Zlatan Ibrahimović klubot váltott – ismét. A José Mourinho vezette Manchester Unitedet két év után elhagyó, már nem éppen fiatal legenda kilencedik (!) klubjának otthonába, Los Angelesbe érkezve nem volt rest rögtön „zlatankodni” – a Los Angeles Timesban megvett teljes oldalon egyetlen mondattal mutatkozott be a majdani rajongóinak: „Kedves Los Angeles, szívesen.”
Természetesen ezt a futballtitkot is hasonlóan sikerült eltussolni – Ibra azonnali szerződésbontásának hivatalossá válását az angoloknál már megelőzték a rajongói és bulvárspekulációk, ami érthető, hisz a 2014-ben Amerikába igazoló Kaká óta talán ő a legkomolyabb profilú, MLS-be érkező játékos. A felhajtás, amit egy, az USA-ban kikötő, európai első osztályú bajnokságok javát megjárt játékos hoz magával, természetes –Ibra esetében azonban sokakban felvetődött egy összetettebb kérdés is.
Ibrahimović nemcsak futballista, hanem showman is. Ha valahova megérkezik, nagyon ott van, és épp ez lehet az amerikai első osztály és az LA Galaxy nagy problémája. Az MLS az utóbbi években okkal törekedett rá, hogy veszítsen egy keveset a nyugdíjasotthon-jellegéből: olyan csapatok, mint az Atlanta United vagy a New York Red Bulls – felhasználva nem csekély tőkéjüket –, manapság jóval inkább a dél-amerikai bajnokságok és ligák fiatal tehetségeire fókuszálnak. Egykor persze volt értelme az olyan igazolásoknak, amilyen Zlatané most – amikor az MLS csapatainak vezetősége még csak az észak-amerikai sportkedvelők figyelmét akarta megragadni, értelemszerűen kellettek a halványuló csillagok, a David Beckhamek és a Thierry Henryk. Mára ez az igény elkopott: az észak-amerikai sportkedvelők nem harminchat éves európaiakat akarnak figyelni. Nem beszélve az ezzel párhuzamos tendenciáról, ami a kiöregedő európai bajnokságok topjátékosait elsősorban a Közel- és Távol-Keleti klubcsapatok irányába vonzza. Ha Andrés Iniesta pár éve vonult volna vissza az európai focitól, szinte biztos, hogy az Államokban köt ki. Ha most teszi, Kelet-Kína vagy a Perzsa-öböl a valószínűbb.
Az ezerarcú Zlatan
Ibrahimović érkezése tehát retrospektív pillanat, amivel érdemes lehet vigyáznia a Galaxynak. Játékosként Ibra már rég túl van a fénykorán, ami nem is lehetne másképp az egyre fokozódó tempójú profi futballban egy, a harmincas évei közepe-vége felé járó játékos esetében. A manchesteri karrierjének idő előtti végét jelentő szerencsétlen sérüléssorozata is tulajdonítható a korának (bár Zlatan esetében két év hosszú idő egy csapatnál), de az első PL-szezonjában (teljesen egészségesen) is voltak már jelei annak, hogy idősödve vesztett egy keveset az egykori erejéből, ami korábban a profi foci egyik (ha nem a) legrobbanékonyabb játékosává tette.
Természetesen a Galaxy reputációját nemcsak mint játékos, hanem mint személy is tudja befolyásolni – és óvatlan dolog lenne azt gondolni, hogy nem ő akar lenni A Játékos – ha nem is gyakorlati, de reprezentatív értelemben. Így a klub egy lépéssel közelebb (visszább) került ahhoz, amit annyi amerikai csapat próbált következetesen elkerülni vagy lebontani az utóbbi években, hogy egy – tulajdonképpen kiöregedett – európai sztár tematizálja és dominálja a csapat körüli diskurzusok zömét. A másik, még ennél is rosszabb eset, ha ő lesz a következő Steven Gerrard, aki aligha érezte át teljes szívéből az amerikai első osztály és Kalifornia szellemét – talán azért, mert ő annak előtte nem nyolc, hanem egy csapatnál játszott. A Galaxy pedig reménykedhet, hogy csak ezért…
StubHub Center Stadium, LA
Forrás: The Guardian
