Rendhagyó eseményre kaptam július végén meghívást: egy nyolctagú baráti társaság lakáskiállítást készített kettejük lakhelyén, hogy olyan kérdéseket járjanak körbe, mint mikortól válik egy tárgy kiállítási darabbá, vagy mi az az egyetlen gesztus, amely megváltoztatja a mindennapjaink zárt rendszereit? A kiállítók között több volt és jelenlegi ELTE-s hallgatótársunkat is felfedezhetjük.
Nem gondoltam volna, hogy egyszer a következő mondattal fogok találkozni: „Aki a mosdót használni szeretné, egyeztessen a zenésszel!” Pedig ez teljes mértékben lefedte a valóságot, hiszen az elektromos gitáron játszó Gerdesits Pál valóban a lehajtott ülőkén pengette nemcsak a háttérzenét, de egyben a kiállítás részét is képző dallamokat. A program két főszervezője Bass Judit és Magyary Anna (Panni) voltak, akik már február óta forgatták a fejükben a kiállítás ötletét. Kettejük közül a Panni volt az, aki hollandiai tartózkodása alatt kutatást készített a lakáskiállításokról. Ahogyan Panni elmesélte: „A lakáskiállítások egy hosszú hagyományba ágyazódnak, onnantól kezdve, hogy 18. századi gyűjtők saját otthonaikban állították ki felhalmozott műkincseiket, egészen odáig, hogy non-konform művészi csoportosulások használtak lakásokat kiállítótérként. Kicsit ezeket a különböző gyakorlatokat szerettünk volna játékosan megidézni.”
Mint Panni és Judit kiemelték, fontos volt a szervezési és alkotói folyamat során az otthon terére való folyamatos reflektálás: sok projekt kifejezetten ebből a témából kiindulva, a lakás terével eljátszva született meg. De az otthonukba fogadtak olyan alkotásokat is, amelyek nem erre a kiállításra készültek, feltételezve, hogy ebben a környezetben minden elhelyezett tárgy új jelentésekkel bővül, új párbeszédekbe lép mind a térrel, mind az őt körülvevő dolgokkal. Sok esetben ez a párbeszéd a legradikálisabban értelmezett: bizonyos helyzetekben eldönthetetlen, hogy mi a kiállítás része, mi pedig az otthon környezetéé.
A szervezési munkák mellett természetesen Judit és Panni is beleadták saját műveiket a kiállításba: Judit oltárt emelt az otthon hétköznapi tárgyainak, rámutatva az azokhoz való viszonyulás széles, sokszor a szakrális tiszteletig terjedő spektrumára, illetve Kazsimér Somával együtt a múlékonyságról készítettet cianotípiás (kéknyomatos) fotogramokat, tárgyakkal beépített polcot, valamint fényképeket a kamera obscurává átalakított szobába vetülő külvilágról. Panni pedig az otthon tárgyait csempézte szó szerint a falra, átírva a holland kékcsempés tájkép műfaját. A többi alkotó kettejük baráti társaságából alakult, együtt gondolták át, hogy kiket látnának szívesen úgy az otthonukban, hogy megengedjék nekik annak (részleges) átalakítását. Így az alkotási folyamatban még Bartal Mária, Csizmadia Kinga, Demeczky Ádám, dr. Gellért Marianna, Kazsimér Soma és Szilágyi Júlia vettek részt.
Bartal Mária, aki a BTK oktatója, szobrokat és róluk készült saját festményeket hozott a lakásba. Csizmadia Kinga már végzett magyar–francia szakos tanárként szállt be a munkába, tőle festett gyógyszeres üvegcséket, egy alternatív időmérő eszközt és kavicsokat láthatunk. Ezek utóbbi érdekessége, hogy minden résztvevő elhelyezhetett egyet a lakás egy számára tetsző pontján, ezzel is alakítva a tárlaton. Demeczky Ádám, diplomázott irodalomtudós Újpesten fotózott töredezett és abszurd részleteket, és a fényképeket szerte a lakásban szórta szét. Gellért Marianna festett etűdöket alkotott, ezek a konyhában kaptak helyet. Szilágyi Júlia festményét, amin a saját otthonában jár haláltáncot, a nappali polcára feszítették ki. De nem mindenki régi ismerősként került bele a megnyitó programjába: Gregor Lilla, aki 2019-ben végzett irodalomtudomány szakon, például a megnyitó előtt egy hónappal ismerte meg az ötletet, amikor végül egy Judittal folytatott beszélgetés eredményeként ő is belekerült egy kifejezetten a lakás terébe koreografált táncperformansszal a megnyitó műsorába.
Érdekesség, hogy minden közreműködőnek ez volt az első lakáskiállítása, így izgalmas kérdés az is, hogy ki milyen forrásokból inspirálódott? Lilla és Ádám a tanulmányaikhoz nyúltak vissza. Júlia és Kinga a vírushelyzetre, a bezártságra reflektáltak munkáikkal, Bartal Mária a műtárgyaktól való távolságot szerette volna megszüntetni. Judit azt is kiemelte, hogy a koncepció kialakításának fontos része volt, hogy az alkotók azt együtt dolgozzák ki. „Ez ugyan lassította a folyamatot, de nem akartunk kész tervet adni a csapatnak” – tette hozzá. A kiállításról egy katalógus is készült, melyhez a képeket Ballagó Márton készítette. „Ugyan ez egy tágas lakás, de fotós szemszögből mégis szűkös térnek mondható, így kihívás volt megalkotni a képeket. Mivel ezek a műtárgyak a térrel együtt léteznek, nem jelentett problémát az, ha egy-egy olyan dolog is belelóg a képbe, ami nem a kiállított darab része, mivel ez is hozzátartozik” – meséli Marci.
A megnyitó egy performansszal kezdődött, melyben Panni a kimosott ruhákat vette le a szárítóról, Judit pedig könyveket pakolgatott, eközben pedig felváltva meséltek a projekt ötletéről és kivitelezéséről. Érezhető volt, hogy ezt a mozzanatot gondosan eltervezték, de ezzel együtt nem veszített semmit a spontaneitásából és nagyban hozzásegítette a résztvevőket ahhoz a szemlélethez, melyet a rendhagyó kiállítás megkívánt. Ezután az alkotók bemutatása következett, majd Lilla tánca zárta az est hivatalos részét, aki koreográfiájával végleg belakta, vagyis inkább betáncolta a lakást. Azt hiszem elmondható, hogy igen egyedi és értékes kezdeményezésnek lehettünk tanúi, melynek remélhetőleg egyre több folyatása lesz – akár más otthonokban is.
A kiállítás ősz elejéig látogatható a szervezőkkel való előzetes egyeztetést követően. Elérhetőség: Bass Judit: bass.judit@gmail.com, Magyary Panni: mypanni96@gmail.com
A kiállításhoz készült katalógus online példányát itt tudjátok lapozgatni, amely a helyszínen meg is vásárolható 1500 Ft-ért. A megnyitóról készült galériát pedig itt tekinthetitek meg.
Fotók: Ballagó Márton
