Szabadság és erkölcs, konzekvencializmus, Steve Jobs, mágusok és tudósok, pszichológia – a Eötvös Collegium által rendezett Filozófia: ma konferencia délutáni szekcióin jártunk.
A konferencia előzetes célkitűzése az aktualitás és a relevancia körül forgott. Hangsúlyosan mai kérdések megvitatására hívta össze a jelenlévőket a szervezőgárda, három kérdéskör kapcsán: etika, társadalom és tudománypolitika. Összességében az előadások nagyobbrészt sikeresen és érdekesen problematizálták a kijelölt témákat, vagy az előadások utáni vita vetett fel releváns kérdéseket, így mindenképp izgalmas és gondolatébresztő konferencián vagyunk túl.
Réz Anna (egyetemi adjunktus, oktató ELTE Filozófia Intézet) plenáris előadása erős kezdést adott a péntek délutáni szekciónak. Előadásában az erkölcsi ítéleteink és utilitarizmus kapcsolatát boncolta. Sejtése, hogy a diszkurzív tereinkben eluralkodtak az utilitarizmus, illetve a konzekvencializmus felőli erkölcsi érvelések. Azaz egymás cselekvéseit, döntéseit hatásuk alapján vizsgáljuk erkölcsileg. A kortárs, leíró igényű erkölcsfilozófiák két szélsőpontja a szentimentalista és a racionalista modell. Utóbbi szerint erkölcsi döntéseink mögött tudatos mérlegelés áll, még előbbi azt hirdeti, hogy döntéseinket intuíciókra, bevett/öröklött mintákra és érzelmekre alapozzuk, majd utána post hoc racionalizáljuk őket. Ez, ahogy arra Réz Anna rámutatott, valójában a nagyon is hagyományos ész/szenvedély dichotómia. Előadásában épp amellett érvelt, hogy korántsem olyan könnyű a kettőt különválasztani, és még a látszólag meggyőző erejű, szentimentalista modell felé mutató kísérletek esetében (troli probléma, Jon Haidt testvérek szexuális együttlétéről szóló kísérlete) sem tiszta szentimentialista döntéshozatalról van szó, sőt. Ám épp ezért, az, hogy a konzekvencializmus lett az elfogadott a mindennapokban, komoly hatással bír. A konzekvencializmus ugyanis lemond az előre kijelölhető erkölcsi értékekről, azaz az absztrahálható, racionális erkölcsről. Minden csupán a következményektől függ, nem a döntés értékétől. Valamint a döntések csak utólag értékelhetőek, a konzekvencializmus mit sem segít a tényleges döntéshozatal során. Hogy jutott ide a társas gondolkodásunk, máshogy fogalmazva: miből ered ez a korszellem? Ezügyben szintén csak sejtéseink lehetnek, de Réz Anna szerint nagy szerepe lehetett benne a posztmodern kulturális közeg értékpluralista és narratívaellenes gondolkodásának, amely talán mostanra fejtette ki hatását a közgondolkodás erkölcsi logikájában. Egy biztos, és ez az előadást követő vita során lett igazán hangsúlyos: az utilitarizmus értelmezhető erkölcsnélküliségként, lemondásként az erkölcsről, és ennek súlyos következményei lehetnek a politikában. Többek között a jogrendünk sem utilitarista alapokon nyugszik.
Réz Anna
A szekció második fele is a moralitás és a döntések körül forgott (megfelelve a szekció „Etika és empíria” elnevezésének). Ónya Balázs (PTE Kerényi Károly Szakkollégium) a morális ítéleteink igazságtartalmáról értekezett. Alapvetően egy olyan modellt javasolt a morális ítéletek igazságtartalmának leírására, melyben az igazság mint eszme állandó (szubsztancialista), de adott szituációban az adott igazság megfeleltethető bizonyos típusú – természeti vagy társadalmi fajta – tényeknek (korrespondencia-elmélet). Az előadását követő vita az utóbbit problematizálta: hogy számol el azzal ez a felfogás, hogy az igazságot szeretjük önmagában, mindentől függetlenül igaznak elgondolni? Az előadó szerint nem is volt célja a vázolt elméletnek az igazságkérdés ilyen irányú tisztázása.
Finta Szilvia (oktató, ELTE Filozófia Intézet) már határozottabb, szinte ezoterikus tanácsokat adott a világ elgondolásáról. A genetikai determinizmusról, vagy inkább annak ellenében beszélt, előadását alapvetően Szondi Lipót sorsanalízisére alapozta. Szondi állítása (az előadás alapján), hogy az emberi sors kétfelé osztható: kényszersorsra és választott sorsa. Az előbbi kategóriába esne tehát a genetikai determinizmus, azonban a genetika nem determinál (teljesen), hisz képesek vagyunk, Szondi szerint, választani is. A vita során azonban Szondi érvelésének a filozófiai tisztasága erősen megkérdőjeleződött, többen ideologikusként, sőt ezoterikusként jelölték meg a jelenlévők közül. Az előadó kitartott annak hasznossága mellett.
Pénteken az utolsó előadást Zágorhidi-Czigány Domonkos (Eötvös Collegium, Filozófia műhely) tartotta a helyzetek hatalmáról és a cselekvők szabadságáról. Problémafelvetése abban állt, hogy az egyes helyzetekben az apró, szinte beláthatatlan változók sokkal nagyobb arányban befolyásolják döntéshozatalunkat, mint azt szeretjük hinni (egyszerű példa: ha találok aprót a telefonfülkében, valószínűleg adakozok a mellette lévő hajléktalannak). Így viszont az erkölcsi felelősség fogalma komolyan megremeg. A szabad akaratról szóló vita átfogó bemutatása után az előadó egy megoldást javasolt: a komplex-kontrollt. Ennek lényege, hogy ne egyszeri és individuális esetekben vizsgáljuk a döntési szabadságot, hanem hosszú távon, sok eset egymásutánjában. Egyrészt így negligálhatjuk a helyzetek hatalmát, másrészt ez jobban illik az ember gondolkodásának alapvetéseihez is: hosszú távon vagyunk képesek reflexívek lenni, a tudatossághoz idő szükséges. A hozzászólások a javaslat körül forogtak: a jelenlévők rámutattak, hogy az adott, individuális szituáció felelőssége továbbra is kérdéses marad, ezen túl felvetődött, hogy ez a modell mit tud kezdeni a határhelyzetekkel, az egyszeri, de nagy jelentőségű döntésszituációkkal. Zágorhidi-Czigány Domonkos szerint a modell egyik problémára sem ad választ, de okkal. Adott szituációkról nem érdemes beszélni, épp az előadott helyzet-hatalom probléma miatt, a határhelyzetek kapcsán pedig az előadó szerint komolyan érdemes elgondolkozni rajta, hogy egyáltalán léteznek-e ilyenek. Mármint egy átlagos, békeidőben élő ember számára.
Ónya Balázs
Szombat délután az erkölcs helyett már a tudomány és technológia kérdései kaptak teret a diszkusszióra. Sajnos Kutrovátz Gábor plenáris előadása elmaradt, így a szekció Kövesdi Veronika (ELTE Filozófiatudományi doktori iskola) iGod – Steve Jobs, a technológia prófétája című előadásával kezdett. Habár a cím ironikusnak tűnhet, az előadás komoly meglepetést okozott: tényleg arról szólt, hogy Steve Jobs a technológia prófétája. Az előadást követő kérdések is épp ezt tették szóvá, több kritikai hozzáállást kérve az előadótól tárgyához. Kövesdi Veronika válasz(ai)ban úgy érvelt, hogy őt mint jelenség érdekli Steve Jobs és a keresztény/vallásos szimbolika, illetve kulturális kód, ennek a kapcsolatnak a felfedezését elégséges eredménynek tekinti.
Szántó Rita (ELTE Filozófiatudományi doktori iskola) előadásában nagyobb ívű összefüggések felvázolására vállalkozott. Foucault bolondság-könyvének mintájára a mágusok történetének ment utána. A kérdésfelvetés tétje alapvetően az, hogy a mai tudós mint társadalmi szerep előképe nem is annyira a reneszánsz kutatóban van meg, hanem a középkori mágusban. Erre legjobban a hermetikus hagyomány és a változtatás, kísérletezés igénye (alkimisták) mutat. Természetesen e kutatási iránynak már van előzménye, az előadó Lynn Thorndike és Frances Yates munkásságát emelte ki. Épp ezért nem is az ábrázolt összefüggés lenne a kutatható igazán, hanem az, hogy a kultúra – ahogy a bolondság esetében is – megőrizte-e, és ha igen, hogyan, azt a korábbi mágusképet, amely a tudósba oldódott; valamint a kultúrában lakó mágusok felől értelmezve mit tudunk elmondani a tudósokról? E kérdésre még nincs kielégítő válasz, Szántó Rita szeretne minél több példát gyűjteni először. Az előadást követő hozzászólások nagyrészt a Foucault-i bolondság és a mágus-tudós azonosságára kérdeztek rá, de úgy tűnt, a konszenzus az, hogy a kettő, ha nem is fedi le egymást teljesen, mégis analóg módon használható úgy, ahogy az előadó azt vázolta. Ezen kívül az előadás alapvető érdekeltsége lett kérdés tárgya, azaz mi a kutatás célja, tudományelmélet vagy a tudós társadalmi szerepének leírása. Szántó Rita egyértelműen az utóbbit emelte ki mint célt.
Végezetül Kiss Kata (PTE Elméleti Pszichoanalízis doktori iskola) adott elő a hangzatos Tudomány-e a pszichológia? A modern pszicho-tudományok besorolási nehézségei címmel. Előadásának fő állítása az volt, hogy a pszichológia megpróbál megfelelni egy meglehetősen régi tudományfelfogásnak (19. századi pozitivizmus), így az áltudományosság elleni harc közben és miatt lemond saját tétjeiről. A hagyományos tudományfelfogás Foucault-i kritikája határozottan rámutat, hogy a tudomány nem az igazságról szól, hanem az adott helyzetről (episztéméről), azaz a tudományos igazságnak is van története. A pszichológia esetében a neutrális, természettudományos keret hatványozottan hátráltató, a társadalomtudományi szempont bevezetése, azaz a kritikai pszichológia lehet a kivezető út a problémából. Komoly kérdésként adódik, hogy akkor miért nem efelé mozdul el a szakma? Pontosan ez vetődött fel az előadást követően. Az előadó a jelenséget a gatekeeping és az exisztencia fogalmaival magyarázta. A tudomány kapitalista logika szerint működik, erőforrás-verseny van, amely egyrészt hátráltatja a kreativitást, másrészt arra ösztönzi a tudósokat, hogy az eddigi tudományos pozíciójukhoz ragaszkodjanak.
Balrol jobbra: Zvolenszky Zsófia, Schmal Dániel, Réz Anna
Talán az eddigiekből is kitűnik: fontos és releváns témák voltak megvitatva pénteken és szombaton az Eötvös Collegiumban. Hangsúly a vitán van, ugyanis az előadások nagy része problémafelvető, kutatásmegalapozó hozzáállásból indult ki, valamint valóban tér nyílt érdemi eszmecserére, számos jó kérdést kaptak az előadók. A következő évekből kiderül, hova jutnak kutatásaikkal, így e konferencia hatása csak tovább növekszik majd.
Fotók: Baló Tímea (ELTE Online)
