Vészesen közeledik a mesterszakos szóbeli felvételi, ez pedig még a legedzettebb hallgatóknak is okozhat álmatlan éjszakákat. De mi senkit nem hagyunk elvérezni: íme egy kis útmutató, amely segíthet átvészelni a felvételi gyötrelmeit.
Nem csoda, ha még a rutinos vizsgázók is idegeskednek a felvételi megmérettetés előtt, ugyanis nem babra megy a játék: sokhelyütt a mesterszakos felvételi pontszám oroszlánrészét teszi ki a szóbelin nyújtott „produkció” – a TÁTK-n például a szerezhető 100 pontból 99-et. „A szóbeli vizsga főként az esetleges alapvető ismeret- és készségbeli hiányosságok felderítésére irányul, amelyek nélkül a mesterszakos tanulmányokat megkezdeni nem érdemes” – foglalta össze Petrovay Kristóf, a TTK csillagász mesterszak felvételi bizottságának elnöke. A követelmények és a vizsga lefolyása persze karról karra, szakról szakra változik, hiszen míg például az ÁJK-n induló kriminológia mesterszakon a beszélgetés egy motivációs, orientációs részből, amelyben az elhivatottságra, érdeklődési körre és a szakdolgozat témájára kérdeznek rá, és egy tételhúzásból áll, addig a fizika mesterszakon tételhúzás sincs, és a felvételi a záróvizsgánál oldottabban zajlik. „A bizottság tagjai az ELTE alapszakosok esetében arra kíváncsiak, hogy milyen színvonalon integrálódtak az egyes tárgyakban tanultak, hiszen ez a saját munkánkat is jellemzi” – mondta el Patkós András, a fizikus mesterszak felvételi bizottságának elnöke.
Elengedhetetlen tehát, hogy utánanézzünk a konkrét követelményeknek, amelyek többnyire megtalálhatók a karok holnapjain, és felkészüljünk a tételekből, ajánlott irodalomból, szakdolgozatunkból. És bár – idő és hely hiányában – szakra szabottan nem tudunk konkrét tippeket adni, egy karriertanácsadó segítségével összegyűjtöttünk pár olyan gyakorlati tanácsot, amelyet kriminológusnak, magyartanárnak és csillagásznak egyaránt érdemes megszívlelnie.
A sikeres felvételivel kapcsolatban Limpár Imrével, az ELTE Karrierközpont oktatójával beszélgettünk. Évről évre indulnak az ELTE-n kifejezetten állásinterjúra, szóbeli beszélgetésekre felkészítő képzések, ilyen például a Karriermenedzsment I., amely célzottan az álláskeresésre és önmagunk „eladására” próbál felkészíteni, és így tematikájának egyharmadát a szóbeli technikák gyakorlása alkotja.
„Megdöbbentő, hogy azok a hallgatók, akik már minimum három évet lehúztak az egyetemen, és túl vannak akár száz vizsgán, mennyire képesek rettegni egy felvételitől vagy egy állásinterjútól” – mondta el a tanácsadó. Bár a Karrierközpontban inkább az állásinterjúkra való tréningezésre koncentrálnak, amely sok szempontból eltér egy vizsgára való felkészítéstől, a legalapvetőbb tanács, amellyel szolgálni lehet, mindkét szituációban megállja a helyét: ne misztifikáljuk túl az előttünk álló feladatot. „Bemegyek, beszélgetünk, azért ez nem egy ördöngösség” – tette hozzá Limpár Imre.
A legkritikusabb pont a felvételin az alapattitűdünk: ne úgy menjünk be a vizsgára, mintha már a létezésünkért is bocsánatot szeretnénk kérni – ezt a hozzáállást nevezik félig viccesen „Kis Vuk-effektusnak”. Nehéz magabiztosnak maradni, ha például egy szigorúbb tanárt kapunk, próbáljuk tudatosítani magunkban, hogy nem senkiként ülünk a teremben, nem vagyunk kiszolgáltatva. Sokan esnek ebbe a hibába, hogy túlzottan alázatosra veszik a figurát – de ezzel épp az ellenkező hatást érik el, mert akármennyire is meglepő, „a tanárok sem a mindig bólogató embereket kedvelik”. Egészséges magabiztossággal, egy kis tartással, egyéniséggel jóval többre megyünk, mintha gyámoltalan virágként ülnénk a bizottság előtt. De mi van akkor, ha valaki még egy pici magabiztosságot sem tud magára erőltetni? „Ha tényleg semmi önbizalmunk nincs, legalább húzzuk ki magunkat és mosolyogjunk – abból baj nem lehet, és máris egy fokkal szimpatikusabbnak tűnünk”.
És mi a helyzet a lámpalázzal? Bár a többséget felpörgeti egy kis izgalom, és az adrenalin segít, hogy jobban teljesítsünk, vannak, akik szinte lebénulnak a vizsgabizottság előtt, és sosem tudják azt a teljesítményt nyújtani, amit szeretnének. „Rendkívül fontos, hogy a vizsga előtt milyen állapotba hozzuk magunkat: nem szabad esetleges régebbi kudarcokra gondolni, vagy arra koncentrálni, hogy korábbi vizsgákon milyen rossz tapasztalatokat szereztünk. Egy kis gyakorlással megtanulhatjuk, hogy negatív állapot helyett hogyan nyugtassuk meg magunkat – ha pedig valakinek tényleg komoly problémát jelent a vizsga előtti stressz, az autogén tréning sokat segíthet” – mondta el a karriertanácsadó.
És mit tegyünk, ha mégse jön össze: hogy kezeljük a kudarcot? Bár sokan szeretik a szerencsére vagy más körülményekre kenni a sikertelenséget, ha egymás után többször nyújtunk rossz teljesítményt, kénytelenek leszünk magunkba nézni, és nem azzal takarózni, hogy „nem rajtunk múlt”. „Nem az dönti el a dolgokat, hogy ’mit dob a gép’: minden rajtunk áll vagy bukik”. Ha kellően odafigyelünk arra, hogy milyen benyomást keltünk a felvételiztetőkben, megvan a megfelelő tárgyi tudásunk, és nem jövünk zavarba, ha belépünk az ajtón, valóban mesteri lesz a felvételink.
