Ez egy cikk. Pontosabban annak a bevezetője, aminek az újságírás szabályainak megfelelően szerepelnie kell az írások elején azt a célt szolgálva, hogy előrevetítse a publicisztika tartalmát és megragadja az olvasó figyelmét. Sokakat idegesít, mert általában semmi olyan lényegi információt nem közöl, amiért eleve rákattintottak. Te is valószínűleg azért vagy itt, mert van ELTE-s kötődésed, valamelyik ismerősöd megosztotta ezt a linket és érdekel, hogy milyen az ELTEátrum Társulat Woody Allen: Isten c. darabja. Közel hasonló élmény, mint ezt a bevezetőt olvasni.
Adekvát döntés volt a társulat részéről, hogy mindenki kedvenc zsidó humoristájának vígjátékát mutatták be. Woody Allen munkáiban gyakran visszaköszön a közönség felé fordulás és a metanarratíva, így adottak voltak a lehetőségek, hogy a darabban kifejezetten az ELTE-sekkel összekacsintó vagy éppen nekik görbe tükröt állító poénok kapjanak helyet. Pocskondiázzák benne az egyetemistákat, a színházba járókat és úgy általában a passzív közönséget, de mi ezt szemmel láthatóan élvezzük.
A Zöld Macska Kultúrkocsma adott színpadot és nézőteret az előadásnak, bár a kettő között nem húzódik éles határvonal. A játéktér kiterjed a rivalda határán túlra, a nézők közé is, és a színészek olyan gesztusokat tesznek, amelyekkel felszólítják a befogadókat a darabba való belépésre. Ez nem történik meg, pedig egy ponton már az arcunkba mondják, hogy önálló akarat nélküli bábok vagyunk csupán, és cselekedhetnénk, ha nem kötnének a színházi etikett szabályai. Ellenben a közönség soraiban vannak beépített emberek, akiknek a közbeszólásai tényleg spontánul hatnak, sőt egyes karakterek a nézőtérről lépnek be a cselekménybe.
A történetet a végig jelen lévő egyszemélyes Kórus (Őri Eszter) meséli el és kommentálja szarkasztikusan. Az alaphelyzet maga is a színházcsinálásról szól; két hellén, a színész Diabétesz (Kovács Balázs) és a drámaíró Hepatitisz (Mató János) egy új tragédia színpadra állításán fáradoznak, hogy megnyerjék a közelgő drámaversenyt és az ajándék láda piát. Eközben színházfilozófiai kérdések merülnek fel kettejük közt: „Mi van, ha mi nem is valódi emberek vagyunk, hanem csak színészek egy darabban?” vagy „Mi van, ha ez nem is a Zöld Macska, hanem mi, a játszók és a közönség is csak a rendező, Tóth Péter fejében létezünk, és ez nem a valóság?”. Emlékezetes pillanatok ezek, amikor a negyedik falat áttörve kizökkentenek minket a megszokott pozíciónkból. Persze ez is viccesen van előadva, de mégiscsak borzongató belegondolni hasonlókba. (Például mi van, ha ez nem is egy cikk, hanem egy amatőr újságíró szakmaiatlan fröcsögése?)
A descartes-i kitérő után Diabétesz felhívja telefonon magát Woody Allent, hogy tegyen igazságot, ám ő csak savazza az általa megírt jellemtelen karaktert és a cselekmény előrehaladását sürgeti. Mivel ennek a műnek nincs filmváltozata, ezért a mindenható rendező szinkronhangjának külön felkérték Kern Andrást, aki a Társulat nagy örömére el is vállalta az apró, de annál szívmelengetőbb cameot.
Ezután a nézőtérről belépnek jelenkori karakterek, az öntelt drámaíró, Lorenzo Miller (Görgényi Levente) és a kikapós komika, Dorisz (Dunai Csilla), akinek hatására a görögök rögtön elfelejtik homoszexuális mivoltukat. Visszatérő motívumok a coitus és az alkoholfogyasztás, mint humorforrás, ezekkel újabb kapcsolódási pontokat kialakítva a célközönséggel.
Majd következik az elengedhetetlen darab a darabban. Diabétesznek megjelenik Windy és Wendy Sors (Sey-Pacor Villő és Enyedi Júlia) az iker párkák, akik a végzetet és egymás mondatait is tökéletesen egymásba fűzve azt a feladatot adják hősünknek, hogy vigyen el egy levelet a Királynak (Kertész Ákos). Itt szót kell ejtenünk a jelmezekről, ugyanis például a Király parádésan fest csálé koronájában és piros fürdőköpenyében, ezek mind a Vass Enikő munkáját dicsérik. Mert bár könnyen azt gondolhatnánk, hogy hintalovat, tógát vagy kardot akármikor szerzünk a padlásról vagy a játékboltból, ez korántsem ilyen egyszerű.
Összességében a színészek kihozzák karaktereikből a lehető legtöbb poént, nincsenek kihagyott ziccerek. Fontos feladatot vállalt ugyanis az ELTEátrum Társulat ezzel a darabbal, éspedig, hogy megtanuljunk önmagunkon nevetni, kilépni a megszokott konvenciók közül, és eközben még könnyeden is szórakozzunk.
ELTEátrum Társulat:
Rendező: Tóth Péter
Jelmez/díszlet: Vass Enikő
Szereplők:
Diabétesz – Kovács Balázs
Hepatitisz – Mató János
Kórus – Őri Eszter
Dorisz – Dunai Csilla
Trichinozisz – Bevíz Sára
Burszitisz – Lami Krisztofer
Windy Sors – Sey-Pacor Villő
Wendy Sors – Enyedi Júlia
Király – Kertész Ákos
Lorenzo Miller – Görgényi Levente
Őr – Molnár Flóra
Blanche DuBois – Pozdena Flóra
Nő: Debreczeny Boglárka
Képek forrása: ELTEátrum Társulat Facebook
