Az élsportot, valamint a csalást napjainkban rengetegen összemossák egymással. Örökös téma a doppingolás kérdése, számos sportolót értek már ilyen jellegű vádak, sok esetben nem is alaptalanul, amelynek következtében több példakép szobra dőlt le, csalódást okozva emberek tömegének. Más esetben a sportolói magatartást bírálják mint a csalás eszközét, elég csak a futballpályákon a már mindennapossá vált színészkedésekre gondolni. De vajon tényleg ennyire kéz a kézben jár a csalás és a sport?
Vegyük végig, milyen esetekkel is találkozunk/találkoztunk már, amik az élsport tisztaságát erősen megkérdőjelezik. Tekintsünk most el az olyan összeesküvés-elméletektől, melyeket a rajongók gyártanak egy-egy sportesemény kapcsán, melyek arról szólnak, hogy a sorsolás irányított volt, vagy hogy tudatosan olyan bírót küldtek egy mérkőzésre, aki egészen biztosan részrehajló lesz. Nem lesz most szó továbbá a bundaügyekről, illetve a fogadási csalásokról sem. Sokszor ugyan utóbbi esetében is személyesen érintettek a sportolók – már amennyiben az említett jelenségre precedenst találunk –, de ez mégis túlmutat az egyéneken, ezek mögött általában egy sokkal nagyobb szervezkedés áll.
Ami számunkra lényeges most, az az, amikor egy sportoló, függetlenül mindenféle külső hatástól, egyéni – vagy ha csapatsportban szerepel az illető, akkor csapata – előrelépése miatt választja a „könnyebb” utat, melynek legsúlyosabb szintje a doppingvétség.
Kezdjük azonban „kicsiben”. Ahogy már a bevezetőben szó volt róla, a labdarúgásban immár évtizedek óta természetesen jelen van a színészkedés, melynek célja egy igazságtalan előnyszerzés a játékvezető megtévesztésével. Rendszeres vitákat generálnak a látványosabbnál látványosabb esetek, sokszor nevetséges helyzeteket produkálva. Az olyan játékosok megítélése, akik rendszeresen élnek ezzel a módszerrel, folyamatosan romlik, elég csak Neymarra gondolni, akitől sosem álltak távol ezek a momentumok, ám a 2018-as Vb-n előadott alakításai miatt mind a szurkolók, mind a sajtó ellene fordult. Természetesen nem ő az egyetlen focista, akivel ez megtörtént, ennek ellenére a színészkedés visszaszorítása továbbra sem sikerül.
Más sportágakban, mint például a vízilabdában, a víz alatt történnek alattomos szabálytalanságok, kihasználva, hogy a játékvezetők nem láthatnak mindent. Persze nem csak a víz alatt történnek ilyen esetek, legendás példa az 1956-os melbourne-i olimpián lejátszott Magyarország-Szovjetunió mérkőzés, mely a forradalom árnyékában került megrendezésre. A meccs valóságos ökölharcba torkollott, ikonikus jelenetté vált, amikor az egyik szovjet vízilabdázó a vízből kiemelkedve teljes erejével arcon ütötte Zádor Ervint, aki vérző szemmel hagyta el a medencét, a bírók azonban nem látták az esetet.
Visszatérve a labdarúgásra, sok más módon is felmerül a csalás kérdése, például a kezezések ügyében. A futballtörténelem leghíresebb találata Diego Maradona kezes gólja az 1986-os Vb-negyeddöntőből, melyet Anglia ellen szerzett. Sokan a mai napig átkozzák ezért az argentin legendát, a kétségtelenül szabálytalan megmozdulás miatt, ám még ennél is nagyobb a kultusz, ami a találat köré épült. Nem járt ilyen jól Thierry Henry, aki a 2010-es világbajnokság pótselejtezőjében adott gólpasszt Anelkának, amivel a franciák kijutottak a Vb-re. A francia csatár a passz előtt kézzel tette maga elé a labdát, ami miatt Írországban a mai napig közellenségnek számít az egyébként világszerte népszerű exjátékos.
Térjünk azonban rá a doppingügyekre. A doppingszerek használata ellen már az 1920-as évek végén történtek fellépések, igazán komolyan azonban a ’60-as évektől kezdték el vizsgálni a sportolóknál. Azonban, hogy mennyire gyerekcipőben járt ekkor, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az NDK olimpiai sikerei. A keletnémeteknél államosított doppingolás volt, valósággal tömték a sportolóikat ezekkel a szerekkel, így az eredmények már-már gyanúsan kiemelkedők voltak. Utólag persze minden kiderült, de az igazi tragédiát maguk a sportolók élték meg, jóformán mindegyikük komoly egészségügyi gondokkal küzd a mai napig, de sokan bele is haltak a doppingolás következményeibe. Több szervük károsodott, szívbetegség szinte mindenkinél kimutatható, vagy a rák különböző formái. A legmegdöbbentőbb mégis az, ahogyan a súlyemelő- vagy úszónők kvázi férfivá váltak mára.
Több esetben is bálványok dőltek már le egy-egy doppingvétség miatt. Az 1994-es foci Vb-n a nagy visszatérő, Diego Maradona bukott meg egy doppingellenőrzésen, akiben ezért milliók csalódtak. Sokkal nagyobb csalódást és felháborodást váltott azonban ki a hétszeres Tour de France-győztes, Lance Armstrong esete. A kerékpározó az egész világ kedvence volt, híres volt példamutatásáról, csodálták az emberek, mígnem 2012-ben doppingolás vádjával minden címétől megfosztották. Armstrong beismerte, hogy az egész pályafutását végigdoppingolta, és a kép, amit a világnak mutatott magáról, hazugság volt. Diego Maradona esetében enyhítő körülmény, hogy sosem volt „jófiú”, és a pályafutása csúcsán már rég túl volt, amikor ezt a vétséget elkövette, de Armstrong a megtestesült példakép volt, a sportág meghatározó figurája, egy korszak szimbóluma. Mondhatni, ellopott egy generációnyi időszakot a kerékpársport történetéből.
A legtöbb doppingvétség talán az olimpiákon kerül napvilágra, sokszor már a versenyek előtt, de van, hogy csak az eredményhirdetés után derül ki az igazság. Hogy magyar példával is éljünk, elég csak a 2004-es olimpiára gondolni, ahol Annus Adrián kalapácsvetésben, Fazekas Róbert pedig diszkoszvetésben szerzett aranyérmet, melytől utólag mindkettőjüket megfosztották doppingolás vádjával. Annus első tesztje negatív lett, ám miután Fazekas elégtelen mintát adott, és megfosztották a címétől, a kalapácsvetőt is visszahívták újabb vizsgálatra, aki ennek nem volt hajlandó eleget tenni, így hosszas procedúra után végül neki is vissza kellett adnia az aranyérmét.
Ed Warner, a britek korábbi atlétikai szövetségének elnöke, azt mondta egy podcast-beszélgetés alkalmával, hogy a sportban a csalás olyan természetes, mint az életben a halál vagy az adófizetés. Szerinte a sportolók ez irányú magatartása érthető, ugyanis mindent a győzelemnek rendelnek alá, és szerinte a fizetések hihetetlen mértékű emelkedése csak erősíti azt, hogy minél inkább előtérbe kerüljenek a tisztátalan eszközök. Míg régebben egyértelműen az aranyérem volt a fő motiváció és a dicsőség, ma már sokkal inkább a pénz irányít.
Kiemeli ugyanakkor, hogy bár megérti azokat a sportolókat, akik így cselekszenek, nem ért egyet a tettükkel. Úgy gondolja, hogy segíteni kell a sportolókat abban, hogy a tisztább utat válasszák, ennek egyik módja a doppingellenőrzések szigorítása. Másrészt úgy véli, hogy az oktatás szerepe kulcsfontosságú lehet ebben a kérdésben, egyrészt a jövő sportcsillagainak neveltetését tekintve, másrészt nem veti el a jelenleg csúcson lévő atléták ilyen irányú fejlesztését sem.
Tovább növelheti a sport tisztaságának reményét, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság már több mint 10 éve dolgozik egy eredményesebb és átfogóbb doppingellenőrzés megvalósításán, mely módszer folyamatosan fejlődik, és az utóbbi években egyre nagyobb sikerrel szűrik az ilyen eseteket.
Képek forrása: nemzetisport.hu; todayonline.com; as.com; celebritynetworth.com
