A budapesti Derby

Mindkét csapat már a kezdetektől részese a magyar sportéletnek, az UTE 1885-ben alakult, a labdarúgó szakosztályt 1899-ben, épp az FTC alapításának évében hozták létre. Az 1901-ben elstartoló NB1-nek a kezdetektől tagja volt a Fradi, egészen a 2006-os kizárásáig. Az Újpest először a másodosztályban kapott helyet és csak 1905-ben jutottak fel, majd egy 1912-es kiesést, majd egy évvel későbbi visszajutást követően azóta is folyamatosan tagjai az élvonalnak. Ám hiába játszanak egymással már több mint egy évszázada szinte minden évben, a magyar futball hőskorában mégsem ez a párosítás volt a sláger meccs. A tízes-húszas évek legnagyobb meccse az „Örökrangadó”, azaz az FTC–MTK volt. Ezekben az években más csapat nem igazán tudott beleszólni a bajnoki cím sorsába, 1903 és 1928 között csak ez a két csapat volt bajnok, 1929-ben a lila-fehér Újpest először hódította el a címet. Miután a húszas években egyre meghatározóbb lett az UTE is, kialakult a rivalizálás a két topklubbal. Bármilyen meglepő, ekkor még a klasszikus vidék-főváros ellentét jellemezte a Fradi–Újpest meccseket, hiszen a negyedik kerület csak 1950 óta tartozik Budapesthez, így aztán az Újpest volt az első vidéki bajnok (ma már ezt az első vidéki bajnok címet a Nagyváradi AC-nak szokás adni, akik 1944-ben hódították el a kupát).

Az igazi ellentét azonban a második világháború után jött el. A rezsimváltás és a mindent átitató ideológia a futballpályákat sem kerülhette el. A Kispestből Honvéd lett, az MTK-ból Vörös Lobogó, a Fradiból Kinizsi, az Újpestből pedig Dózsa, ráadásul a meglehetősen gyűlölt Belügyminisztérium égisze alá került. A Rákosi-rendszer nem éppen a Fradi sikerkorszaka volt, bár 1956-ban újraalapították a klubot, és visszakapta az eredeti színeit és nevét, az ötvenes évek azóta is az egyetlen évtized, amikor egy bajnoki címet sem nyert a klub, ráadásul a rezsim fasiszta kígyófészekként tekintett az Üllői útra. A hetvenes-nyolcvanas években a két csapat meccseit rendre 60-70 ezer ember követte a Népstadionban, és bár voltak nyomdafestéket nem tűrő kifejezések, az igazi ellenségeskedés csak a rendszerváltás után jött el.

A kilencvenes években hazánkban is megjelentek az ultra csoportok. A hetvenes évek Olaszországából származó mozgalom volt az, ami feltette a rivalizálás tetejére a pontot. Az első magyar csoport Kispesten alakult meg 1991-ben, azt követte Újpesten az Ultra Viola Buldog, az Üllői úton pedig 1995-ben a Green Monsters (bár a B-Középnek nevezett szerveződés már 1928-ban létezett, ezt azonban nem tekinthetjük klasszikus ultra csoportnak). Bár a közvélemény az ultrákat általában „részegen őrjöngő állatokként” azonosítja (sajnos a kilencvenes években sokszor ez is volt a valóság), a kép egy fokkal árnyaltabb. Az ultra csoport egy hierarchikus szervezet. Van saját neve, címere, adott esetben színei. A kapu mögötti szektorban helyezkednek el (mindig is ezek voltak a legolcsóbb szektorok a rossz látási viszonyok miatt, hagyományosan a munkások, szegényebbek nézték innen a meccseket, és belőlük alakultak ki az ultrák szerte Európában). Az ultrák kilencven percen át állnak, és az előénekes (capo) által irányítva szurkolnak, zászlókkal, dobokkal és pirotechnikával felszerelkezve.

Miután hazánkban is létrejöttek a csoportok, el is kezdődött a rivalizálás. Az ultramentalitás szerint nemcsak a csapatnak kell jobbnak lennie a pályán, hanem a csoportodnak is szebb élőképet kell csinálnia, hangosabban kell szurkolnia, többet kell piróznia az ellenfélnél. Persze a felfokozott légkörben benne van az erőszak. Innentől már a szurkolók nem békésen nézték egymás mellett a meccset, mint a Népstadionban, megjelentek a vendégszektorok, majd a vendégszektor melletti szektorok megteltek rendőrökkel. Az egyre rosszabb futball és a folytonos szurkolói erőszak miatt aztán szép lassan elkezdtek kiürülni a stadionok a kétezres évek közepére. Az utóbbi években azonban (szubjektív véleményem szerint) kezdi visszavenni régi fényét a Derby, és ebben nem kis szerepük van a szurkolóknak. Bár a foci jobb nem lett, a hangulat miatt az egyetlen magyar meccs, amire külföldön is figyelnek, minden évben több száz „futball-turista” érkezik, hogy átélhesse a meccs hangulatát. Mindkét szurkolótábornak ez az év meccse, sokszor heteket töltenek a meccs eleji látvány és az ellenfélnek szóló gúnyos kiírások elkészítésével. Ez az a meccs, ahol megmutathatják: ők nagyobb, ötletesebb, bonyolultabb koreót képesek csinálni, mint a másik tábor. A nagy múlt és a parázs hangulat miatt a legnagyobb rangadók közé szokták sorolni, a Liverpool–Manchester United, Schalke 04–Dortmund, vagy a Hajduk Split–Dinamo Zagrab közé. És bár az NB1 továbbra sem vonz tömegeket, idén mindkét Fradi–Újpestre már hetekkel a meccs előtt elfogyott minden jegy, és a februári Újpest–Fradin is csak pár száz üres szék maradt.

Véleményem szerint a Fradi–Újpest hangulata az egyetlen olyan dolog a mai magyar futballban, aminek bármilyen marketingértéke van. Bár a biztonságra oda kell figyelni, az ultrák kapjanak szabad kezet a hangulat terén!

Kiemelt kép: egész stadionos élőkép a Derbyn, 2019. május 4.

Képek forrása: facebook