Egy válás vagy egy szakítás mindig elképesztő erőpróba elé állítja két szereplőjét. A Házassági történet (2019) tiszta eszközökkel, minden sarkítás nélkül meséli el két személy válásának történetét.
A film alaphelyzete szerint Charlie (Adam Driver) és Nicole (Scarlett Johansson) el szeretnének válni, lehetőleg minél gyorsabban és tisztábban. A férfi egy kis new york-i színház igazgatója és rendezője, felesége pedig ennek a társulatnak a tagja. Az eredetileg simának induló válásba az kavar be, hogy Nicole Los Angelesben képzeli el az életét fiukkal, Henryvel (Azhy Robertson), Charlie viszont New Yorkban szeretne maradni a fiúval. A film pedig szép lassan egy elhúzódó válóper történetévé kezd válni.
Noah Baumbach 2005-ben már készített egy ehhez kísértetiesen hasonló alkotást, csak abban a gyerekek szemszögéből meséli egy válás kálváriáját. A tintahal és a bálnával ellentétben a Házassági történet a két szülő perspektívájából világítja meg ezt a problémát. A tematikai hasonlóság nem véletlen: előbbiben a szülei szétmenéséről mesél, utóbbiban viszont már saját tönkrement házasságát dolgozza fel. Baumbach filmje ebből kifolyólag nagyon személyes húrokat pendít meg, nagyon közel hozza karaktereit, főleg a két főhősét. Már a nyitójelenetben leírja két karakterének minden oldalát, és elhiteti a nézővel, hogy ez lesz filmjének kiindulópontja. Egy vágással azonban mindent tisztába tesz: hőseink csak egy békítő terápián vesznek részt, ahol kényszerből leírják egymásról, hogy mit gondolnak a másikról. A Házassági történetnek éppen az ilyen húzások adják az erejét: nem tudjuk meg, hogy mi ment félre Charlie és Nicole között, csak apránként kapunk válaszokat, de a teljes képet sosem tudjuk meg. A rendezést dicséri, hogy közel azonos játékidőt képes biztosítani a válófeleknek, amelyben mindkettejük érveit, gondolatait megismerhetővé és átélhetővé teszi. A film tempójával volt némi gond az elején, eléggé döcögősen indul be, de körülbelül az első fél óra után már maximálisan odaszegez a mozivászon vagy a tévéképernyő elé.
A lassú érzet azért van, mert Baumbach elsősorban a két főhős lelki vívódásaira teszi a hangsúlyt, amelyet később egészít ki egy válási procedúrával. Az eredetileg békésnek indult elválást az ügyvédek teszik kellemetlen harccá, amelyben hőseink belemennek a játékba, és olykor a másik szavait kiforgatva próbálják ellehetetleníteni egymást. A film erőssége, hogy mind a lelki tusát, mind a jogi procedúrát a maguk valójában, kendőzetlenül mutatja be. Szó sincs szenvelgésről, hanem valódi érzelmek ütköznek ki a vásznon. Továbbá erénye a Házassági történetnek, hogy felváltva mutatja a két hős mindennapjait, azt, ahogyan próbálnak megbirkózni az egyre bonyolultabbá váló helyzettel. Baumbach végigviszi karaktereit nemcsak a válóper stációin, kezdve a normális hangvételtől a másik mocskolásáig, hanem a válóper okozta érzelmi hullámvasúton is.
Tényleg arról van itt szó, hogy a két főhősből az ügyvédek a legrosszabbat próbálják kihozni a győzelem reményében, Nicole és Charlie pedig ezek ellen próbál tenni, miközben a másikkal és önmagukkal is folyamatosan viaskodnak. Baumbach filmje azért is kiváló, mert nem szeretne ítéletet hozni karakterei felett. Mindkettejüknek megvan a jogos érvelése ahhoz, hogy miért hozzá kerüljön a gyerek – bár szerintem egy picit elbillen valamelyik fél oldalára a mérleg –, de ettől függetlenül ténylegesen figyel arra, hogy Nicole és Charlie hozzáállásával a lehető legteljesebben azonosuljon a néző és elfogadja azt.
A leírtakból talán az világlik ki, hogy a Házassági történet inkább egy realista dráma, amely egy szinten igaz is, de a rendező remek érzékkel csempész be humort a cselekménybe, főleg a nagyszerűen megírt és eljátszott karaktereinek köszönhetően, amelyek főleg az ügyvédek figuráihoz és a jogi procedúra abszurd helyzeteihez kötődnek.
Baumbach forgatókönyve még a szikár jogi beszélgetést is képes érthetővé és szórakoztatóvá tenni, de azért a hangsúly mindig inkább a drámán van, és abban természetesen a nagyon személyes dialógusok viszik a prímet. Például a film abszolút csúcsjelenetében, amely a rendezés és színjátszás magasiskolája, amikor egy békésnek induló beszélgetés Nicole és Charlie között fokozatosan vált át kőkemény, indulatoktól túlfűtött, heves veszekedésbe.
A Házassági történet sava-borsát viszont a színészek adják. Scarlett Johansson talán soha nem volt ennyire jó, remekül jeleníti meg a válni kívánó anyát, jól érzékeltetve azt a köztes állapotot, hogy egyszerre kell dominánsnak lenni a válásban és előrevinni azt, ugyanakkor ez neki is mérhetetlenül fáj. Nála szerintem csak Adam Driver a jobb, aki fantasztikus a gyötrődő apa szerepében, és elképesztően erőteljes minden drámai és humoros jelenetben is. Lehengerlő játékának a kulcsa, hogy minden manírtól mentesen, nagyon hitelesen és minden érzelmet átadva alakít, valószínűleg pályafutása eddigi legjobbját hozva. Epizódszereplők terén is jól áll a film, itt főleg Laura Dern viszi a prímet, aki remekül alakítja Nicole ügyvédjét, némi iróniát is belecsempészve nagydumás karakterébe, de Ray Liotta és Alan Alda is nagyon jó Charlie ügyvédjeinek szerepében.
A Házassági történet egy nagyon életszagú és személyes történet, amely finom eszközökkel beszél válásról, felelősségvállalásról, illúziók elhagyásáról és elvesztéséről, de mindezt élvezhető és átélhető formában teszi.
A képek forrása: imdb.com, indiewire.com
