Mécs Anna egyike annak az ötven tehetséges fiatalnak, akiket a La Femme magazin nemrég indult programja felkarolt és mentorál. Anna olyan képességet mondhat magáénak, amit sokan irigyelnének tőle: az algebra legalább annyira jól megy neki, mint az irodalom.
Mondhatjuk, hogy a tehetséged bipoláris, hiszen, bár humán és reál területen is bizonyítottál már, a szépirodalom és az integrálás azért mégiscsak távol állnak egymástól. Mikor kezdődött ennek az ellentétnek a kiéleződése, hogyan indultál el az utadon?
Gimnáziumban vált igazán hangsúlyossá, amikor fakultációt kellett választani. Az egyértelmű volt, hogy matekfaktos leszek, hiszen már korábban is versenyeztem, döntőbe jutottam, természetes volt hát, hogy ezt az irányt követem. Ugyanakkor felvettem mellette a drámát és a szociálpszichológiát, mert nagyon érdekelt a színházi világ és az emberi kapcsolatok kutatása is. Ezt a több dologra való fogékonyságot tulajdonképpen otthonról hoztam; édesapám eredetileg villamosmérnök, édesanyám színházi dramaturg – az ő életpályájuk egyben az enyémet is inspirálta. Az egyetemen matek szakon kezdtem, mellette újságíróskodtam a kari lapnál. Végül a magyar minorral csúcsosodott ki ez a kettősség, amin általában mindenki nagyon csodálkozik.
Milyen célokkal jöttél az ELTE-re?
Az egyetlen célom az volt, hogy matekkal foglalkozzak. A továbbiakat nem is igazán definiáltam, ami abból a szempontból mindenképp előnyös volt, hogy sosem lettem az elképzeléseim rabja. Elsőévesként inkább a tapasztalatszerzés volt a középpontban és az, hogy hirtelen kinyílt a világ. El kellett helyeznem magam egy másik, egy teljesen új skálán, hiszen az egyetem teljesen más, mint a középiskola védőburka. Tehát, csak annyit tudtam száz százalékig biztosan, hogy a matekot nem szabad elveszítenem – ehhez másképp, ha nem erre a szakra jöttem volna, nem tudtam volna tartani magam, hiszen nem jellemző, hogy valaki csak úgy mellékesen, hobbiból matematikus…
Azért a magyaros vénádnak is engedtél teret nyerni.
Igen, elsősorban a magyar minorral. Most a matek erősebben van jelen az életemben, hiszen ebből doktorálok, de a megszerzett magyaros ismereteket is több területen tudom kamatoztatni, akár szerkesztési munkában, stilisztikában vagy nyelvhelyességi kérdésekben.
Össze tudtad kapcsolni a kettőt? Találsz közös pontokat?
Sokszor próbáltam, próbálok olyan személyiségeket keresni, akiknek valahogyan sikerült ezt ötvözni – ott van például Ottlik vagy Esterházy, hogy közismert példákat hozzak. A matematikai nyelvészet egyik úttörője, Solomon Marcus szerint egyébként a matematika és a költészet is egyfajta optimalizáció, az a lényegük, hogy minél kevesebb jellel mutassunk meg minél nagyobb tartalmat. Ez ugyan leegyszerűsíti a kérdést és nem is minden esetben igaz, de az biztos, hogy vannak közös vonások e két terület között. Régebben, amikor még én is írogattam verseket és ezzel egy időben matekfeladatokat oldottam, rájöttem, számomra a két folyamat nagyon hasonló: távolról, ezer ötlettel és próbálkozással indulok, a végeredmény pedig mindig egy letisztult forma.
Beszéljünk egy kicsit a tehetség-programról! Te neveztél be vagy egy jóakaród jelölt?
Az egyik matekos tanárom, Juhász Péter – aki egy vérbeli tehetséggondozó pedagógus –, látta meg a pályázati kiírást, ő üzent, hogy szerinte én pont alkalmas jelölt lennék… Együtt állítottuk össze a beküldendő anyagot. Nagyon örültem, amikor kiderült az eredmény! Előzőleg nézegettem a La Femme facebook-oldalát, konstatáltam, hogy rengeteg nevezés érkezett, egymást érték a kutatóorvosok – magamban már le is mondtam az egészről. Nem baj, gondoltam, ezt is megpróbáltam… Azt azért biztató jelnek véltem, hogy láttam: a blogomra a La Femme szerveréről jött kattintás, és mivel tudtam, hogy a zsűri egy online felületen szavaz, reménykedtem még. Kiszámítani lehetetlen volt, hogy kinek mekkora esélye lehet, hiszen annyira nehezen összemérhető a jelentkezők tehetsége, olyan sokféle az egyéniségük.
Van konkrét célod, amit szeretnél elérni a program keretében?
Úgy érzem, pont jókor jött ez a lehetőség, beleillik az életem folyamatos alakulásába. Most végeztem az MA-val nyáron, tanárként doktorizom, mellette félállásban dolgozom az egyetemen a tudománykommunikációs mesterszakon. Mindkettő tart valamerre, de egyelőre még nem teljesen tiszta, merre, hova… Azt remélem, a program egyfajta plusz iránymutatás lesz. Nagyon örülök, hogy Rácz Zsuzsához kerültem (természetesen én is olvastam a Terézanyut, a belőle készült filmet is láttam, Zsuzsa humorát pedig imádom), hamarosan már körvonalazódik, min is dolgozunk majd ez alatt a fél év alatt. Jó dolog, hogy most az irodalmi írás oldaláról kaptam egy mentort, ugyanúgy, ahogy azelőtt a tanításban, a matematikában vagy az újságírásban.
Tervezel valamit a jövődre nézve?
Több külföldre utazást mindenképpen. Nyári konferenciákon is jó lenne részt venni, a doktori program keretében pár hónapra Angliába menni… Szerencsém van, mert úgy tűnik, mindig megtalálnak a jó lehetőségek. A doktori után nem szeretném feladni a matekot, de a tudománykommunikációt sem, tehát ezeket kellene valahogy összehozni. Azt szeretem, ha van szabadságom, rugalmasság a munkámban, akár egy középiskolai tanárként is el tudom képzelni magam. Amikor gyakorlaton tanítanom kellett, mindig nagyon élveztem, viszont a közoktatás mai helyzetét tekintve nem is baj, hogy a doktorival kicsit „kivárhatok”.
Érezted valaha azt, hogy a sokirányú érdeklődésed teher a számodra?
Olyan szinten igen, hogy mindig benne volt a pakliban: matekos az újságírók között, újságíró a matekosok között… Most akkor ki is ő valójában? Ilyen és ehhez hasonló identitáskérdések gyakran felmerülnek. Néha komolyan vágyom arra, hogy kijelenthessem: én egy ügyvéd vagyok, bemegyek az irodámba, polgári joggal foglalkozom és kitűzöm magam elé, hogy ezen a területen én leszek a legjobb. De valahogy mindig rájövök, hogy nem bírnám, ha mindig csak egyfélét csinálnék. Úgy tudok igazán kiteljesedni, ha összekapcsolom ezeket a dolgokat, amik támogatják egymást, és nem elszívják egymástól az energiáimat.
