2018. szeptember 27-én a Turizmus Világnapja! – programok Budapesten

Az ENSZ Turisztikai Világszervezetének, az UNWTO-nak a kezdeményezésére a turisztikai ágazat 1980 óta minden évben szeptember 27-én ünnepli a Turizmus Világnapját. Mivel az idei jeles nap házigazdája Budapest, számos ingyenes és kedvezményes árú programot szerveznek városszerte, melyek célja az, hogy az érdeklődők jobban megismerjék a főváros értékeit.

Katar után Magyarországot érte a megtiszteltetés, hogy a rendezvényt fogadja. A magyar turizmusnak ez jelentős elismerés és nagy lehetőség is egyben. A Turizmus Világnapjának rendezvénye minden évben egy meghatározott téma köré épül fel, ez idén a digitális turizmus. Az esemény fővárosi koordinátora a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ, mely számos programmal várja az érdeklődőket. A Központ megrendezi a hagyományos nyílt napot, a csatlakozott szervezetek pedig vezetett sétákat, tárlatvezetéseket, épületlátogatásokat tartanak múzeumokban, galériákban. A fővárosi turisztikai szolgáltatók közel negyven programmal csatlakoznak a naphoz.

A programok közül nagy népszerűségnek örvendenek a városrészeket és épületeket bemutató séták, melyek során a résztvevők kulturális és történelmi értékekkel ismerkedhetnek meg.séták a délutáni órákban indulnak, 14:30-17:00 óráig. A résztvevők idegenvezetővel fedezhetik fel a Váci utca északi szakaszát, a Csarnok negyedet, a Falk Miksa utcát, a Bartók Béla utat és környékét, Erzsébetvárost, vagy a Ráday utcát. Séta indul a Sion lépcső és a Sas-hegyi Látogatóközpont környékének, továbbá Óbudának a bebarangolására is. A városrész-megtekintések egyenként körülbelül másfél óra időtartamúak, 20-30 fős csoportokkal indulnak. A séták ingyenesek, azonban regisztrációhoz kötöttek, itt tudtok jelentkezni rájuk.

A gyalogos városnézések mellett autóbuszos kirándulásra is lehetőség van, a mai napon három alkalommal régi Ikarus kabrió busszal lehet bejárni Budapestet.

turvilnap

Szeptember 27-én számos épület várja a látogatókat, kedvezményes áron járható be a Pesti Vigadó, a Zeneakadémia, a hatszáz éves Mária Magdolna-torony és a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom. A Sziklakórház Múzeum 30%, a Zwack Unicum Múzeum 50% kedvezményt ad a belépőjegyek árából. A Bartók Béla Emlékházba, illetve a Nemzeti Múzeum Seuso-kincs kiállítására jegyet váltók ingyenes tárlatvezetést kapnak.

Érdekes és rendhagyó programmal várja az érdeklődőket a Hard Rock Cafe is, hiszen az ide érkezők egy ingyenes memorabilia-túrának lehetnek részesei. 15 fős csapatokban vezető segítségével járhatják be a háromemeletes épületet egy közel félórás túra keretében, melynek során látni fogják a hely hetven eredeti zenei relikviáját, köztük Rihanna fellépőruháját, Slash mellényét és Mick Jagger öltönyét. A nap folyamán óránként indulnak turnusok a Vörösmarty téri hely felderítésére, azonban a részvétel regisztrációhoz kötött. Ezt itt tudjátok megtenni.

A Szamos Csokoládé Múzeum hat teremben látható kiállítása – melyen a Szamos család 30 éven keresztül gyűjtött, mintegy 4200 tárgya tekinthető meg – a Turizmus Világnapján, 10:00-18:00 óra között ingyenesen látogatható.

A napot 19:00 órától egyórás esti hajós városnézés zárja a MAHART hajójának fedélzetén, idegenvezetéssel, Vigadó tér-Margit híd-Rákóczi híd-Vigadó tér útvonalon. Ennek díja 750 Ft, jegyek a Vigadó téri vagy a Belgrád rakparti hajóállomáson vásárolhatók.

Idén először hét gasztrohely, a Budapest Baristas, az Anyám szerint…, a Kolette Bistro, a Kávé Pacza, a Naphegy Étterem, a Market BDPST, illetve a Cup and Scoop Kávézó és Fagyizó is csatlakozott a Világnaphoz, ahol kedvezményekkel, ajándékokkal várják a látogatókat.

Aki teheti, éljen a lehetőséggel, s ismerje meg jobban Budapestet!

Források: Budapest infoFelvidékBevásárló utcaUnwto

Képek forrása: Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]