egy őszi és egy tavaszi szezonból áll.

A nevezési határidőig benevezett csapatokból áll a bajnokság, aki túllépi a határidőt ill. a nevezési díj kifizetésével tartozik, azok a szabályzat értelmében, nem minősülnek benevezett csapatnak.

A 2011/12-es idényben 12 ill. 18 csapat jelentkezését fogadtuk el az A- és B-ligába! Az A-ligában 11 meccses alapszakasz után rájátszás következik. (ősszel mindenki játszik mindenkivel) Tavasszal az első hat csapat alkotja a Felső-házat a másik hat az Alsó-házat. Az első helyezettek 6-6, 2. 5-5, 3. 4-4 4. 3-3. 5. 2-2 6. 1-1 pontot visznek magukkal! A rájátszásban minden csapat oda-visszavágós rendszerben mérkőzik meg a csoporttársakkal. Az Alsó-ház utolsó helyezettje lesz az A-liga kieső csapata! 

 

AZ ALÁBBI SZABÁLYOK MINDKÉT LIGÁRA EGYARÁNT VONATKOZNAK: 

 

Nincs halasztás a bajnokság folyamán.

 

Ha egy csapat nem tud megjelenni a meccs időpontjában, ill. 5 percnél többet késik és nincsenek meg min. 3+1 –es felállásban, akkor 5-0 eredménnyel zárul, játék nélkül a meccs.

 

Ha két esetben nem tud kiállni egy csapat, akkor az automatikus kizárással jár.

 


 A végeredmény megállapítása a következők szerint zajlik az A-ligában:

1.                           pontszám

2.                           gólkülönbség 

3.                           több rúgott gól

4.           egymás elleni eredmény (a két mérkőzés összetett eredménye ) 

5.           ha minden egyezik, döntő összecsapással, egy külön      meccsel döntik el a bajnoki címért küzdő alakulatok a bajnokság végeredményét!(döntetlen esetén, hetesek ) A további helyezéseknél holtverseny van, megosztott eredménnyel.

  


A B-liga első helyezettje automatikusan feljut az A-ligába, a második pedig osztályozót játszik az A-liga utolsó előtti helyezettjével. Az A-liga utolsó helyezettje automatikusan kiesik. Előfordulhat a következő évi bajnokság kiírása következtében, hogy estleges csapat visszavonulások, megszűnések esetén több csapat is felkerülhet a B-ligából.

Minden új csapatnak vagy új néven átalakuló, illetve egy meglévő csapatból kiváló egységnek a szabályok és hagyományok értelmében a B-ligában kell kezdeni a kari bajnokságbeli pályafutását.  

 

JÁTÉKSZABÁLYOK:


1. JÁTÉKTÉR, LABDA:
A játék a FEHÉR vonal által meghatározott rész. A vonal a játéktérhez tartozik. A labda 5-ös méretű.

2. JÁTÉKOSOK SZÁMA:
Legfeljebb 5 fő, 1 kapus és 4 mezőnyjátékos. A mérkőzés elkezdéséhezminimum 4 fő szükséges. A mérkőzésnek vége van, ha a meccs folyamán bármely okokból 4 fő alá csökken a játékosok száma egy csapaton belül. Cserélni folyamatosan lehet. Cserezóna csak a saját térfélen van. Előbb a lecserélt játékosnak kell elhagynia a játékteret, utána mehet csak be a másik játékos. Ugyanaz a játékos egy ligán belül több csapatban nem játszhat.

3. A JÁTÉK KEZDETE:
A meccs kezdőrúgással kezdődik. A csapatkapitányok pénzfeldobással/megegyezéssel döntik el a kezdés jogát. Az egyik félidőt az egyik, a másik félidőt a másik csapat kezdi. A kezdőrúgást a játéktér középpontjáról kell elvégezni az ellenfél térfele felé. A kezdőrúgásnál az ellenfél 5 méternél jobban nem közelítheti meg a labdát. Kezdőrúgásból közvetlenül gól szerezhető!

4. KAPUS JÁTÉKA:
A kapusról is van szöglet. A kapus a játékban lévő labdát berúghatja az ellenfél kapujába, azaz gólt érhet el.(kézből nem) Az ellenfélről az alapvonalon túljutott labdát a kapus csak KÉZZEL HOZHATJA JÁTÉKBA (dobhatja, GURÍTHATJA), de gólt közvetlenül nem érhet el. (Ezt 4 másodpercen belül kell megtennie) A hazaadást a kapus nem foghatja meg.

5. SZABÁLYTALANSÁGOK:
Általában a nagypályás szabályok szerint .

Eltérés: Tilos a becsúszó szerelés! A szabadrúgást 4 másodpercen belül el kell végezni. Szabadrúgáskor és középkezdéskor az ellenfél 5 méteren belül nem tartózkodhat.  

A bíró ha szükség van rá, először szóban figyelmezteti a szabálytalan vagy sportszerűtlen játékost, aztán sárga lappal, majd pirossal 2 percre állítja ki a játékost, majd végleges kiállítás következik, amikor a csapat 5 perces hátrány után kiegészülhet, egy másik játékossal.   

6. SZÖGLET, BERÚGÁS, BEDOBÁS:
A szögleteket a sarokpontról kell elvégezni, 4 másodpercen belül. Az ellenfél 5 méteren belül nem állhat. Az oldalvonalat elhagyó labdát bedobással és berúgással is játékba lehet hozni. A labdát a pályán kívülről kell bejuttatni, szabályosan. Az ellenfél ilyenkor 5 méteren belül nem állhat a dobó játékoshoz. Itt is érvényes a 4 másodperces szabály.

7. BÜNTETŐ:
A hét méteres vonalról kell elvégezni. A kapust és a büntetőt elvégző játékost kivéve mindenkinek a “kilences vonalon” kívül kell állnia. A kapusnak a rúgás pillanatáig a gólvonalon kell maradnia. Ha a büntetőből nem lesz gól, akkor a kipattanó labdával folytatódik a játék.

8. GÓL:
A nagypályás szabályok szerint. Bedobásból és berúgásból közvetlenül gól nem szerezhető, viszont szögletből és kezdőrúgásból igen.