Minden sportkedvelő ember ismeri Zinedine Zidane tündérmeséjét: a korábbi aranylabdás játékos komolyabb tapasztalat nélkül csöppent bele első felnőtt edzői megbízatásába, ahol példátlan módon zsinórban háromszor emelhette magasba a BL-serleget, majd tavaly nyáron a csúcson távozott. Most, hogy 284 nappal lemondását követően újra elvállalta a Real Madrid irányítását, felvetődik a kérdés, miért tért vissza a Bernabéu-ba, ahol látszólag csak vesztenivalója van.
2016 januárjának elején számottevő tapasztalat nélkül ülhetett le a világ legnagyobb klubjának kispadjára Zinedine Zidane. Habár szerepe új volt, a közeg közel sem számított ismeretlennek: a francia 2001-ben akkori világrekordot jelentő összegért igazolt a királyi gárdához, hogy a „Galaktikus-korszak” emblematikus figurájaként vonuljon be a Blancók történelemkönyvébe. Egészen 2006-os visszavonulásáig a Real kötelékében maradt, de aktív évei után sem távolodott el a fővárosi klubtól. Később, edzői pályája hajnalán Carlo Ancelotti segítőjeként dolgozott, az olasz mester oldalán ő is részese volt a madridiak hőn áhított 10. Bajnokok Ligája győzelmének, a La Décimának.
Ezzel két sajátos „BL-mesterhármas” is köthető Zidane nevéhez. A közelmúlt jól ismert eredményei mellett különleges, hogy három különböző minőségben (játékos, másodedző, vezetőedző) is Európa csúcsára segítette csapatát.
Persze a korábbi középpályástól senki sem várt ilyen eredményeket kinevezésének idején. Rafa Benitez rövid, ámde viharos madridi regnálását követően a csapat morálja romokban volt. A spanyol szakvezető összerúgta a port több sztárral, köztük Cristiano Ronaldóval is, a játékosok és a szurkolók egyaránt elégedetlenek voltak a sokszor túlontúl defenzív taktikával, a novemberi 4-0-s, Barcelona elleni hazai vereség után pedig csak idő kérdése volt az edzőcsere. Zidane pedig ideális utódjelölt volt: a keret tagjai ismerték és elismerték, így legfontosabb feladatát, az öltözői harmónia helyreállítását gyakorlatilag már a puszta jelenlétével elvégezte.
2014-ben, még Ancelotti segítőjeként
Két és fél évvel később a futballvilág ünnepelt sztáredzőjeként hívott össze sajtótájékoztatót. Mindössze öt nappal a kijevi BL-döntőt követően Zidane kiállt a nyilvánosság elé, hogy elmondja, feláll a Real Madrid kispadjáról.
Hogy mi volt ennek az oka? Pontosan tudta, hogy akkor, onnan már csak lefelé vezethetett az út.
Bár a Bajnokok Ligájában továbbra is legyőzhetetlennek tűntek Ramosék – bárhogy is alakultak mérkőzéseik, azokat nézve úgy érezhettük, hogy valahogy mindig a madridiaknak kedvezően fog pattanni a labda – a bajnokságban mutatott teljesítmény árulkodó volt. Hiába szögezte le a francia mester többször is, hogy számára a hazai pontvadászat a legfontosabb, a Realnak gyakorlatilag pillanatnyi esélye sem volt az örök rivális Barcelona megszorongatására, végül 17 pontos hátrányban zárták a szezont. Részben ennek is köszönhették nemzetközi sikerüket: a tavaszra jóformán érdektelenné váló bajnokikon rendszeresen volt lehetőségük padoztatni legnagyobb sztárjaikat, akik így kipihenten futhattak neki a hétközi BL-találkozóknak. Volt még egy, a bajnoki formánál is vészjóslóbb előjel. Mivel a „gálakezdő” tagjai közül Navas, Ramos, Marcelo, Modric, Benzema és Ronaldo is elmúlt már 30 éves, várható volt, hogy a további visszaesés már csak idő kérdése.
A portugál szupersztár külön említést érdemel. Marcelo egy későbbi nyilatkozatából kiderült, hogy a csapattagok már a BL-döntő előtt tudtak az ötszörös aranylabdás támadó távozási szándékáról, ahogy az is nyílt titok volt, hogy Florentino Perez hajlott az elengedésére, mivel az elnök Gareth Bale-t szánta a klub új arcának. Zidane kapcsolata azonban közel sem volt felhőtlen a walesivel, és ha hinni lehet a pletykáknak, ez a döntés volt az utolsó csepp a pohárban.
A francia sikerkovács távozását követően aztán olyan vesszőfutás vette kezdetét, amire a Real szurkolói legvadabb rémálmukban sem gondoltak volna. Már az utód kinevezése is megér egy külön misét: a spanyol válogatottal épp a világbajnokságra készülő Julen Lopetegui érkezését a torna kezdete előtti napokban jelentették be, amire a szövetség válaszul azonnal menesztette a szakembert. A lépéssel Perezék nemcsak a nemzeti csapat esélyeit ásták alá, hanem saját megítélésüket is a közvélemény szemében. A történtek fényében meglepő lehet, de még nem is ez volt a vezetőség legnagyobb melléfogása a nyáron. Miután elvesztették a klub történelmének legjobb és legeredményesebb játékosát, pótlására egyedül az egy évvel korábban még könnyű szívvel elengedett Castilla-nevelést, Mariano Díazt csábították vissza Spanyolországba. Ezzel önmagában nem lenne baj addig, amíg rá nem jövünk, hogy a dominikai támadó nemhogy Ronaldo góljait nem képes pótolni, de többnyire még a meccskeretbe se fér be (eddig kevesebb, mint 300 játékpercet és két gólt tud felmutatni a szezonban).
Lopetegui hatalmasat bukott Zidane utódjaként
A Juventushoz igazoló portugál támadó hiánya önmagában azonban nem magyarázat az őszi eredménysorra. A világbajnokságról kellő pihenés nélkül visszatérő kulcsemberek, mint a döntőben egyaránt érdekelt Varane vagy Modric látványosan elmaradtak a korábbi években megszokottá vált teljesítményüktől. Mindezek ellenére Lopetegui nem mert, vagy nem akart konfrontálódni az öltöző hangadóival, a formán kívüli játékosok folyamatos játéka és a meghonosítani kívánt pozíciós játék látványos eredménytelensége előrevetítette a spanyol gyors bukását. Októberi menesztését követően az egyszer már bevált recepthez nyúlt Perez, és előléptette a Castilla tapasztalatlan edzőjét, jelen esetben Santiago Solarit. Az argentin sokáig kirívó eredmények nélkül lavírozott, de mint azt tudjuk, ő sem élte meg a szezon végét, elsősorban két indok miatt. Egyrészt Lopetegui-vel ellentétben kőkeményen beleállt a konfliktusokba, Marcelo helyét minden fontosabb meccsen a fiatal Reguilón vette át a védelem bal oldalán, a korábbi BL-menetelések másik alapemberét, Iscót pedig többször egyenesen a lelátóra száműzte.
Solari menesztésének hátterében azonban ennél sokkal prózaibb ok áll – amikor eredményeket kellett volna produkálni, szempillantás alatt hullott atomjaira az addig sem éppen magabiztos királyi gárda. Elsőként öt napon belül két El Clasicót is elbuktak hazai pályán – előbb a Király-kupától búcsúztak, majd a bajnokságban tettek szert szinte behozhatatlan előnyre a katalánok – de az igazi pofon még hátra volt. Következő héten, miután 4-1-es sikerével az Ajax is bevette a Bernabéu-t, ezzel kiejtve a háromszoros címvédőt, már csak egy kérdés foglalkoztatta a spanyol sajtót: Zidane vagy Mourinho?
Már nem titok, hogy a franciára esett a választás, de kérdés, ő miért vállalta el a történelmi krízisben vergődő klub újbóli vezetését? Valószínűleg pontosan tudja, hogy innen már csak felfelé vezethet az út.
Florentino Perez elnök társaságában
„Az elnök hívott és itt vagyok” – mondta a bejelentést követő sajtótájékoztatón. „Imádom ezt a klubot, egyszerűen nem tudtam nemet mondani.” – tette hozzá, ám ne legyenek illúzióink, szimpla klubhűségnél több kellett ahhoz, hogy az évtized legsikeresebb edzője visszatérjen a jelenlegi káoszba.
A közvélekedéssel ellentétben Zidane nem azért ment vissza, hogy lerombolja az eddig felépített szobrát – épp ellenkezőleg. A hírek szerint csak bizonyos garanciákért cserébe volt hajlandó elfogadni Perez ajánlatát, különös tekintettel az átigazolásoknál biztosított szabadságra, amire nagy szüksége lesz, ha ki akarja vezetni a Realt a veremből, amibe idén csúsztak. A korábban említett öregedő kulcsemberek pótlását nem lehet tovább halogatni, továbbá a csatársorban is acélosabb nevekre van szükség, ha újra versenyképesek szeretnének lenni.
A vezetőség mintegy szándéknyilatkozatként napokkal a kinevezés után megtette az első lépést: 50 millió euróért kivásárolták a Porto 21 éves brazil védőjét, Éder Militao-t, aki így a második Zidane-éra első igazolása lett. A középhátvéd érkezése nagyobb hatással lehet a keretre, mint azt elsőre gondolnánk. A spanyol bajnokság szabályai szerint egyszerre legfeljebb három, EU-állampolgársággal nem rendelkező játékost regisztrálhatnak a csapatok. A jelenlegi szezon három ilyen játékosa a Real esetében Vinícius Jr, Casemiro és Federico Valverde, közülük utóbbi kettő már igényelhet spanyol állampolgárságot, amivel minden bizonnyal élni is fognak. Militao, illetve a már korábban megvásárolt szintén brazil csodatini, Rodrygo nyári érkezésével ugyanis szükség lesz a két hely felszabadítására. A klub akkor ütközne komoly problémába, ha nyárig megvalósulna a Brexit, ebben az esetben ugyanis Gareth Bale is elveszíthetné uniós állampolgárságát. Mivel főszabály szerint az Egyesült Királyság polgárainak 10 évet kell Spanyolországban élniük, mielőtt spanyol állampolgárságot igényelhetnének, a Blancók döntéshelyzetbe kényszerülhetnek: vagy eladják a korábban rekordösszegért vásárolt sztárjukat, vagy valamelyik fiatal tehetségüket adják kölcsön legalább egy évre. Zidane és a walesi szélső kapcsolatát ismerve sejthetjük, melyik forgatókönyv a valószínűbb.
A Brexit pecsételheti meg Gareth Bale sorsát
Szintén hatalmas érdeklődés övezi Zidane „galaktikus igazolásának” kilétét. Abban szinte biztosak lehetünk, hogy a klub nyári prioritása egy szupersztár szerződtetése lesz, aki valamelyest betöltheti a jelenlegi, Cristiano Ronaldo-méretű űrt a csapat támadójátékában. A legtöbbet emlegetett célpontok között van a PSG duója, Neymar és Kylian Mbappé, illetve a Chelsea szélsője, Eden Hazard. Előbbiek megszerzését a katari tulajdonos makacs természete és rengeteg pénze, utóbbiét pedig a londoniak ellen épp a hetekben szankcionált átigazolási tilalom nehezítheti. Bárkire is esik a választás, Florentino Perezéknek alaposan a zsebükbe kell majd nyúlniuk.
Valódi tét híján az idei szezon hátralévő találkozói már inkább csak a kedélyek lecsillapításáról és a jövő évi változások alapjainak lefektetéséről fognak szólni. Annyi már látszik, hogy Zidane nem fog ajtóstul rontani a házba – legalábbis erre enged következtetni első, múlt szombati bajnokija. Azonnal visszakerült a kezdőbe a két, idén mellőzött favoritja, akik egyből meg is hálálták a bizalmat. Isco – aki október óta első alkalommal volt pályán a kezdő sípszótól fogva – szerezte az új Zidane-éra első találatát, Marcelo pedig gólpasszt jegyzett a a 2-0-s győzelemmel zárult mérkőzésen. Olyan szempontból mindenképp szerencsés volt a francia korai kinevezése, hogy lesz ideje biztonságosan kísérletezni, fokozatosan előkészíteni a terepet az elkerülhetetlen generációváltásnak. Mintha kapott volna augusztusig egy fél éves előszezont.
Persze egy ilyen vállalás magában hordozza a bukás lehetőségét. Mivel Zidane még nem volt hasonló helyzetben, nem tudhatjuk, miként fog tudni hozzányúlni a méregdrágán vásárolt fiatalokhoz és az utánpótláshoz, hogyan fogja megtalálni a kényes egyensúlyt az egyre kevésbé terhelhető, kiöregedő sztárok és a még tapasztalatlan játékosok játékpercei között. A legnagyobb kérdés, hogyha nem járna sikerrel, az miként fog lecsapódni a köztudatban. Felerősödnének a vélemények, hogy a BL-menetelések alatt igazából csak jókor volt jó helyen? Minden bizonnyal igen. Előfordulhat, hogy annyira földbe állna a projekt, hogy a még mindig nagyon fiatal, háromszoros BL-győztes edzőt többet nem alkalmaznák olyan klubnál, ahol javíthatna? Aligha. Minden rizikó ellenére úgy látta a francia, hogy sokkal többet nyerhet egy újabb sikerrel, mint amekkorát zuhanhatna egy esetleges kudarccal.
Zinedine Zidane hiába ért el példátlan sikereket pályakezdő edzőként, valahogy sosem tudta elnémítani a kritikus hangokat, miszerint ő egy komplett együttest vett át, elég volt csak „rendet tartania”, az eredmények jöttek maguktól. Most egy még nagyobb feladat előtt áll, mint három éve, de tudja, mire vállalkozott. Tudja, ha ismételten sikerrel jár, nem érheti több támadás, és végérvényesen bebetonozhatja magát a történelem legnagyobbjai közé.
képek forrásai: CNN International, goal.com, AS English, player.hu, futaa.com
