A kortárs irodalom köztünk jár – vigyétek magatokkal a hétre! Sorozatunk mostantól hetente kétszer vár olvasnivalóval titeket: író ELTE-sek, ELTE-s írók verseit, prózáit ajánljuk figyelmetekbe. Hogy jobban megismerhessük a hallgatótársainkat, a szövegek mellett egy-egy interjút is közlünk. Hétfői szerzőnk: a BTK-s Kerber Balázs.
1. Az egyetem mely karán, szakán tanulsz? Mesélj szakmai érdeklődésedről, kutatási területedről!
Olasz doktori képzésre járok a bölcsészkaron. A modernitás jelenségének problémája érdekel az olasz és a magyar irodalomban; leginkább az, ahogyan a tizenkilencedik-huszadik század fordulójának írói, gondolkodói látták azt. Akkoriban a ma „modernként” értelmezett kulturális vonásokat sokan válságtünetekként, egy betegség jeleiként értékelték. Ebből a szemszögből vizsgálom Pirandello műveit, poétikáját, illetve motivikai kapcsolódásait főleg Szentkuthy Miklóshoz.
2. Milyen út vezetett idáig? Mik azok a pontok, amiket eddigi ELTE-s történetedből kiemelnél?
A BA-képzést klasszika-filológia és olasz szakon végeztem, és hamar elkezdtek érdekelni az antik és az olasz kultúra kapcsolódási pontjai. Nagyon érdekesnek találtam, ahogy Fellini a modern kor félelmein, problémáin keresztül értelmezi újra Petronius Satyricon című regényét, mely egyébként az egyik legkedvesebb ókori művem. Később az kezdett érdekelni, hogy a Fellinire is jellemző karneváli világ hogyan értelmeződött újra a modernitásban; így kezdtem foglalkozni a késői Pirandello mitikus szemléletével, s hogy ez hogyan illeszkedik korának olasz és európai kultúrájába. MA-n az olaszt folytattam, és most a doktori képzésen is ezt a témát kutatom tovább.
3. És hogy néz ki az írás útja? Hogy kezdődött, hol tartasz most, mik a terveid?
Még gimnázium alatt kezdtem el verseket írni, és először főleg a Nyugat nyelve, gondolkodása inspirált. Ezután kezdtem el járni Kukorelly Endre írószemináriumaira, ami nagyon hasznos volt, mert itt ismerkedtem meg jobban a kortárs irodalom technikáival, beszédmódjával. Fontos számomra Marno János, aki beszélgetéseink során nagyon sokat segített konkrét versproblémákban is. A szemléletmódjából nagyon sokat tanultam. Mindig is nagyon érdekelt a vizualitás; hogy hogyan lehet nyelvileg érzékletesen megjeleníteni egyébként nehezen körülírható világokat, mozzanatokat. Számomra az az egyik tétje egy versnek, hogy lehet-e nyelvileg pontosan, mégis a látvány tömörségével, „gyorsan” megjeleníteni egy képi élményt (mely azonban nyilván „elméleti” élmény is, hiszen az nem választható külön a látástól). Az első kötetem Alszom rendszertelenül címmel jelent meg 2014-ben, a József Attila Körnél. Ezután úgy éreztem, hogy egy beszédmódot nagyjából körüljártam, és változtatni szerettem volna, de egyébként is foglalkoztatott a világépítés, a konstrukciók gondolata. Várhatóan jövőre jelenik meg kötetem (egyelőre úgy tűnik, Conquest címmel) a Jelenkor kiadónál, mely egy a történelmet és a stratégiai játékok virtuális világát vegyítő szöveg lesz, melyben a két jelleg összeolvad, és egy köztes, folyamatosan változó tér jön létre. Ezzel együtt érdekel a kötetben a keletkezés, teremtés jelensége is. A szöveg még egyáltalán nem végleges, de a kötet anyagának nagyobb része már kész van.
4. Milyen összefüggéseket látsz az egyetemi és az írói léted között? Támaszkodik-e egymásra a kettő, vagy egymástól függetlenül fut párhuzamosan?
Az elméleti érdeklődésem néhol találkozik a versbelivel: például nagyon érdekel a vizuális tér-és világteremtés a modern irodalomban; ahogy a nyelv megpróbál intenzív, képi „erőt” kifejteni. Ezzel a kutatásaimban is foglalkozom, és szerintem a verseimnek is gyakori kérdése. Ebből a szempontból fontos volt a konkrét egyetemi környezet is: az előadóterem mint egyszerre tágas és elidegenítő tér, a maga széksoraival, elég sok vizuális ötletet adott. Egyébként is nagyon sokszor konkrét terek, vagy az azokra való emlékezés segít az írásban. Persze, nem önmagukban a képek érdekelnek, hanem azok a nyelvi világok, amik ezekből az érzékletekből termelhetőek. Nagyon izgalmas, hogy egy egyszerű képi töredék mennyi koherenciát, ha úgy tetszik, „elméletet” rejthet magában. Illetve az, hogy a látás egy pillanata voltaképpen konstrukció is, és nagyon rétegzett lehet.
5. Az egyetem és az írás mellett mivel foglalkozol még?
Mostanában Körtesi Márton barátommal egy irodalmi podcastet csinálunk Litmusz Műhely címmel, ahová költőket, írókat hívunk meg beszélgetni az irodalomról; főképp az érdekel minket, hogy mi a saját irodalomkoncepciójuk, mit jelent számukra a szöveg létrehozása, és hogy ezek az alapvetések hogyan konkretizálódnak egy-egy műben. A podcast újabb részei a Szifonline-on jelennek meg, de a műsorok a SoundCloud-felületen is hallgathatóak.
6. Ajánlj az olvasóknak irodalmat! Kortársat vagy klasszikust, magyart vagy világirodalmat, alkotót, kötetet – mit olvassunk?
Ajánlom Kassák Lajos Angyalföld című regényét, melynek mind poétikai építkezése, mind nyelve nagyon izgalmas, és sok vonása szerintem emlékeztet a kortárs fiatal prózára. Nagyon érdekes a regény mozaikos konstrukciója is, mely gyakorlatilag villanásokat vonultat fel, és az első fejezetekben még az is kétséges, hogy egy történetről, vagy történetfüzérről van-e szó. Ajánlom Carlo Emilio Gadda La congizione del dolore (magyarul A fájdalom tudata címmel jelent meg) regényét is: Gadda az olasz modernizmus egyik, kissé Joyce-hoz is hasonló, izgalmas képviselője, akinek prózája rengeteg nyelvi regisztert, stílust működtet egyszerre, és magának a szövegvilágának is van egy furcsa, különös szövetszerűsége. Ajánlanám még Li Ho költészetét: ő egy a 8. és a 9. század fordulóján élő, nagyon eredeti és „modern” kínai költő volt, aki gyakran szinte szürrealista szövegeket írt, így nagyon megelőzte a korát. Magyarul sajnos kevés verse olvasható, de Faludy György és Képes Géza fordításai is nagyon izgalmasak.
7. Van valami, amit hozzáfűznél küldött szövegeidhez?
A Via Belmeloro Bolognában található, és a vers a 2014-es, Bolognában töltött Erasmus-félévem élményei alapján íródott.
Mielőtt hátranézel
Bízd őt a szürkületre,
mártózzon meg benne,
teste a fakó, késő délutáni
vízben, vájatos zátonyok
alatt. Vársz rá a parton,
hozod gyámoltalan
matracodat, világló kék
pléded érik az utolsó
napsugarak. Arcod riadt,
mintha vízbe veszett volna.
Most a homokra lép, s bár
már elengedted, szeretnéd,
ha ráfeküdne takaródra
egyszer s utoljára. Feléd
sétál, szemében nézheted,
hogy mennyi idegesség volt,
és mennyi rémület járt
tagjaidban, fehér köntösében
ismét megsebesített. Napozás
utánit kensz a karodra,
s miért nézel odébb, a tátongó
sziklatorokra?
Via Belmeloro
A Via Belmelorón szikrázik
fehér és rózsaszín köveken
a nap; hosszú, tágas meztelenség
a fák alatt. Piros házfalak.
Színük élénk, akár egy soha
véget nem érő, terjedő tenyér
mozgása, domborodása;
amikor szemünk nem talál
kiutat kezünkről. Délután van;
a hő, akárha nap közepe lenne,
de az idő közben mégis lejt
a fáradt lecsapódás felé.
Az ég egyszerre távolodás és
hazatalálás, valami boldog
elveszés; hová visznek a nyúlánk
szálak? A lányok az úton
elcsorognak, mozgásuk hosszú
csepp az izzadás pillanatában.
Villogó tágasság. Még itt vagyok,
vagy már csak erre jártam.
Magas kőkerítések a nyárban,
a két pont közti ingadozások
és a belső fagyok nyarában.
A kerítések fölött nagy tégla-
házak ablakait láttam. Ahogy
átvillant rajtuk az egyszerre
forró és bágyadt délutáni fény,
fejem meglódult a melegtől;
eltévedtem, visszataláltam.
Befordulok a kertbe, mely távolabb,
a fák után is folytatódik; elnyúló
park az épületegyüttes mögött.
A fotocellás ajtó, mint
tervezett hűvös lep meg, és
a portás elmondja pontosan az
irányt. A lépcsőt a folyosó
végén mégsem találom. Ki-
megyek valami ajtón át a parkba,
ahol egy atlétatrikós fiútól kérek
útbaigazítást. Betűk minden
épületszárnyon; A, B, C, D, E.
Most a C-ben épp a fényes,
fehér folyosókat járom, számozott
egyenajtók között, mikor
újra összefutok a fiúval. Ismét
más szárnyat javasol, én pedig
már lemondtam arról, hogy
a termet megtaláljam. Ki az
épületből, vissza az útra, haza-
felé a Via Belmeloro porában.
Sárga oszlopok között egy öreg
professzort láttam; lába alatt
a színes kőtenger, mint halak
omló siklása a hullámban.
A délután árnyékba fekteti
gazdag rétegeit; ízük föltolul,
aztán meddő marad. A fehér
fény halványodik, és mélyebb
kékbe tűnik át. Megyek tovább
az árkádok alatt.
Mint zöld felirat
(részlet)
II.
barátom ezen az estén és örülök hogy
eljöttek ma ezüstös ruhák ez szép
és a mosoly szól a törékeny hűvösben
hogy eljöttek a hideg kéz örül üveg-
asztalon dobolnak az ujjak a gyűrű
a zöld üveglapon villan mint messzi reggel
a nyak fénye szürke falra az emlék
neked int a beszélgetés a kar szép
mint sivár padló januárban hajló papír
a hang még belengi a decembert kék
tévéadás de most a szem ahogy átfut
(rajtad) és ahogy a percek követik
egymást kézben a kedves tekercs
az üveglaphoz ér és bár vége
az utcából nem kanyarul ki a fény
A szövegek másodközlések, eredeti megjelenési adataik:
Mielőtt hátranézel: Jelenkor, 2012. 55. évf. 2. szám
Via Belmeloro : Alszom rendszertelenül, 2014., JAK-füzetek
Mint zöld felirat: Kulter, 2017. 11. 13.
Kerber Balázs fotóját Szarka Károly készítette, a kiemelt kép Ágai Ágnes munkája.
