A Simpson családban egyszer már elképzelték, hogy milyen szép világban is élhetnénk, ha nem lennének jogászok. De ez – sajnálatos módon – nem adatott meg az emberiségnek az elmúlt háromezer évben. Így hát kénytelenek vagyunk elviselni ezt a tudálékos, mindent jobban tudó, szavakat feleslegesen kiforgató, magát kiváltságosnak gondoló kasztot. Most itt is egy rövidebb okoskodás következik – természetesen végső megoldás nélkül, mert az ugye magasabb tarifás szolgáltatás…
A fociban a faultok megítélése mellett a kezezések büntetése váltja ki talán a legtöbb vitát. Szándékos volt-e, kereste-e a labdát, le volt-e szorítva, stb. Először nézzük meg, mit ír a szabály a kezezésről. A hivatalos szabályzat a „handles the ball deliberately” kifejezést használja. Vagyis szándékos kezezés esetén kell szabadrúgást ítélni (ill. büntetőt az elkövetés helyétől függően). Egyébként nagyon slendrián ez a megfogalmazás, mint ahogy a teljes szabálykönyv is, de erről majd máskor.
A jog tudományában (egészen pontosan a büntetőjogban) megkülönböztetik az egyenes szándékot (dolus directus), az eshetőleges szándéktól (dolus eventualis). A köznyelvben mind a kettőt szándékosnak hívjuk. Illetve használatos a szántszándékkal kifejezés, ami az egyenes szándék szinonimája. A kettő között a lényegbeli különbség az, hogy egyenes szándék esetén akarati-érzelmi oldalról kívánjuk, hogy az adott dolog bekövetkezzen. Ezzel szemben eshetőleges szándék esetén inkább egyfajta belenyugvás jellemzi az elkövetőt. Na jó, de ezt ki érti? Ez alapján az elhatárolás alapján egyenes szándékú kezezés csak abban az esetben követhető el, amikor a kezező játékos direkt beleüt a labdába. Ezek elég ritka esetek, de persze előfordulnak. Ugye itt eszünkbe juthat Maradona vagy Suarez vb-alakítása. Ezekben az esetekben teljesen nyilvánvaló, hogy a játékos tudatát átfogta, hogy mit fog csinálni, és hogy egyenesen kívánja tette következményének bekövetkezését, történetesen a labda irányváltását a kezére pattanásának folytán. Ezek megítélése (amennyiben észleli a spori) nem is kéne, hogy nehézséget okozzon, és nem is szokott.
Az eshetőleges kéz megítélése már sokkal érdekesebb. Mert mi van akkor, ha az összes mezőnyjátékos a gólvonalra áll széttárt karral, de háttal állnak a labdának? A köznyelvben vett szándékos kezezésről nem beszélhetünk, hiszen azt sem tudják merre jár a labda. Puhl Sanyi sem süthetné el az örök érvényűjét, hogy a kéz keresi a labdát, de azért mégis érezzük, hogy ez nem kóser. És nem is az, mert a játékosoknak tudniuk kell, hogy ellenfelük feltett célja az, hogy a labdát a kapuba juttassák. Vagyis ilyen körülmények között a játékosok belenyugszanak, hogyha a kezükre pattan, hát így jártak, és könnyelműen bíznak benne, hogy ez nem fog bekövetkezni. DE! Ettől még szándékos, pedig teljesen mozdulatlanul tartják a kezüket, amire az ellenfél rálövi a labdát. Különös, nem igaz?
Na de akkor mi számít kéznek?
A szabály szándékos kezezést ír, ami magába foglalja mind az eshetőleges, mind az egyenes szándékot. Innentől kezdve azt kell mérlegelni, hogy az adott játékos, amikor a kezét pozicionálja, előre láthatja-e, hogy a labda potenciálisan arrafelé fog-e repülni. További probléma, hogy valahova tenni kell azokat a kacsókat. Remélem, ha a megértést nem is, de a mélyebben szántó gondolkodást segítettem ebben a témában.
