Rövid időn belül sajnos felmerülhet, melyik korosztályokat eresszük szélnek – mondja Buttás Pál, a szakosztály vezetője. A szakosztályhoz ugyanis, minden erőfeszítés, tárgyalás és kapcsolatok megmozgatása ellenére sem érkezett gyakorlatilag TAO támogatás, így napokon belül elfogyhat az a pénz, ami a csapatok versenyeztetését, edzési lehetőségeinek megteremtését fedezi
„Nem tudunk, és nem is akarunk változtatni azon a filozófiánkon, amit a klubunk gyakorlatilag megalakulása óta képvisel, vagyis hogy nevelőegyesület vagyunk. Fiatalokat versenyeztetünk, az utánpótlást építjük, mert hisszük, hogy ez a magyar kosárlabdasport érdeke. Sajnos viszont azzal kell szembesülnünk, hogy ez – a színmagyar csapat, a fiatalok, az utánpótlás, az egyetemi sport – immár nem versenyképes hívószavak. Az ellehetetlenülés szélére sodródtunk” –kezdi mondandóját Buttás Pál, a szakosztály elnöke. „Amikor az 1989-90-es idényben megnyertük a bajnokságot és a Magyar Kupát, egy kivétellel csak középiskolás és egyetemista sportolóink voltak. Mindenki amatőrként játszott, nem fizetésért. Hat-nyolc évig lehetett ezt szinten tartani, ezalatt az idő alatt 16-18 játékost adtunk a magyar élcsapatoknak, az akkori rendszer szabályai szerint ingyen. Ezt a nevelőszerepet nem lehetett hosszú távon bírni.”
Nem véletlen, hogy az utóbbi pár évet már az amatőr és az élvonalbeli szereplés szűk határmezsgyéjén töltötte a felnőtt együttes. „Éveken át megnyertük az amatőr bajnokságot, de mindig eligazolt három-öt ember, nem éreztük értelmét az élvonalbeli indulásnak. Viszont ez sem volt örökké tartható. Nagyon örültünk, amikor a TAO rendszer elindult, óriási elánnal vetettük bele magunkat a munkába, úgy éreztük, ezt nekünk találták ki. Azt láttuk, hogy lesz ismét létjogosultsága annak a nevelőmunkának, amit itt végzünk, létrehoztuk az akadémiát, újra 2-300 gyerek sportolt nálunk, hittünk abban, hogy a TAO rendszer megteremti számukra a sportolás lehetőségét a klubon belül.”
A valódi áttörés azonban nem akart eljönni. „Évről évre nehezebb helyzetben vagyunk. Két komoly támogatónkra, akik évekig álltak mögöttünk – és ezért végtelenül hálásak vagyunk nekik –, különböző okokból idén már nem számíthattunk. Budapestre sajnos egyáltalán nem jellemző az a fajta lokálpatriotizmus, ami vidéken egyértelműen megvan. Hiába vagyunk helyileg egy akkora kerületben, mint Újbuda, ami 175 ezer lakosával Magyarország 5. legnagyobb városa lehetne, és ráadásul teli van nagy cégekkel, a legtöbb helyen az ajtón sem jutunk be. Ahol mégis, ott is gyorsan lesöpörnek minket az asztalról. Az a fajta érték, amit mi képviselünk, úgy tűnik, ebben a világban nem számít értéknek. Az egyetemi kötődésünk sem jelent könnyebbséget sajnos. Míg az amerikai egyetemi csapatok költségvetését gyakorlatilag a korábbi hallgatók, sportolók összeadják, addig itthon az ELTE sem számít elég erős hívószónak.”
A törvény szavából viszont a klub nem enged. „Sokan kinevetnek bennünket, de nem vagyunk hajlandóak eltérni a törvény szavától. Biztosan régivágásúak vagyunk a mai világban, de a klub filozófiája nem engedi meg, hogy ebből engedjünk. Nem könnyű kimondani, de sajnos nagyon nehéz önzetlen támogatókat találni.”
Mindezzel együtt a TAO-t kiváló rendszernek tartja. „Nem véletlen, hogy külföldön több helyen is átvették, és itthon is látványos fejlődés valósult meg a TAO segítségével. Az olyan kiscsapatok életét, mint a miénk, talán az segíthetné, ha a TAO pénzeknek legalább egy része központilag kerülne be a szövetséghez, és onnan lenne elosztva, úgy, hogy az egyenlőtlenségeket tompítsa a rendszer.”
Hogy hogyan lesz tovább, azt a szakosztályelnök sem tudja megmondani. „Egy biztos, lassan az anyagi lehetőségeink végére érünk. Fizetni kell az edzőket, a terembérletet, a versenyeztetések költségeit. Az utolsó utáni pillanatban vagyunk. Tárgyalunk folyamatosan, de már nagyon beszűkültek a lehetőségeink. Nem csak az a kérdés, hogy az NB1-es csapatunk végig tudja-e játszani a szezont, a szakosztály teljes működése van veszélyben. Lassan kezdhetünk azon gondolkodni, hogy melyik korosztályoknak, csapatoknak mondjuk azt, hogy akkor nincs tovább?…”
forrás: beac.hu/kosarlabda
