Bruce Grobbelaar élete annyira volt unalmas, mint egy tetszőleges Rejtő Jenő-regény címszereplőjéé. Gondolhatunk Piszkos Fredre, vagy Vanek úrra, mindnyájan elismerően csettintenének Grobbelaar sztorijaira. Ezért is ragadott most pennát, és írt önéletrajzi könyvet, hogy közelebb hozza életútját azokhoz, akik még nem ismerik azt.
Bruce Grobbelaar 1957. októberében látta meg a napvilágot Zimbabwében. Rodéziában nőtt fel, ami abban az időben nehezen volt a béke szigetének nevezhető. Fiatal felnőtt korában őt is besorozták katonának, és részt kellett vennie a Rodéziai bozótháborúban, ahol embert is ölt. A körülmények és az emlékek elől a futball segítségével menekült el, először Kanadába, ahol a Vancouver Whitecaps csapatában kapott lehetőséget, majd később az Egyesült Királyságban játszott a West Brom, azután a korszakos Liverpool csapat kötelékeiben.
Azonban a dolgok a Merseyside partján sem indultak könnyedén. Ugyanis Ray Clemencet kellett pótolnia, aki ünnepelt kapusa volt a csapatnak, mielőtt Tottenhambe igazolt volna. Ray távozásával nem maradt vetélytárs nélkül Bruce, hiszen Ogrizoviccsal ketten versengtek az egyes számú mezért. Bruce visszaemlékezése szerint a fordulópont egy Manchester City elleni meccs volt 1981. decemberében. 3-1-re vesztették el a mérkőzést. Ezután edzője, a méltán legendás Bob Paisley, kérdőre vonta őt a teljesítménye miatt. Bruce beismerte, hogy kicsit többet „bohóckodott” a kelleténél. Hogy megértsük, mire is gondolt, tudnunk kell, hogy Grobbelaar gyakran a meccsek alatt (amíg csapata támadt) felmászott a kapura, és a kapufán ücsörgött, cigánykerekeket hányt, vagy kézenállásban sétált egy kicsit, csak hogy szórakoztassa magát és persze a publikumot is. A kapus megértette, hogy ha így folytatja tovább, akkor rövid úton véget ér a szépreményű karrierje, ezért megemberelte magát, és igyekezett 100%-osan a meccsekre koncentrálni. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen hamarosan bajnokságot nyert a Vörösökkel, Kenny Dalglishsal, és Joe Fagannel az oldalán. 1984-ben pedig felértek a csúcsra, Rómában megnyerték a Bajnokok Ligáját (akkori nevén BEK-et). Azon a kupadöntőn pedig egy intézményt is létrehozott. Az utolsó sorsdöntő tizenegyes előtt a lábaival furcsa, kocsonya/spagetti mozgást végzett, hogy elbizonytalanítsa a rúgó játékost. Manővere sikerrel járt. Később, 2005-ben, amikor a Liverpool Istambulban a Milan ellen meccselt a BL-serlegért, Dudek felelevenítette Bruce mozdulatait, majd hárította Sevcsenko tizenegyesét.
Bruce Grobbelaar Liverpoolban töltött évei sem csupán a csillogásról szóltak. A tragédiák oda is követték őt. A modern kori futball két legmegrázóbb eseményét a pályán élte át. Mind a Heysel-, mind pedig Hillsborough-tragédia idején a kapuban állt. A sors később sem hagyta őt nyugodni, pályafutásának vége felé megvádolták, hogy aktív évei alatt bundázott. (Az ügy érdekessége, hogy az a Sun bulvárlap robbantotta ki a botrányt, amelynek most már bírósági papírja van, hogy hazudott Hillsborough kapcsán, és ártatlan embereket vádoltak meg gyilkossággal). Az évekig húzódó eljárásban többé-kevésbé sikerült tisztáznia a nevét, de a történtek igencsak megviselték, érzelmileg és anyagilag egyaránt. Ezért is érthető, hogy úgy érezte, tartozik magának és a rajongóinak is annyival, hogy egy könyvben meséli el, a saját szemszögéből, hogyan látta az eseményeket. Az Élet a Dzsungelben című önéletrajzát a napokban mutatták be.
A könyv ezen a linken megrendelhető angol nyelven.
Forrás: Livepool Echo
