Irodalom és betegségek korrelációja volt a témája a Fiatal Írók Szövetsége és az ELTE BTK Összehasonlító Irodalom– és Kultúratudományi Tanszék közös szervezésében tartott konferenciának. A kétnapos rendezvényen öt szekcióban tizenöt előadó vizsgálta az irodalom „tüneteit”.
Az irodalmi recepcióban talán a betegség témájától félünk a legjobban, de egy-egy szerző életművében is ez az, amit szinte tabuként kezelnek a befogadók. A téma saját emberi sorsunkat, életközegünket, esendőségünket tükrözi vissza, amely elől menekülni szeretnénk, vagy egy-egy könyv bezárása után azt a felszabadító katarzist érezni, hogy „ez nem velem történt meg!”. Vagy mégis? A konferencia- és az előadásokból készülő tanulmánykötet szembemegy az egyik legnehezebben feldolgozható és megközelíthető témával. Az előadók nemcsak az irodalom kórlapját készítik el, hanem választ keresnek a szerző és műve viszonylatában a betegség természetére a befogadó és a műalkotás viszonylatában, illetve magát a műalkotásban megjelenő betegséget, fájdalmat vizsgálják.
A konferencia két napjának nyitó, plenáris előadásait Kulcsár-Szabó Zoltán és Bónus Tibor tartották. Az előadások után szó volt a 20. század magyar költőinek betegséghez való viszonyáról: Lénárt Tamás Nádas az autista. Autizmus mint poétikai szervezőelv a Világló részletekben címmel tartotta meg előadását, majd az írás mint megbetegedés Tandorinál, poétika és patológia címmel Szabó Marcell beszélt a kortárs költőről. Németh Zoltán, Takács Zsuzsa és Schein Gábor köteteiről, A betegség reprezentációi a kortárs magyar költészetben címmel, Bartal Mária tartott előadást. Gorove Eszter már a szombati nap első előadójaként beszélt: A betegség poétikájáról Tóth Kinga: Holdvilágképűek című kötete kapcsán. Smid Róbert az írásneurózis és a betegség enigmáját vizsgálta Gerőcs Péter A betegség háza című regényében, majd Ureczky Eszter a magyar származású olasz író, Giorgio Pressburger A fehér közök törvénye című elbeszéléskötetéről értekezett a groteszk biopolitikájának hívószavával. Konkoly Dániel a testkitejesztés mint betegség szempontján keresztül közelítette meg a magyar avantgárd irodalmat. A művészetköziség is helyet kapott a konferencián, Távol, odébb, odaát címmel Kurtág György Mi is a szó című darabjáról tartott előadást Németh Eszter.
A kortárs mellett szó volt a 20. századi irodalomról: Pótó Júlia: Babits és a röntgen, Nagy Hilda: A betegség mint kötetszervező elv Karinthy és Kosztolányi példáján, Kiss A. Kriszta: Élet és álom, álom vagy élet – az „álomkórság” megjelenése Jósika Miklós és Babits Mihály regényeiben címmel tartott előadást, a klasszikus irodalom felé is kitekintést nyitva.
A depresszió ellenszere az olvasás – hangzik sokszor a tanács, amelyre sajnos szükség is van, hiszen a nagyvárosi ember legújabb és a felszín alatt bujkáló betegsége a depresszió. Pataki Viktor: Hangolt betegség címmel tartotta meg előadását, Hegedűs Máté az 1900-as évek orvosi és irodalmi diskurzusairól, nagyvárosi idegességről beszélt.
A cikk további részében a konferencia nyitóelőadásáról, Kulcsár Szabó Zoltán irodalom-betegség megközelítéséről olvashatunk részletesebben. A betegség témája megközelíthető filológiai szempontból, ez a betegség reprezentációinak, a betegség köré szerveződő költészet poétikájának vizsgálata. Másik megközelítési lehetőség nem a primer irodalmi szövegekkel, hanem az irodalmi alkotás folyamatával függ össze. Az író alkothat betegen a betegségről, megvilágítja ezt Szabó Lőrinc példája – amelyet a nyitóelőadásában említett Kulcsár-Szabó Zoltán. A beteg költő, Szabó Lőrinc, rohama közben is jegyzeteket készített, önmagát figyelte meg. Később verset írt a szívrohamáról szóló feljegyzéseiből.
A megváltozott érzékelés
A fájdalomról mint a szellem szeméről beszél az irodalomtudomány, Gadamer is, aki szerint az élet a fájdalommal tárul fel, általa új dimenziókba láthatunk.
A betegség, a fájdalommal járó betegség teljes odaadást, teljes azonosulást követel, amely elől nem lehet menekülni. A fájó testrész a teljes emberen úrrá lesz, hatalmába keríti. A szenvedő ember egylényegűvé válik a fájdalom forrásával, a fájó szervvel. Újra Szabó Lőrinc példájával mutatott rá az előadó ennek nehézségére: Szabó Lőrinc elküldi ágya mellől a régi barátot, Illyést, nem tud többet rá barátként tekinteni a fájdalmas roham alatt, hiszen ő sem önmaga.
Az emberi fájdalmak kettős természete, hogy azon kívül, hogy úrrá lesznek az emberen, és hatalmába kerítik, egy második szenvedés, a fájdalom tudatosulása is jelentkezik. Az önreflexió még elviselhetetlenebbé teszi a betegséget. Itt egy átjáró is megnyílik, hiszen az emberi agy a fizikai fájdalom mellett, egy másik területnek is utat enged, a nem antropológiai természetű fájdalomnak.
Gorove Eszter Tóth Kinga: Holdvilágképűek című novellakötetét kutatta a betegség poétikája szemszögéből. A kötet a megváltozott funkciójú test működését jelöli meg az érdeklődés fókuszául. A szerző, Tóth Kinga is leír olyan betegséget, amely nem fájdalommal jár, csupán a tudati működés dob egy elszórt csavart az emberi test/gépezet finommechanikájába. Ilyen csavar lehet az MRI-vizsgálatnál jelentkező pánikroham. A szerző azt írja: „a tüdőm nem hisz nekem”, és annak ellenére, hogy az „MRI-koporsóban” nem fogyhat el a levegő, nem tudja fenntartani a kapcsolatot a tudat az egyébként megfelelően működő tüdővel, és pánikba esik, elájul – emelte ki a példát Kulcsár-Szabó Zoltán a fájdalom és tudatosság kapcsolatainak bemutatásakor. A fájdalom, amellyel együtt kell élni, vagy a fájdalom, amely bár mulandó volt, de örök nyomott hagyott bennünk, megváltoztatja a világszemléletet és a műalkotáshoz való viszonyt is – mind alkotóként, mind befogadóként.
