Nem szeretek futni, sőt, kifejezetten utálom önmagában a futást. Persze teljesen más a helyzet, ha labda után, vagy busz után kell. Ilyenkor ugyanis van értelme. Jogos a kérdés, mégis minek mentem el az idén, a jubileumi XXXV. alkalommal megrendezett, 5vös5-re?
Leginkább azért, mert hátha megszeretem. Az esélyt megadom minden körülmények között. Így tettem tavaly is a tájfutás kapcsán, ami kellemes meglepetésemre, sokkal szórakoztatóbb volt, mint előtte gondoltam, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy azóta minden hétvégén a Pilisben kacsázva futom a tájt.
Bemelegítés
Idén, mint ahogy már sok éve, szeptember 20-án, az Egyetemi Sport Nemzetközi Napjára időzítették a szervezők a patinás futóversenyt. Így, aki nem az inkluzív sportnapot választotta, az sem maradt program nélkül. Mivel még 5vös5-szűz voltam, egészen a múlt hét csütörtökéig, volt bennem egy kis izgalom. Nevezni online lehetett, ami gördülékenyen ment. Utána emailben értesítettek, hogy a rajtszámomat majd a helyszínen, a versenyt megelőzően vehetem át. Ez így is történt, egy órával a rajt előtt érkeztem meg, amikor még csak lézengtek az emberek. Minden ment, mint a karikacsapás. Ha valamibe mégis bele akarnék kötni, (és hát ismerjük az újságírókat, a kötekedés az életük), az az volna, hogy idő előtt elfogyott a rajtszám rögzítésére szolgáló biztosítótű, továbbá a ruhatárban kapott cetlivel nem nagyon tudtam mit kezdeni. Ugyanis az ember (vagy legalábbis én, aki mint korábban mondottam, nem rutinos futó), minden olyan ruháját, táskáját beteszi, amin zseb található. Ezért a zoknimba voltam kénytelen helyezni a papír sorszámomat, utólag is elnézést kérek érte a ruhatárosoktól. De azért ti is sejthetitek, hogyha ezek voltak a legnagyobb problémák, akkor összességében mégis csak minden a legnagyobb rendben zajlott. A tömeg is szépen lassan duzzadni kezdett. Idén nem kevesebb mint ezeregyszáz sportoló nevezett be a megmérettetésre.
A rajt előtt húsz perccel Varga Dia megkezdte a közös bemelegítés levezetését. Ilyen lelkes embert, mint ő, még talán sohasem láttam. Olyan elánnal kezdte meg az emberek átmozgatását, hogy szinte el is felejtettem, hogy utálok futni.
Közvetlenül a rajtpisztoly elsütése előtt kezdtem el ismét aggódni, ekkor ugyanis hosszasan magyarázták a verseny útvonalát, és nem tűnt túlzottan magától értetődőnek. Szerencsére utóbb kiderült, aggodalmam hiábavaló volt, ugyanis önkéntesek álltak minden kereszteződésben, így még én sem tudtam eltévedni, pedig erős hajlamom van rá.
Végül 17:05-kor útjára indították a mezőnyt, melynek elején a rutinrókák nyargaltak. Utánuk a lelkes amatőrök, és aztán a magamfajta lelketlenek (lehet, csak én voltam ilyen). Előzetes célkitűzésem nem igazán volt, talán csak annyi, hogy ne utolsó legyek. A pálya helyenként kicsit szűkösnek tűnt, de az idő előrehaladtával és a mezőny szétnyúlásával kényelmesen lehetett kocogni a cél felé. A profiknak alig több mint tizenöt percre volt szükségük az 5 km-es táv megtételéhez, ami rendkívül tiszteletre méltó eredmény. A befutónál zenére, a szpíker biztatására, és pomponlányok táncára értünk be. Jómagam végül huszonhat perc alatt teljesítettem a távot. S amikor a célvonal előtt egy sorstársammal egymás tenyerébe csaptunk, az tényleg felemelő élmény volt.
Nem állítom, hogy megszerettem a futást, de ahogy mondani szokták, a probléma valószínűleg az én készülékemben van. Akiben akár csak a legapróbb csírája is megvan a szeretetnek a futás iránt, az imádni fogja az 5vös5-öt, mert ez tényleg egy remek rendezvény.
Az eredmények ITT érhetőek el.
Fotó: Burkus Dávid
