Április 19-én Geréby György beszélt az ELTE keretein belül szervezett Propaganda az ókorban című előadás-sorozat keretein belül.
Geréby György, a CEU docense, főbb kutatási területei közé tartozik a középkori és késő antik filozófia és teológia – előadását is erre az érdeklődési hálózatra feszítette, melynek címe Hogyan lett az oikoumené kereszténnyé? Küldetéstudat és fogékonyság szerepe a korai misszióban.
Bár a cím roppant komoly és pompázatos vállalkozást ígér, Geréby György nem várt felszabadultsággal és lelkesedéssel köszönti a hallgatókat, és mielőtt belekezdene előadásába, széttárt karokkal még azt is megjegyzi, milyen kellemes kis terem ez az előadótér, odakint meleg, idebent pedig hűvös van.
A jó kedélyű kezdés után egy rövid bevezetésben fölvázolja, miről fog beszélni: az előadás központi kérdése lényegében az, hogy a kereszténység miképpen terjedt el a római császárkor első időszakában. Megjegyzi, hogy sokan nem tudják, hogy a kereszténység térhódítása a principátussal egy időben alakult ki (pedig még Lukács evangéliuma is utal erre) – ugyanakkor szinte klisévé vált, hogy homályba vesző kezdetek után évszázadok alatt fejlődött komoly hatalommá.
A problémák zömét tehát a korai kereszténység okozza, számos remek kutatónak nem sikerült választ találni a fölmerülő történeti és metodológiai kérdésekre. Hogyan terjedt el a kereszténység? És hogyan tudott egyáltalán ekkora vonzerőt kifejteni?
Ahány kutató, annyi féle hozzáállás: Gibbon szerint például a kora kereszténység kapcsán csak sötétben tapogatózhatunk – az a százhúsz év, a negyedik évszázadban bekövetkező hatalmi pozíció elfoglalása előtt homályos és beláthatatlan. (Geréby hozzáteszi, hogy azóta tisztább a kép, elvétve vannak használható forrásanyagaink.) Ezen felül persze sok magyarázat adódik: egyesek a gondviselésnek tudják be a sikert, mások vallási csalás vádját feszegetik, megint mások marxista módszerrel igyekezték kimutatni a kereszténység térhódításának és sikerének magyarázatát. A kutatás tengerében nagyon könnyű elveszni, jegyzi meg az előadó, ráadásul nem pusztán a vélemények különböző variációival kell leszámolnia a vállalkozó szellemű kutatónak ebben a témában, hanem azok bírálataival is.
Geréby ezen a ponton szokatlan módon – maga is rácsodálkozik – már előadása elején elárulja a hallgatóságnak a csattanót: egyik kérdésre sem fogja megtalálni a választ ezen az alkalmon, csak további kérdésfelvetéseket és érdekes aspektusokat fog bemutatni számunkra. Szerinte ez egyáltalán nem problematikus: a történeti magyarázat nem vezetett túl sok eredményre, ugyanakkor a kauzális interpretáció nem a megértés egyetlen legitim formája – ő sem törekszik ilyesféle magyarázatra.
A hallgatóság egy része zavartan elmosolyodik, amikor Geréby az előadás tizenötödik percében az oikoumenéről beszél – Pál apostol kapcsán, aki szinte már mindenhol keresztényekbe fut bele, akik szintén a(z olykor azonos) evangéliumot hirdetik -, és a sztori elmesélése után jóindulatúnak megjegyzi, hogy reméli, mindenki tisztában van az oikoumené fogalmával. Az előadó a (gibboni százhúsz éves homályt fölelevenítő) tekinteteket látva inkább úgy dönt, gyorsan összefoglalja nekünk a címben is pozicionált fogalmat, amely a lakott világot jelenti, a világnak azt belakott, civilizált részét, ahol „a kávéházakra ki van téve, hogy itt beszélnek görögül”. (Vagy latinul. Esetleg szírül.)
A továbbiakban beszámol arról (többek között Caecilius nyomán), mi lehetett az alapvető problémája a hellénistáknak a keresztényekkel. Két dolgot mond, az első az újdonság, mivel számukra mindaz legitim, ami ősi, hiszen az ősi természetű dolgok képesek a közösség identitásának formálására – még a zsidóságot is hajlandóak elfogadni ilyen tekintetben, bár sokszor bírálják őket különféle szempontokból.
A másik probléma, hogy vallásuk rejtőzködő, ez pedig ütközik a hellénisztikus politikai teológiával, ahol a polgárjog feltételéhez tartozik, hogy az istenek az ünnepein nyilvánosan részt vegyenek.
Beszél továbbá a teológia tripertitáról, a kereszténység politikai aspektusáról, a nyelvi képesség identitás-meghatározó szerepéről, és azokról az akadályokról, amelyekkel szembe kellett néznie a korai kereszténységnek.
Mi lehetett a sikere az Isis kultusszal szemben? A kereszténység hogyan volt képes stabilan fennmaradni?
Egyes szakirodalmak négy feltételt szabnak meg, amelyeket Geréby György föl is idéz: a jogalkotás képességét, amely olyan szabályok létrehozására vonatkozik, amelyek képesek létrehozni egy csoport identitását (a fociklubok mintájára), a nyelvre való képesség, az esztétikai képesség, amelyen belül nem valami misztikus dolgot kell érteni, pusztán a téralkotás adottságát: például ikonográfiai, ruházatban lévő sajátosságokat), illetve a hatalom gyakorlásának képessége.
Az előadás utolsó felében azt is megvizsgálja, hogyan érvényesülnek ezek a jellemzők a kora kereszténység működésében.
Összefoglalásként azt hiszem elmondható, hogy Geréby György előadása valóban új aspektusokat vetett föl a kora kereszténység elterjedésének vizsgálata kapcsán, a témába való bevezetőnk után záporoztak is jócskán a kérdések, hozzászólások („A koiné suk-süköl az attikaihoz képest”), végső tanulságként pedig megfogalmazódott az is, hogy „nem olyan könnyű elengedni Geréby-t”.
