Volt szerencsém az idén a KisPrésházban rendhagyó körülmények között megrendezett Ünnepi Könyvhét keretein belül meghallgatni Nyerges Gábor Ádám újonnan megjelenő regényének bemutatóját. Különös izgalommal töltött el a rendezvény, mert azon kevesek között voltam, akik már a IV. Nyolc Ág Művésztábor során halhattak egy rövid részletet a kötetből. Bennem már első hallomásra tudatosult, hogy a Mire ez a nap véget ér nemcsak, hogy egy hozzám eszméletlenül közel álló témát karol fel, de magának az írónak a stílusa is annyira szórakoztató és figyelemfelkeltő, hogy biztosan az elsők között fogom megvenni a könyvet. Ez szeptember 18-án még inkább megerősödött bennem.
Nyerges Gábor Ádámmal Torma Mária író, szerkesztő beszélgetett. A magyar iskolaregényekkel is párhuzamba hozható alkotás egy osztályközösség négy évét dolgozza föl. Nyerges Gábor Ádám munkája több szálon fut, saját állítása szerint nincs konkrét kulcsfigura, akit meg tudna nevezni (Torma Mária ezzel vitatkozna, de erről később), ráadásul reflektál a 2013-ban megjelent első regényére, a Sziránóra. A humorosan megfogalmazott, sokszor groteszk történetben a szerző azt akarta bemutatni, amit mindannyian megtapasztalunk, vagy akár már megtapasztaltunk, hogy az életünk egyik legsérülékenyebb, -érzékenyebb fázisában milyen szinten válunk kiszolgáltatottjává annak a véletlennek, amit egy középiskolás osztály jelent. A bullying (iskolai zaklatás), a kamaszszerelmek, vagy akár egy tanár, mondhatni, radikális politikai nézetei mind valamilyen szinten formálják az ember személyiségét, és akár maradandó nyomokat is hagyhatnak benne.
Visszakanyarodva, Torma Mária magát a közösséget tartja a főszereplőnek, egy olyan létezőt, amely reflektál, változik az őt ért ingerek hatására. Ezzel Nyerges Gábor Ádám is egyet tudott érteni.
Szerencsére a szerző kétszer fel is olvasott a könyvéből. Az első alkalommal Sziránó szemszögéből egy „feltörekvő költő” vendégelőadását követhettük végig, aki szintén a Mire ez a nap véget ér berkein belül létező világ legjobb középiskolájába járt, ahová az osztályunk is. Az irodalomtanár minden követ megmozgat, hogy minél több diákot becsábítson a szánalmasan üresen kongó terembe, és legalább egy fikarcnyi érdeklődést kiváltson a gyerekekből. Természetesen a végeredmény a röhögcsélés, bekiabálás és gúnyolódás lesz, majd a rövidre zárt felolvasás után a „költő” gyors elviharzása. Annyira reális és mindennapos volt ennek a jelenségnek az ábrázolása, hogy szinte magam előtt láttam az egészet a saját középiskolás osztályommal.
A második alkalommal egy kissé szomorúbb, furcsamód mégis kevésbé nyomasztó részletet hallhattunk. Egy „majdnem szakítást” Kuka és Tekla között. A történetet a fiú szemszögéből figyelhetjük meg, aki borzasztóan esetlenül, kínosan akar véget vetni a bár nem toxikus, de rettenetesen üres kapcsolatának, ám ez, miután Tekla elsírja magát, nem sikerül. Igen, sajnos itt is magamra tudtam ismerni.
Mind a két részlet rendkívül szórakoztató volt, amihez nem keveset adott hozzá Nyerges Gábor Ádám fantasztikus előadásmódja is. Az időről időre feltörő hangos nevetések és a szerző előtt álló hosszú dedikálásra váró sor alapján azt gyanítom, minden jelenlévő élvezte az eseményt. Ezek tükrében bátran merem ajánlani, hogy aki a Móricz környékén jár, térjen be a KisPrésházba, ahol személyesen is meg tudja vásárolni a kötetet. Én valószínűleg még a cikk megjelenése előtt meg fogom ezt tenni.
Képek: Prae.hu
