Állandó teltház, percekig tartó visszatapsolások. Kötéltánc a humor és a tragédia peremén. Tragikomédiák sorsokról, asszociációk, önirónia. Mi a közös a Tóték és a Macskajáték előadásában? Hogyan lehet kisregényből többszereplős drámát létrehozni úgy, hogy ne vesszen el valami lényegi? Mit lehet kezdeni a kisregény narrálásával a színpadon? Örkényről, Mácsai Pálról és a kapcsolatukról, valamint a Tóték és a Macskajáték című előadásról olvashattok. Az Örkény Színházban jártam.
Meggyőződésem, hogy Örkény István írásait egyszerűen abszurd nem szeretni. Olyan módon festi le a világot iróniával, humorral, „fejjel lefelé”, hogy legyen az akár Egyperces, akár három órás előadás, olyan élménnyel gazdagodunk, amire mindenképp emlékezni fogunk a jövőben. Főleg, ha olyan ember szemén keresztül élhetjük ezt át, mint Mácsai Pál. Az ő kapcsolata Örkény Istvánnal az Azt meséld el, Pista! című monodráma kapcsán is egészen különleges összefonódás. Szinte már teljes átlényegülés. Érti és érteni akarja Örkényt, ez a tisztelet és szeretet pedig minden Örkény-mű megrendezésében jelen van. Különös érzékenységgel vesz el és ad hozzá a darabokhoz, teljesen új megközelítéseket és megértési formákat adva nekik.
Így nyúlt a Tóték-hoz is, amelynek keletkezéstörténete kulcsfontosságú a darab kapcsán. Örkény minden műfaji keretben megformálta. Eredetileg 1964-ben a filmgyár megbízásából írta meg forgatókönyv alakban, mivel azonban mégsem fogadták ott el és nem dolgozták fel, egy rövidebb epikus szöveget formált belőle. Színházi szempontból Kazimir Károly figyelt fel a történetre, ennek hatására Örkény drámává dolgozta át, amit később a színházi siker juttatott vissza az eredeti célhoz: újrainspirálódva ismét forgatókönyvírásba kezdett, ami aztán Fábri Zoltán rendezésében Isten hozta, őrnagy úr! címmel lett megfilmesítve.
Mácsai ezeket a műfaji határokat feszegeti, a formai és a műfaji gazdagságot vonja össze – ezzel felelevenítve a keletkezéstörténetet is –, és alkotja újra mindezt a Tóték című előadásában. Az előadás különlegessége, hogy nem a színpadra írt változat válik alapjává, hanem a Tóték kisregényváltozata. Emiatt a Gáspár Ildikó által írt szövegkönyv sok meglepetést és újdonságot tartogat a nézőknek.
A Tót család három otthon lévő tagját és az őrnagyot játszó színészek – Csuja Imre, Pogány Judit, Takács Nóra Diána, Epres Attila – mind átlépnek egy-egy alkalommal más karakterbe, de a fennmaradó szerepeket Ficza István alakítja, mint egyfajta színpadi mindenes van jelen.
A legfontosabb mozzanat a narráció újszerű megjelenítése a darabban. A színészek egyben a Tóték karakterei és saját Tóték-beli karakterük narrátorai is, ezzel teljesen új teret nyitva az öniróniának, és új humorforrást adva a darabnak. A színészek karakterváltásai nyomán lezajló lelki és fizikai folyamatok leírásával érthetővé válnak egyes furcsának tűnő, másképp érthetetlen reakciók, és még közelebb kerülnek hozzánk a szereplők. Ez a forma a narrátort így nem külön szereplőként vonultatja fel, mégis megteremt egy folyton jelen lévő, de láthatatlan karaktert a színpadon.
Az Örkény István Színház a Gyulai Várszínház és az Esztergomi Várszínház közös produkciójaként vitte színre – szintén Mácsai Pál rendezésében – a Macskajáték című kisregényt. Ebben az esetben a szöveget Mácsai Pál és Gáspár Ildikó dolgozta át, hogy új koncepciók és gondolatok fonalán lehessen színpadra vinni. A fő szempont a monológok feloldása volt, így többszereplőssé válhatott a darab, illetve megváltozott a történetmesélés szemszöge is.
A Tóték-nál tapasztalt önnarráció ebben a darabban is felbukkan, azonban sokkal fontosabb pillanatban. A történetben Orbánné mindent leír részletesen és szemléletesen testvérének, végül azonban azt a levelet, amiben a legőszintébben fogalmaz, és elmondja, hogyan kergette a szerelme iránti vágya a fájdalmak után teljes elhagyatottságba és elveszettségbe, nem küldi el. Ennél a momentumnál válik ketté a karakter: Pogány Judit kilép Orbánné szerepéből és elbeszélővé válik. Az érzelmi vihar közepén hirtelen el kell engednünk a feldúlt karakter lelkét és kezét, elragad minket a narrátor őszinte, objektív helyzetlátása, megszólal az elbeszélői hang: „Orbánné ezt a levelet összetépte”. Ezzel a nézőkben is érzékeltetve a ki nem mondott érzelmi feszültségeket a karakterben.
Mindkét darab újraformálásánál fontos szempont, hogy hogyan kezeljék ezt az elbeszélői hangot, hogy semmi ne vesszen el a regényből, de színpadra állítható legyen. A regényben a narrátor egy hang, a színházban viszont mindig el kell dönteni, hogy ki az a hang, ki a narrátor: idős, fiatal, férfi vagy nő. Ugyanez a „tudathasadásos állapot” jön létre, amikor a szerző egy regényben egyszerre beszél alakjai helyett és róluk is. „Ez a színészetben mindig is jelen levő kettős tudatú állapot megfelel a regényíró hasonló állapotának. És ez tudja létrehozni azt az érzetet, ahogyan az embert túlélőösztöne arra sarkallja, hogy legnagyobb tragédiájának átélésekor kilépjen önmagából, és kívülről tekintsen önmagára, sorsára, helyzetére.” – írja Gáspár Ildikó a Macskajáték-kal kapcsolatban.
Ezen kettősségek találkozásában találjuk meg tehát Tót Lajost, akinek belső feszültsége végül gyilkolásba torkollik, és Orbánnét is, akinek a fájdalma öngyilkosságba. Örkény groteszk humorát maradéktalanul visszaadva mindkét előadás megmutat egy olyan színt ezekben a történetekben az újragondolt narrációkkal, amivel még inkább érezhetjük a humor, a fájdalom, a remény és a reménytelenség kettősségeit és ezek súrlódását a darab során bennünk.
Csak két hétköznap este az Örkényben. Lehet ezt a világot nem szeretni?
Forrás: Tóték, Macskajáték
Kiemelt kép forrása: nemzetikonyvtar.blog.hu
Képek forrása: orkenyszinhaz.hu, criticailapok.hu
