Az elmúlt évek egyik legsikeresebb könyve volt a Ready Player One, nem véletlenül előzte meg óriási várakozás a filmes adaptációt. Ernest Cline disztópikus világban játszódó története ráadásul kivételes kezekbe került, a rendezőlegenda Steven Spielberg dirigálta le a film forgatását, március végén pedig a mozikba is megérkezett az alkotás. Összehasonlító kritikánkat olvashatjátok, amiből kiderül, hogy mennyire maradt hű a film a könyvhöz.
A virtuális valóság – mint központi téma – már közel sem számít újdonságnak a könyvekben, már jóval a ma ismert technológia megjelenése előtt is fel-feltűnt néhány alkotásban. Mikor megjelent Ernest Cline Ready Player One című kötete 2011-ben, már a maihoz hasonló VR-technológia létezett, bár még egyértelműen gyerekcipőben járt, a nagyközönség számára pedig megfizethetetlen volt. Ettől függetlenül a technika általános fejlődéséből már akkor lehetett következtetni arra, ami mára már valósággá vált, a VR a többségnek megfizethetővé vált. Ez azért jelentős, mert így a nagyon futurisztikus cselekmény helyett egy sokkal jobban elképzelhető jövőt vázol fel a könyv.
A történet 2045-ben játszódik, amikor az emberek életének a középpontjában az OASIS áll. Ez egy olyan virtuális hely, ami nem csupán játékra szolgál, hanem a mindennapi élet legfontosabb helyszíne lett. Ezen belül bárhova el lehet jutni, s nem csak a Földön létező valóságos helyekre, hanem a különböző filmekből és könyvekből ismert kitalált helyekre is. Ezek a filmek és könyvek kivétel nélkül mind elérhetőek a szimuláción belül bárki számára. Nem csak a szórakozás színhelye az OASIS 2045-re, hanem a legtöbb fiatal itt járhat iskolába is, miközben a valóságban otthon vannak, s a rendszer lehetőséget ad mindenki számára, hogy a valós iskolákra sokszor jellemző hierarchia-alapú inzultálásokról eldönthesse, hogy át szeretné-e élni. Az iskola elvégzése után pedig a többség munkát is talál itt.
Az OASIS-en kívüli élet a legtöbb ember számára csak az alapvető szükségletek kielégítése miatt jelentős, mivel a való világra egy óriási elszegényedési hullám fejtette ki hatását. Sokak számára ez a virtuális valóság jelentette a látszólagos menekvést a valóság szörnyűséges körülményei elől, ez pedig hatványozottan igazzá vált James Halliday halála után. Halliday hozta létre az OASIS-t, aminek köszönhetően hihetetlen vagyonra tett szert. Mivel családja nem volt, ezért úgy rendelkezett, hogy minden tulajdonát arra a személyre hagyja, aki a játékon belül megtalál egy húsvéti tojást. (Sokaknak ismerősebb lehet az angol „Easter egg” kifejezés.) Ennek megtalálásához előbb 3 kulcsot kell megtalálni, melyekhez egy-egy rejtvény vezet el, míg minden kulcs megtalálása után mindenki kap egy újabb rejtvényt, aminek megfejtése után elérhető a következő kulcshoz vezető fejtörő. A könyv és a film ezt a tojásvadászatot mutatja be, miközben számtalan varázslatos helyszínre kalauzolja el a közönséget.
A könyv középpontjában a rejtélyek megoldása, illetve az azok közben átélt kalandok bemutatása van. Minden fejtörő Halliday kedvenc gyerekkori filmjeihez, játékaihoz, zenéihez kapcsolódik, s mivel a ’80-as években nőtt fel, ezért ezek mind ehhez a korszakhoz kapcsolódnak. A megoldáshoz ezeket kivétel nélkül mind ismerni kell, ezáltal pedig az olvasóban erős nosztalgikus érzéseket kelt, ami nagyban köszönhető annak is, hogy az utóbbi években a valóságban is felfedezhető ez a jelenség a ’80-as évek amerikai popkultúrájával kapcsolatban. 2018-ban nem sok ennél hálásabb téma van, elég csak a Stranger Things és az Az óriási sikereire gondolni. Ehhez képest a film számomra csalódás volt. Talán túl nagyok voltak az elvárásaim a könyv olvasása után, de összességében egy kihagyott ziccernek érzem ezt a lehetőséget.
A film, úgy vélem, két nagy hibát követett el. Egyrészt a könyv az OASIS-t egy ezerszínű, végtelenül változatos világnak festi le, aminek számos nagyon izgalmas helyszínére el is kalauzolja az olvasót. Ezzel szemben a film két percet szán az egész bemutatására. Az érthető, hogy ezek nagyon eltérő műfajok, ugyanakkor az eredeti történetben a helyszínek nagyon fontos szerepet játszanak a cselekményben, miközben annyira izgalmasnak vannak leírva, hogy ezen értékükből a filmvásznon sem veszítettek volna. A másik nagy hiba közvetetten ehhez kapcsolódik, mivel a rejtélyek megoldásával kapcsolatos kalandokat nagyon leegyszerűsítette a mozi. Amíg a könyv egy nagyon szórakoztató kalandregény, addig a film megmarad egy viszonylag látványos, ám nem túl egyedi sci-fi szintjén. Ez azért igazán sajnálatos, mert a közönség jól láthatóan ki van éhezve egy igazán jó kalandfilmre, ezért is arathatott nagy sikert néhány hónapja a Jumanji újragondolása, miközben az közel sem volt annyira különleges, mint amennyire a Ready Player One lehetett volna.
A könyv magában hordozza azt a kérdést, hogy a virtuális valóság mennyire függővé teheti a használóját. Ezt a film is igyekezett bemutatni a történet elején, kifejezetten szórakoztató bejátszásokkal. Azt is meg kell jegyezni, hogy a film közel sem fest annyira disztópikus képet a valóságról, ráadásul a játékidő sokkal nagyobb hányada is játszódik ott, ami egy más megközelítésre utal. Ennek az a fő szerepe, hogy egy olyan tanulságra tudjon kifutni a történet, ami a valóságban töltött élet fontosságát hangsúlyozza. Ennek volt az ára az előbb említett egyik probléma, az OASIS világának a megfelelő bemutatásának a hiánya, ez pedig ismételten visszavezethető arra, hogy a könyvírás és a filmkészítés két teljesen más szakma, de az már rég rossz, ha magyarázkodni kell.
Ebből a különbség eredeztethető az a megvalósítási forma is, hogy a moziban a főszereplők sokkal inkább csapatként működtek együtt, szinte teljesen háttérbe szorult, hogy ők valójában ugyanúgy riválisok. A közös ellenség képe (az IOI vállalat, amely magának akarta megszerezni az OASIS irányítását) a könyvben is valamennyire csapattá kovácsolja a pozitív főszereplőket, de ott egészen a végéig fennáll az a kettősség, hogy ők egymás ellen is küzdenek. Spielberg ezt úgy valósította meg, hogy néhány történés sorrendjét felcserélte a könyvhöz képest, illetve egy-egy cselekményszálat más szereplőhöz rendelt. Ha már szóba került a rendező, a munkájáról meg kell jegyezni, hogy egy nagyon dinamikus, helyenként nagyon látványos munkát hozott össze, néha viszont a látvány ára az volt, hogy egy-egy jelenet követhetősége nehézre sikerült, illetve néha igényli a könyv ismeretét. Kiemelendő, hogy nagyon sok szemet gyönyörködtető felvétellel van gazdagítva a film, nagyon jó érzékkel és mindig a megfelelő ideig vannak benne megjelenítve a nagytotálok. A színészek játékában nem volt semmi különleges, mindenki hozott egy jó átlagot. Ben Mendelsohn karakterének a pályája nekem nem igazán tetszett, a játéka viszont nagyon rendben volt.
Egyetlenegy jelenetet a film összes hibája ellenére is ki kell emelni, ami egyszerre volt látványos, szórakoztató és gondolatvilágában hiteles is a könyvhöz. Az eredeti történet szerint az egyik rejtély megoldása során a szereplők belekerültek egy filmbe, miközben az alkotás világára érvényes szabályok vonatkoztak rájuk is. Eredetileg ez a Meglógtam a Ferrarival című alkotás volt, a produkció készítőinek viszont az a fantasztikus ötletük támadt, hogy ennél is alkalmasabb alany lenne a Ragyogás. Abban a pár percben, amíg a szereplők Kubrick filmjét élhették át, a film sokkal jobban kiszolgálta a nézőket, s több nevetés hallatszott a vetítés ezen ideje alatt, mint egyébként összesen. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor a vásznon is huzamosabb ideig érződött a nosztalgia-faktor, nem csak egy-egy sláger felcsendülésétől. Több hasonló jelenetet is elbírt volna a film, mivel a történet ténylegesen is indokolta volna ezt.
A film története – minden hibájával együtt – működik összességében, legalábbis abból a szempontból, hogy nagyon gyorsan elrohant a 140 perc játékidő. Ebben az egyben ténylegesen hasonlít a könyvre, mert annak az oldalai is nagyon hirtelen fogynak el. A könyv kicsit ténylegesen olyan, mint a virtuális valóság, az ember könnyen megfeledkezik az időről az olvasása közben. Éppen ezért tudom jó szívvel ajánlani Ernest Cline alkotását, míg a filmet csak abban az esetben, ha valaki mindenképpen moziba szeretne menni a közeljövőben.
Képek forrása: IMDb
