Neil Gaiman Tükör és füst címre keresztelt kötete évek óta hiánycikk volt a magyar könyvpiacon – mindezidáig.
A brit szerző, akit gyakran Edgar Allen Poe utódjaként és képi világát tekintve Tim Burton méltó párjaként emlegetnek, vitathatatlanul a kortárs fantasy-irodalom egyik legjelentősebb képviselője. Neil Gaiman, aki többek között a Csillagpor, a Sosehol és a Coraline című regényekkel vált ismertté, novellásköteteivel ugyanúgy helyet követel a fantasztikus irodalom rajongóinak könyvespolcain. Ezek közé tartozik az először 1998-ban megjelent, Tükör és füst címre keresztelt kötet is, mely évek óta hiánycikk volt a magyar könyvpiacon – mindezidáig. Az űrt ugyanis az Agave Kiadó 2011-es új kiadása hivatott betölteni.
A 31 novellát és verset tartalmazó gyűjtemény tematikailag meglehetősen eklektikus. A történetek többnyire hétköznapiak, máskor mesei elemekkel dúsítottak, néha pedig felülkerekedik a horrorisztikus vagy fantasztikus felhang. Egy dolog azonban az összes szövegben közös, amiben a könyv legsajátosabb vonása is megragadható: mégpedig a szokatlan perspektíva.
Kacatokat felhalmozó idős nénit mindenki könnyen talál; azonban a helyi ócskásnál vásárolt Szent Grálért egyezkedő lovag és öregasszony történetéhez Neil Gaiman kell.
Az a Neil Gaiman, aki olyan természetességgel írja meg az Ördöggel való találkozást és összecsapást, mint más a bevásárló listáját.
Az a Neil Gaiman, aki képes egy fiatal férfi szexuális ébredését egy nemi betegségből eredeztetni.
Az a Neil Gaiman, aki a legabszurdabb hasonlatot kiválasztva, babákat az állatok helyére állítva reflektál az állatkísérletek, a divatvilág és az élelmiszeripar kiszipolyozó, ám struccpolitikát folytató magatartására.
Az a Neil Gaiman, aki képes egy mindannyiunk által ismert történetet – nevezetes a Hófehérkét – olyan szemszögből elmesélni, hogy a gyomorforgató 11 oldal után biztosak vagyunk benne, soha többé nem tudnánk ugyanúgy felolvasni ezt a mesét a gyerekeinknek, mint ahogy anno nekünk tették.
A kötet a Novellák és illúziók alcímet kapta. Mindennek ellenére, vagy pontosan ezért, a szerző egy percig sem áltatja olvasóit a romantikus ihletettség ideájával, és a bevezetőben minden egyes novella keletkezésének szentel pár mondatot. Kiderül, hogy melyik készült megrendelésre, melyik ötlött eszében a fürdőkádban ücsörögve, sőt, némelyikhez némi magyarázatot is fűz, amúgy félvállról odavetve. Ezeken keresztül vagy közelebb érezzük magunkhoz Neil Gaimant, vagy csak szimplán megállapítjuk, hogy őrült. Vagy – és ez a legvalószínűbb – úgy ítéljük, hogy egyszerre mindkettő.
Kép forrása: http://www.flickr.com/photos/misswired/28148456/
