Az első részben megismerhettük, hogy a kor két lángelméje végre az utolsó lépéshez érkezett, a sakkvilágbajnokság megnyitóján az érdeklődök tűkön ülve várták a kezdő sorsolást. Fischer azonban a protokollt felrúgva nem jelent meg a megnyitón. Az előkészületek csak az után folytatódhattak, hogy Fischer bocsánatkérő levelet írt Szpasszkijnak, és ekkor már alig akadt olyan ember, aki ne hallott volna a Szpasszkij és Fischer között kibontakozó csavaros, váratlan fordulatokkal teli, napról napra újabb izgalmakat tartogató hidegháborús szappanoperáról.
Az első játszma végül július 11-én délután 5 órakor kezdődhetett, amikor Fischer leült az asztalhoz. Mindenki megdöbbenésére Fischer elvesztette az első játszmát a 29. lépésben elkövetett elemi hibája miatt: a futójával leütött egy mérgezett gyalogot, és az 56. lépésben feladásra kényszerült. Fischer a vereség miatt a tévékamerák zavaró zümmögését okolta és ragaszkodott a kamerák eltávolításához. Ez meglehetősen érdekes lépés volt részéről, hiszen korábban rendkívül kemény tárgyalások során elérte, hogy a játékosok anyagi előnyökhöz jussanak a tévéközvetítések jogának értékesítéséből. A második nap bojkottálta a játékot, és a hotelszobájában maradt. Szpasszkij megjelent, hogy játsszék, és mivel Fischert illette meg az első lépés joga, Lothar Schmid bíró elindította Fischer óráját. Szapsszkij egymaga ült a színpadszerű emelvényen. Egy órával később Schmid bejelentette, hogy a második játszmát Szpasszkij nyerte meg. A nézők hangosan megtapsolták a bíró bejelentését, mert felháborította őket Fischer viselkedése. A játszmavesztés bejelentése után Fischer ki akart menni a repülőtérre. hogy visszautazzon New Yorkba, de Bill Lombardy titokban kiszerelte Fischer kocsijából a gyújtáselosztót, és az estét Fischer meggyőzésével töltötte.
A hisztis sztár
A két nagymester összecsapása 1972-ben, Izlandon
Sokan úgy érezték, hogy Fischer igencsak nagy gondban volt, hogy Szpasszkij 2:0-ra vezetett, pedig a szovjet versenyző sem állt a helyzet magaslatán, egyre jobban megviselte a növekvő feszültség. Amikor Fischer visszatért, hogy lejátsszák a harmadik játszmát, Szpasszkij meglehetősen sebezhetőnek érezte magát. Fischernek nem tetszett a terem, azt követelte, hogy az összecsapásukra ne itt, hanem hátul, egy kisebb szobában kerüljön sor. Az Izlandi Sakkszövetségnek nem volt választása, nem lehettek biztosak abban, hogy Fischer játszani fog, ha nemet mondanak neki. Szpasszkij szeretett volna már túl lenni az egészen, ezért beleegyezett a cserébe. A két játékos ezek után beült egy kisebb szobába, ahonnan csupán egyetlen zárt láncú biztonsági kamera közvetített képeket. Ennek ellenére Fischer ragaszkodott ahhoz, hogy alaposan átkutassa a helyiséget. Lombardy később így mesélt erről: „Amikor Bobby megérkezett, Borisz már szokás szerint az asztalnál ült. Bobby nem ült le, hanem körbejárva megvizsgálta a televíziós berendezést. Ezen a ponton látszott, hogy Borisz rendkívül felháborodott. Bobby kipróbálta a távirányítású kamerát, hogy az mennyire zajos.”
Schmid figyelemmel követte az eseményeket és egyre jobban kétségbeesett. Úgy érezte, veszélybe került ez a játszma is. Végül karon fogta Bobbyt, hogy végre leültesse az asztalhoz, Bobby azonban tiltakozott a játékvezető közbelépése ellen, odaszólt neki, hogy hallgasson. Szpasszkij később felidézve az eseményeket ezt tartotta a döntő pillanatnak a maratoni hosszúságú lélektani hadviselés során. Nehezére esett elviselni a játék körülményeit, saját szavaival élve ettől kezdve úgy játszott, mint egy nyuszi, ami belenézett az óriáskígyó szemébe. A negyedik játszma után a játékosok visszatértek a nagyterembe, de az egyetlen zárt láncú tévékamera kivételével el kellett távolítani az összes kamerát. A hatodik játszmát a sakktörténelem egyik leglenyűgözőbb játszmájának tartják, Fischer ekkor játszotta először világossal az elhárított vezércselt. A Times magazin szerint olyan volt ez a játszma, mint egy Mozart-szimfónia. Az utolsó lépés után Szpasszkij felállt és a közönséggel együtt tapsolt; a korábbi világbajnokságok során még soha sem történt ilyesmi. Fischernek tetszett Szpasszkij viselkedése, és később így kommentálta ellenfele tapsát: „Láttátok, hogy mit csinált? Igazi úriember.” Július végére Szpasszkij teljesen kimerültnek tűnt, egészségügyi okokra hivatkozva a kilencedik játszma elhalasztását kérte. Moszkva aggódni kezdett, ezért megpróbálták meggyőzni, hogy térjen haza. A sakkozó azonban nem engedelmeskedett, úgy döntött, hogy befejezi a küzdelmet. Újra leült az asztalhoz, de látszott rajta, hogy nincs jól, a tizedik játszmával Fischer 0:2-ről 6,5:3,5-re fordított, majd a tizenegyedik játszma során Szpasszkij mindenkit meglepett, amikor mély és jól megalapozott játékával győzelmet aratott.
Titokzatos sugarak
A korabeli amerikai lapok címlapon számoltak be a győzelemről
A tizenhetedik játszma még javában tartott, amikor a szovjetek azzal vádolták meg az amerikaiakat, hogy elektronikus berendezések és egy vegyi anyag alkalmazásával ássák alá Szpasszkij teljesítőképességét. Ragaszkodtak ahhoz, hogy szakértők vizsgálják át alaposan a helyiséget. Szpasszkij segítője, Efim Geller a következőket mesélte: „Évek óta ismertem (Szpasszkijt), de még soha egyetlen alkalommal sem láttam, hogy ennyire képtelen lett volna összpontosítani. Egészen meggondolatlanul játszott. Ezt nem tudtam azzal megmagyarázni, hogy így reagál (Fischer) rendkívül figyelemreméltó játékára.” Augusztus 24-én szétszerelték a lámpák foglalatát és megröntgenezték a két játékos székét. Fischer különleges ülőalkalmatosságot használt, ugyanolyat, mint a Petroszjan elleni mérkőzésen. A széket repülőn hozták számára New Yorkból. A szakértők mintát vettek a helyiség levegőjéből is. Az alapos vizsgálat semmi szokatlant nem talált benne, így folytatódhatott a játék. A huszadik játszma döntetlennel ért véget, sorozatban ez már a hetedik döntetlen volt. Megkezdődött a huszonegyedik játszma is, Fischernek egyetlen pont is elég lett volna a győzelemhez. Szpasszkij kezdetben támadó stílusban játszott, egy idő múlva azonban úgy tűnt, hogy ismét döntetlen lesz az eredmény, mert Szpasszkij lendülete lankadni látszott, és Fischer kezdett feljönni. A függőben hagyáskor a világbajnok felmérte a játszma állását és rájött, hogy nincs értelme folytatni a küzdelmet. Szpasszkij telefonon jelentette be, hogy feladja a játszmát, és ezzel megszületett az új világbajnok. Fischer hét győzelem és tizenegy döntetlen során gyűjtötte össze a győzelemhez szükséges 12,5 pontot. Viselkedésétől függetlenül Bobby Fischer kiemelkedően fontos szerepet játszott a sakk népszerűsítésében, az egész világnak megmutatta, hogy a sakk ugyanolyan izgalmas lehet, mint bármilyen más sportág, megtaláljuk benne a tudást, a stratégiát, a drámát és a feszültséget.
A király visszatér
Fischer és Szpasszkij 1992. november 5-én Belgrádban, az 1972-es sakkvilágbajnoki döntő visszavágóján
Szpasszkij később távozott a Szovjetunióból, és harmadik feleségével Párizsban telepedett le. Megtarthatta szovjet útlevelét, és még a versenyszerű sakkozást sem kellett abbahagynia. Úgy érezte, hogy önkéntes száműzetésbe vonult, hiszen sosem érezte jól magát a kommunista rendszerben. Soha egy rossz szót nem mondott Fischerre vagy bármelyik más sakknagymesterre. A nagy küzdelmet követő évek során Fischer senkivel sem volt hajlandó összemérni tudását, és a nyilvánosság elől is elzárkózott. Amikor 1975-ben Anatolij Karpov kihívta a világbajnoki címért, Fischer szokás szerint rendkívüli kívánságainak listájával kezdett. Mivel ezek egy részét nem lehetett teljesíteni, Fischer nem játszott, úgy kellett átadnia a világbajnoki címet Karpovnak, hogy egyetlen játszmát sem játszottak. Fischer közel húsz évre eltűnt a világ szeme elől, majd 1992-ben rövid időre visszatért a rivaldafénybe, hogy összemérje erejét Szpasszkijjal – és ismét diadalt arasson. Húsz évvel később a világbajnok Garri Kaszparov a New York Journalban így foglalja össze az eseményeket: „Fischer lerombolta a szovjet sakk gépezetét. A helyére azonban semmit sem épített. Ideális kihívó volt, de ugyanakkor katasztrofális bajnok.”
Larry Evans nagymester egyszer arról beszélt, hogy Fischer egy dologban alapvetően különbözött az összes többi sakkozótól. Ő ugyanis „hajlandó volt feláldozni a magánéletét a sakk oltárán”. Amikor viszont feljutott a sportág legmagasabb csúcsára, már semmi sem maradt, amit elérhetett volna, és ráadásul nem volt magánélete, ahová visszatérhetett volna. Fischer ezt saját maga is tudta: „Én csak egyetlen dologhoz értek, a sakkozáshoz, (…) sakkozni viszont egészen jól tudok.” 2005-ben Izland felajánlotta, hogy azonnal állampolgárságot ad Fischernek, aki éppen egy japán börtönben ült, és várta, hogy adócsalás vádja miatt kiadják az Egyesült Államoknak. Ekkorra már valóságos remete lett belőle, és hírhedtté vált háborodott, nyílt antiszemitizmusa. Bobby Fischer 2008-ban hunyt el. Ekkor 64 éves volt. Különös, de pontosan ennyi négyzet van egy sakktáblán.
Bobby Fischer pályája csúcsán és 2008-ban, halála előtt
források: biography.com, wikipedia.org, theguardian.com, sakkozzmindennap.blog.hu
