Április 13-án lesz a Musicalek éjszakája 3 premiere Kiskunmajsán, a Konecsni György Kulturális Központban. A musicalválogatás egy olyan utazásra invitálja nézőit, ahol a fiatalok felnőtté válásának jellegzetes állomásait követhetjük nyomon. A musicalshow rendezője Tőzsér István Martin, aki színházi és kisfilmes projektjei mellett az ELTE tanulója is. Interjúnkban a Musicalek éjszakája 3 mellett a musicalek iránti érdeklődéséről, TIM Production nevű csapatáról és a magánprojektek egyetemi léttel való összeegyeztethetőségéről, illetve egymásra hatásáról kérdeztük.
Miért pont musical? Mi az ebben a műfajban, ami felkeltette az érdeklődésed? Mikor kezdtél el érdeklődni a musicalek/zenés színház világa iránt?
Az első musicallel (és színházzal) kapcsolatos nagy élményem a Vámpírok bálja volt, amit 2012 decemberében vagy 2013 januárjában láttam a Pesti Magyar Színházban. Amikor kijöttem a darabról, úgy éreztem, hogy ez az, ami igazán érdekel, ami vonz, ami megfog. Kifejezetten érdekelt, hogyan lehet megteremteni egy ilyen világot a színpadra. A musical szerintem azért különleges, mert találkozik benne a film, a színház és az élet. Hasonlít is a filmhez: mozog, forog, pörög, világít, és annak dinamikáját tudja megjeleníteni színpadon. A musical nézőjeként olyan, mintha te lennél a kamera. Ebben látom meg a filmnek és a színháznak az ötvözetét. A zenének, a táncnak, a fényeknek, a díszletnek, a jelmezeknek ez a komplex hatása egy hatalmas katartikus élményt és őrületet tud nyújtani a nézőnek.
Van-e zenés vagy táncos múltad?
Konkrét színházi múltam nincs. A Bajai Fiatalok Színházában másfél évig voltam rendezőasszisztens, és ott egy musicalt is színpadra állítottunk, az Isten pénzét. Emellett, amikor csak tudtam, részt vettem a Budapesti Operettszínház bajai szabadtéri eseményein. Volt, hogy statisztáltam, volt, hogy csak megfigyeltem. Ezek a tapasztalatok nekem felértek egy szakmai gyakorlattal. Előfordult, hogy Szegeden is lehetőséget kaptam arra, hogy ott legyek a próbákon, és akár egy-egy produkció színpadra állítását is végignézhessem.
Honnan jött Musicalek éjszakája ötlete?
Az a kezdetektől egyértelmű volt, hogy a szívem csücske a musical, ez az, ami a legjobban inspirál és foglalkoztat. Viszont egy komplett musicalt nem tudtunk volna bemutatni, arra nem volt elég energiánk, pénzünk és kapacitásunk. Ekkor jött az ötlet, hogy csináljunk egy musicalválogatást. Semmiképpen sem szerettünk volna olyat, ahol az énekes kimegy a színpadra, és egy gála keretében elénekel dalokat. Az volt a koncepció, hogy amelyik musicalszámokat kiválasztottam, azokat megpróbáljam a musicalben elfoglalt helyük alapján rekonstruálni. Így a kiskunmajsai közönség is belekóstolhat az eredeti musicalek világába. Egy előadásban 15-20 musicalből is megjelentek dalok, melyeknél a külön koreográfiák, jelmezek, díszletek, vizuális anyagok és vetítések segítségével adtuk az eredeti hangulatot. Ez volt a cél első körben, aztán jött a Musicalek 2, és most a Musicalek 3, ami a trilógia befejező része.
A produkciót az 5 éves, színdarabok mellett kisfilmeket is jegyző, TIM Production nevű csapatoddal készítitek. Az oldalatokon olvastam, hogy a kiskunmajsai gimnázium médiaszakos osztályából indultatok, most pedig Budapesten is tevékenykedtek. Mennyiben változott a TIM Production csapata ezidő alatt?
Ez egy nagyon érdekes kérdés, mert a Titkok kertéjénél és a Musicalek 1-nél még végig ott voltam Majsán. Utána, mikor az Emlékszel még című operettet és a Musicalek Éjszakája 2-t vittük színre, már Budapesten éltem. Azok az osztálytársak és barátok, akiket magam köré avanzsáltam, ekkorra szintén elkerültek Majsáról. Őket mindig vissza kellett hozni, ami elég nagy munka. Valahol borzasztó érzés, hogy ahogy telik az idő, minden távolodik. Most nagyon sok új fiú és lány van a produkcióban, akik kevesebb tapasztalattal rendelkeznek, hiszen nagyrészt még nem kóstoltak bele ebbe a világba. Nekik most kell elkezdeniük járni azt az utat, amit mi páran már öt évvel ezelőtt elkezdtünk. Az újakkal így sokszor nehezebb a munka, de egyszerre nagy kihívás és izgalom is. Elég kemény munka, és sok előkészítést, szervezést igényel, időben és energiában is, hogy le tudjak járni, lent próbákat tudjak tartani, és közben Pesten, az ELTE-n is bejárjak az órákra, itt is teljesítsek.
Van-e összefüggés, egymásra hatás az ELTE-s egyetemi lét és a saját produkcióid között?
Először nagyon vártam az ELTE-t, aztán amikor bekerültem, megijedtem, mert minden elméleti volt, én pedig egész kicsi koromtól kezdve mindig a gyakorlatban tevékenykedek. A film, a színház, a cirkusz mind gyakorlat, amit élesben kell csinálni. Azt hittem, itt már semmi gyakorlat nem lesz. Viszont jött a Musicalek 2, kisfilmeket készítettünk, illetve most itt a Musicalek 3, és menet közben sikerült egy színistúdiót is elindítani Budapesten. Így a magánprojektek gyakorlatiak, amik mellett az ELTE-re bejönnöm egy felüdülés, egy lelki feltöltődés, ahol elég kemény dolgokat lehet magunkba szívni. Így van összefüggés: azt a lelki és műveltségi tudást, amit az ELTE-n megszerzek, elég szépen be lehet építeni a munkáimba, és átadni másoknak. Egy utazás nekem itt lenni az ELTE-n. Óriási segítség volt az is, hogy az ELTE művészeti ösztöndíját megkaphattam. Jó érzés volt valahol, hogy nem hiába csinálom. Még soha nem kaptam ilyen ösztöndíjat.
Az esemény leírásánál olvashatjuk: „a Musicalek éjszakája 3 érdeklődésének középpontjában egy belső utazás áll a felnőtté válás világába”. Hogy született meg a produkció témájának ötlete?
Most nagyon sok, az eddigieknél is több fiatal vesz részt a produkcióban, és azt gondoltam, hogy egy olyan világot mutassunk be, ahol a fiatalság lelkiekben megélt utazását láthatjuk. Ezek olyan lelki kalandokat jelentenek, mint hogy hogyan leszünk szerelmesek, hogyan csalódunk, hogyan akarunk érvényesülni, hogyan taposnak rajtunk keresztül – de néha mi is áttaposunk másokon, és céljaink eléréséért megbántunk másokat. Ezt a rengeteg érzelmi kalandot egy hangulati montázsként szeretném megmutatni a színpadon. Ami még nagyon izgalmas, mondhatni, kulisszatitok, hogy milyen díszletben fog az egész darab játszódni. A Musicalek éjszakája 3 plakátjain már megjelennek a hőlégballonok, amik nekem az elvágyódást, az utazást szimbolizálják. Ehhez járul az éjszaka, ami az inspirációk ideje. A fiatalság éjszaka él, akkor vágyunk, akkor vagyunk szerelmesek, iszogatunk. Ezt az egész fiatalos izgalmat számomra a hőlégballon szimbolizálja. Így a darabban egy régi, kiüresedett, kopottas hőlégballongyárat szeretnénk megjeleníteni a színpadon, amit majd a modern öltözékű fiatalok töltenek meg élettel.
Ez lesz a Musicalek éjszakája trilógiájának befejező darabja. Milyen terveid vannak a TIM Productionnel a jövőre nézve?
Rengeteg terv van, de mostanában már gondolatban sem merek tervezni, mert első körben szeretném, hogy legyen meg ez az előadás, ez addig is egy nagyon kemény út. Később talán az elsődleges az lesz, hogy a budapesti színistúdiót tovább bővítsem. Nagyon jó a fiatalokkal, a korombeliekkel együtt alkotni, egy stúdióban, így remélem, később még többekkel lesz lehetőségem találkozni.
A Musicalek éjszakája 3 időpontjai:
2018. április 13., péntek, 19:00, Premier
2018. április 14., szombat, 19:00
2018. április 27., péntek, 19:00
2018. április 28., szombat, 19:00
Helyszíne:
Konecsni György Kulturális Központ – Kiskunmajsa (Hősök tere 6., Kiskunmajsa, 6120)
Jegyek elővételben kaphatók:
- a kiskunmajsai Tourinform irodában személyesen vagy telefonos ügyintézéssel (Kiskunmajsa, Zárda utca 2., 77/481- 327, kiskunmajsa@tourinform.hu), valamint
- a jegy.hu oldalán és az InterTicket országos hálózatában: jegy.hu
További információk az esemény facebook oldalán, illetve a TIM Production facebook oldalán.
Kiemelt kép: jegy.hu
További képek: A TIM Production facebook oldala