Az, hogy valaki elmondhatja magáról, hogy bekerült az egyetemre, már önmagában egy hatalmas teljesítmény, hiszen ez is mutatja, hogy ha valaki igazán szeretne valamit, azt megteszi.
Na de mi van akkor, ha az egyetem az ország másik végén van, több ezer kilométerre a hazától, a biztonságtól, mindentől, ami eddig megszokott volt számunkra? Egyik pillanatról a másikra csúszik ki kezünkből az irányítás, nem tudjuk, mitévők legyünk. Merjünk-e kockáztatni és belevágni az ismeretlenbe, elengedvén a komfortzónánk adta eddigi lehetőségeket, vagy ekkor is a sarkunkra állunk és megmutatjuk, igenis van helyünk máshol. Máshol, ami nem a születési helyünk, ami távol esik mindentől, ami magától értetődő volt.
Sokunkban nincs meg az a plusz, ami ehhez kell. Először én is azt hittem, hogy ebbe a rétegbe tartozok, pedig mindig is azt éreztem, hogy mennem kell. Aztán amikor oda kerültem, hogy albérletkeresés, beiratkozás, költözés, akkor már éreztem, hogy mégsem vagyok erre készen. Aztán feltettem magamnak a nagy kérdést; menjek és változtassam meg az egész eddigi életem egy bizonytalan jövőre, VAGY maradjak, és teljes letargiába esve hallgassam mások sikertörténetét, miközben a helyükbe képzelem magam. Első ránézésre sokak számára evidensnek tűnik a válasz, viszont vannak, akiknek komoly fejtörést okoz a dolog, hiszen mind a kettőnek megvan a maga pozitív és negatív oldala.
Azáltal, hogy maradunk, és nem lépünk ki az imént említett komfortzónából, a már megismert közegben mozoghatunk. Olyanokkal vesszük körbe magunkat, akik ismernek, ismerik a képességeinket, és ezáltal jobban tudjuk kiépíteni jövőbeni kapcsolatainkat. Hiszen hány olyan esetről tudunk, amikor valaki az ismerősének az ismerőse által került jobb pozícióba?
Viszont – és most jön, ami talán a legmeghatározóbb az egészben, és amit jobb, ha megjegyzünk: ha egy helyben toporgunk, nem fogunk tudni fejlődni! Ha ott maradunk, ahol épp a legkényelmesebbnek tűnik, az sokkal többet árt, mint használ, hiszen nem adunk magunknak lehetőséget arra, hogy a legjobbak legyünk.
Akárhogy is döntünk, mindenekelőtt tudatosítanunk kell magunkban, hogy nincs rossz döntés – csak rosszul végrehajtott.
