Simon Márton harmadik verseskötete a Rókák esküvője. A Dalok a magasföldszintről és a Polaroidok után most végre ez. Megint mást csinál. Nem tudom konkrétan megmondani, mit szeretek benne. Bonyolult, érzékeny, sok, durva, szép. Pillanatok. Képek. Kapcsolatok. Esték és reggelek. Borongás. Most éjjel van, a mondatai még bennem vannak, nem igazán tudok elszakadni tőlük, pedig kellene valami mást is csinálnom. Azt hiszem, ezt a könyvet egy ilyen éjszakán kellene elolvasnod. Valami helyett. Hogy megnyugodj. Vagy hogy ne.
Terms & Conditions. Az első vers. A kötet pontosan és hiba nélkül kezdi, el kell fogadnom az általános szerződési feltételeket, olyan, mint egy kapcsolat, sőt igazából arról is szól, mégis könnyedén fogadom el ezeket, járjon bármivel is, egyszerűen nyomok a továbbra. Lapozok. Mondjuk, azt hiszem, életemben először olvastam el bármit is, ami így kezdődik, hogy Terms & Conditions. Már megérte. Lehet, engem könnyű átverni, de itt nem félek. „Cél nincs. Folyamatok vannak.” (Terms & Conditions, 5.).
Folyamatok, amik különböző tájakra vezetnek, látom a parkolót, a nyaralót, az erdőt, a tengert, a narancsligetet, az égő napraforgót, otthonokat. Mindenféle otthonokat, régieket és újakat, és most én is otthon leszek bennük. Érzem az emlékeiket. A szerelmet, a gyászt, a haragot, a tehetetlenséget, a derűt, a csöndeket a sorok után. „A rossz mondataim voltak igazak. Te a jókat hitted el.” (Eső, 26.). Ez a szöveg beszél magáról, nem csak én nézek tükörbe, hanem ő is, szó a szóval, mondat a mondattal, szöveg a szöveggel. „A szövegben mondatok vannak. / A szövegben személyes érintettség van.” (.Mov, 33.). Személyes érintettség. Történetek. Történetmesélés. Különböző életek bomlanak ki, néha állatok nyelvén szólalsz meg, néha kamerán keresztül nézel, néha megismétled magad, hogy egy kicsit megváltoztasd. Beszédszerű vagy. Jó kimondani. Az is kiderül, mindenféle folyadék alkalmas arra, hogy vers legyen belőle, tej, tea, tengervíz. Ezekben oldódom fel. „Azt mondja, tengert akar, /azt mondod, lemész a boltba vízért meg sóért.” (Tej, 45.). Te nem vagy ilyen nevetségesen kedves. „Nem, engem nem érdekel, /az emberi test hány százaléka víz, / nekem te ne számolgasd, / hogy fürödhetnél meg bennem” (Szer, 63.). Benned nem lehet megfürödni, de biztos csak azért, mert láttál már valami hasonlót és egyszerűen nem volt jó. Mondjuk fürdővízből teát főzni.
Ebben a kötetben te irányítasz. Tiéd a nézésem és tiéd a hallgatásom is. Irányítod a tekintetemet, pedig „Amihez most kéne, arra nem jó a szemem.” (Néz, 58.), de azért azt nézem, amit mondasz. Nézem a takarítókat, a ronda ruhákat, a pontyokat a szupermarketek akváriumaiban, azt a két kutyát. Ismerem ezeket. Ismerem a várost, amiben jársz, csak eddig sohasem néztem, nem pont ezeket. Nem pont így. Tiéd a hallgatásom is. Gyakoroltatsz, Hallgatási gyakorlatok, most úgy hallgatok, ahogy mondod. Olyan leszek, mint akinek mondasz engem, én vagyok a bezárt zöldséges, a fekete cintányér, a sérült fájl, meg minden más is, ami egyébként nem biztos, hogy akarok lenni, de most az vagyok. Vagy legalábbis úgy hallgatok. Úgy hallgattalak. Sokszínű csönd leszek. Értő figyelem.
Rókák esküvője. Az utolsó versben magyarázod el, hogy mi az. Inkább csak érzem. A kötet egésze ez. Pillanatok. Akkor, amikor. Gyönyörű borzalom. Amikor valaminek fájnia kellene, de már nem tud, vagy már nem érzed, de emlékszel, hogy milyen volt. Amikor megállsz egy kicsit és nincsenek szavaid és aztán vannak szavaid. Pontosan definiálni hangulatokat. Nyers. Különböző terekbe sebeket rejteni. Kimondani azt, ami van. Magáról beszélés. Mindenről beszélés. Alvás közben álmodni. Utazni. Utazni benned, Rókák esküvője. Átjárom a gondolataidat. Átjárod a gondolataimat. Új hiányokat hozol létre bennem. „Innentől folytasd te, a te sírásod jobb.” (Van, 37.). Igazából hálás vagyok.
„Egy ég zúgása.” (A rókák esküvője, 98.) – ez a kötet.
Kiemelt kép forrása: Dezső Tamás fotója, index.hu
