„Holnap találkozunk!” – olvastam március másodikán, szombaton, hajnali egykor a tabletemen. Sikerült, Amigo lettem. Rögtön az e-mail második feléből ki is derült, hogy elég tartalmas hétvége előtt állunk a többi újdonsült és régimotoros Amigóval. Szombat egy órától vasárnap kettőig tanítottak, kupáltak, de legfőképpen befogadtak minket. Néhány gondolatot, élményt próbálok most meg visszaadni nektek, kedves olvasók!
Nyilván az lenne célszerű, ha egyből az elejével, a március másodikai (szombat) délutánnal kezdeném, viszont van egy mondat, ami Sára – Amigos Ősanya (amúgy 25 éves) – szájából hangzott el zárszóként, egyfajta útravalóként erre a félévre: „Köszönjük, hogy vagytok, üdv a családban”. Tudom, kicsit nyálas lehet, az én számból meg különösen, de tényleg ez a mondat teljes mértékben összefoglalja a hétvégénket. Hat plusz húsz vadidegen vált kevesebb mint huszonnégy óra alatt ismerőssé, baráttá. Mindez az Amigos miatt. Emlékeztek még, hogy nem is olyan régen még én sem tudtam, hogy mi az az Amigos? Ha nem, ide kattintva elolvashatjátok, hogyan indult az én történetem a szervezettel.
A kis kitérő után bele is csapok a szombati programba, mely egy órakor a megnyitóval kezdődött. Nem árultam zsákbamacskát, előre szóltam, hogy munkahelyi elfoglaltságom miatt késni fogok. Két óra negyvenkor csörgött is a telefonom: Evelin, a Boldogságért felelős Amigo keresett, hogy épp merre járok, mikor érek vissza. Egy szűk – spanyol életvitelhez teljesen passzoló – másfél órás késésessel érkeztem meg az Egyetem tanácstermébe, ami a szombati nap főhadiszállása volt.
Három óra körül kényelmesen elhelyezkedtem a kis székemben, mintha egy jó sportközgazdaságtan órán lennék: feszülten figyeltem, jegyzeteltem, mintadiák akartam lenni. Elsőként magáról az egyetemistákból álló jótékonysági szervezetről tudhattunk meg információkat. Az Amigos a gyerekekért Alapítvány célja, hogy tagjai súlyosan beteg gyerekek napjait tegyék szebbé egy hasznos eszközön, a nyelvtanuláson keresztül. A tanulást természetesen kézműveskedés, játék és barátkozás (innen is ered a név: az amigos spanyolul barátokat jelent) egészíti ki, a lényeg, hogy vidáman és hasznosan töltsék el a közös időt.
Az Amigók mindent megtettek a kényelmünkért, miközben igyekeztek átadni számunkra az Amigo-értékeket, és felkészíteni minket az első bevetésekre. Ha látták például, hogy kifogyott a vizünk, már töltötték is újra – szóval tényleg minden apró részletre figyeltek. Még a felvételi elbeszélgetésen jeleztem, hogy szombaton edzői kötelességem miatt nem tudok időben megjelenni, talán ha félmondatot beszéltünk erről. Az előadásmaraton egyik szünetében megrohamoztak az ismertebb arcok – Soma, Evelin, Sára, Niki, Bazsi (ők felvételiztettek engem, akik körülbelül a hétvégén több tucat embert hallgattak végig) – és bombázni kezdtek kérdésekkel a mérkőzésről. Már itt sejtettem, hogy valami különleges dologba csöppentem.
Nagyon mozgalmas hétvégéje volt az újdonsült Amigóknak!
Fotó: Amigos a gyerekekért Alapítvány Facebook oldala
Az előadások menetét néhány szituációs játék szakította meg, vagyis inkább színesítette a nap palettáját. Sáráék arra próbáltak felkészíteni minket, hogy milyen helyzetekkel fogunk találkozni a kórházban. Nagyon élveztem a közös munkát az „öreg, tapasztaltabb” Amigókkal, nekem ezért tetszettek ezek a feladatok. Ugyanakkor természetesen nem lehet előre begyakorolt szöveggel, taktikával megjelenni a kórházban, hiszen gyermeke válogatja, hogy kihez hogyan kell szólni, vagy épp mihez lesz kedve.
Aztán jött a vacsora, amiről szintén a főszervezők gondoskodtak. Tonnaszámra rendeltek pizzát, ám nem úgy fogyott, ahogy előre számolták. Persze, inkább legyen több mint kevesebb, de meglepődtek, hogy mennyire kis étvágyúak vagyunk. Talán az egész napos figyelés nyomhatta rá a bélyeget az étvágyunkra, de nálam egészen más volt az indok. Egyik Amigóról a másikra repültem – előre elnézést kérek ezért az agyoncsépelt hasonlatért – mint egy méhecske, aki végre kirepülhetett a kaptárból. Próbáltam minél több információt megtudni Mirtillről, Viviről, Sáráról, Godwinról és Ádámról, akikkel a szombathelyi alapítók lettünk.
A pizzázás után következett még kétszer negyven perc előadás, aztán a jól megérdemelt „pihenés”. A feszített tempó miatt tényleg egy-két percünk volt csak beszélgetni egymással, így jól jött az ismerkedő est, vagy a Sportszakos Hallgatók Sporttalálkozóján használatos kifejezés: „Zenés, táncos, ismerkedős est”. Rátok bízom, mit értetek ezalatt. A szombati nap záróakkordja az Amigo-kvíz volt, ahol az előkelő III. helyet szereztem meg – igaz mindössze három csapat volt. A további eseményeket fedje balladai homály, de azt bizton állíthatom, hogy számos új ismerőst, kedves arcot ismerhettem meg szombatról vasárnapra virradóra.
A vasárnapot „kora reggel” , kilenckor kezdtük, és az első arcok tüzetes megvizsgálása után jól látszott, nem én tértem legkésőbb nyugovóra. Mindenki mellett ott volt a jó öreg automatás kávé, vagy épp a kóla, vagy ezek keveréke, attól függően, ki mikor került az ágyba. Ez a nap főleg az Amigóvá válás és az Amigóként való gondolkodás napja volt. Megismerhettük a szervezet értékrendjét, működését, így teljes értékű tagként vághatunk bele a feladatunkba.
A Szombathely Alapító Amigók: Rapos Vivien, Fazekas Sára, Horváth Mirtill, Affiah Godwin, Török Ádám, Tóth Dávid
Fotó: Márk Martina
Amigo-naplóm második részét az előttünk álló feladatokkal zárnám. Hamarosan megismerhetjük a kórházi kapcsolattartóinkat, akik segítségével kórházi oktatásban veszünk részt: mit hol találunk, csupa operatív jellegű információ, ami bár száraznak tűnik, de nélkülözhetetlen lesz a folyékony és zavartalan munkavégzésünkhöz. Az influenza járvány miatt látogatási tilalom van a kórházban, így sajnos még bizonytalan, hogy mikor tudjuk megkezdeni bevetésünket, amit egyébként már mindannyian nagyon várunk. Remélhetőleg az első Amigo-estünket már a „mélyvíz” után tudjuk megtartani.
Addig is búcsúzok tőletek, ez volt az én Amigo-hétvégém.
#mindenholAmigók
Márk Martina galériája
