Rhian Brewster, a Liverpool 17 éves reménysége és az angol válogatottal U17-es világbajnokságot nyert fiatalja eddigi rövid karrierje során számtalanszor vált a rasszizmus áldozatává. Egy friss interjúban arról mesélt, hogy csak idén hétszer volt a szurkolók és az ellenfelek verbális áldozata, de az ifjú tehetségben mindegyik mély nyomot hagyott, mert embertelennek tartja ezt a magatartást. Mit lehet kezdeni az időnként – bár egyre gyakrabban – fellépő sporton belüli rasszizmussal, és hogyan érdemes kezelni?
Lelki traumákról beszélni senkinek sem egyszerű – pláne tinédzser korban, pláne rasszizmusról! Brewster nemcsak a saját problémáit próbálja megoldani azzal, hogy elmeséli ezt a hét esetet, hanem a közvélemény és az UEFA figyelmét is fel akarja kelteni, hogy pozitív irányba tendáljon a megoldatlan probléma. Szerencsére sokan vannak, akik beállnak a háta mögé, és megvédik az érdekeit: Jürgen Klopp, a vörösök menedzsere kifejezetten büszke Rhianre, hogy fel mert szólalni egy ilyen kényes ügyben. Fontos megjegyezni, hogy a rasszizmus sosem volt magánügy, mindig kollektív természetű.
Hogy megértsük a helyzet súlyosságát, lássuk az egyik legdurvább esetet, amikor a Liverpool fiataljai a Spartak Moszkvával csaptak össze. „Buktattak – meséli Rhian –, a földön feküdtem, fogtam a labdát, a védők meg oroszul magyaráztak valamit a bírónak, mondtam, hogy ez tiszta szabadrúgás, mit idegeskedtek, erre fölém hajoltak, és leniggereztek, lenegroztak, persze mondtak durvábbat is. Felugrottam, szóltam a játékvezetőnek, hogy jelentse az esetet, ami nagy nehezen meg is történt, Gerrard (az U18 vezetőedzője) segítségével panaszt tettünk ellenük.”
A Spartak Moszkva ellen (forrás: theguardian.com)
Azért fajult eddig a sztori, mert idén már hetedszer történt vele hasonló, és a felgyülemlett haragot ki kellett adnia magából. Hasonló ügy kerekedett az Anglia–Ukrajna U17-es májusi találkozón, ahol a szigetországiak 4-0-ra győztek, Brewster szerezte a második gólt. A sokszor átvert, lefutott, kicselezett védők megelégelték a fiatal tehetség ficánkolását, és durván buktatták, majd szintén majomnak hívták. A panasz itt is megtörtént az UEFA irányába, de ők – arra hivatkozva, hogy nincs felvétel, ami bizonyítaná a rasszista megjegyzéseket – lesöpörték az asztalról az esetet.
A leggusztustalanabb magatartást egy Sevilla-játékos produkálta szeptemberben, aki szintén leniggerezte Rhiant, aki dühödten elmesélte a játékvezetőnek az esetet, a számonkérés során viszont semmit nem ismert el a védő, profi rasszista és első osztályú hazudozó. Bizonyítékok hiányában ebből az esetből sem lett semmi, csak Rhian csalódottsága és frusztrációja fokozódott.
A Sevilla ellen (forrás: irishmirror.ie)
Nemcsak a játékosok élnek rasszista megnyilvánulásokkal, a szurkolók is olykor szégyenteljesen tudnak viselkedni. Egy másik Spartak Moszkva elleni meccsen (szerethető klub) a 18 éves nigériai Bobby Adekanye váltotta Rhiant – a lelátóról majomhuhogások tömkelege hallatszott. Rhian a meccs után megvigasztalta letört társát, és a „szorgos” UEFA tett is valamit (!): a moszkvai csapatnak ki kellett tennie egy „Egyenlő játék” feliratú transzparenst, és 500 szurkolóval kevesebb mehetett be a következő alkalomra. „Komolyan ennyi? Ez egy büntetés? Azokon a székeken nem is ül senki, a mi meccseinken kevesen vannak – sokkal szigorúbb eljárás kellett volna, egy egész stadion eltiltása vagy hasonló” – reagált Rhian.
A panaszok benyújtása mellett sok egyebet nem tehet a liverpooli tinédzser annál, mint hogy pozitív marad, hátha történik valami változás, lehetőleg jó irányba. Az igazi probléma az, hogy az UEFA exhibicionista módon viselkedik a rasszizmussal kapcsolatban: No to racism mottó, színes, nagy transzparensek, csilli-villi reklámok, de amikor valós problémát kellene megoldani, ritkán cselekednek, és akkor is keveset. Rhian apját is nagyon bántja a helyzet, szerinte „nem tudják utolérni, leszerelni, és ez az egyetlen eszközük marad, hogy felvegyék vele a versenyt”. A különbség az, hogy Rhian cselei, lövései és agilitása mind szabályosak és gyönyörködtetők, egy másik ember lemajmozása (bár Daniel Alves jól reagált) szánalmas és emberi jogokat sértő. Ha valaki jobb nálam, nem az a normális, hogy bármilyen módon megsértem.
Rhian bízik a változásban (forrás: theguardian.com)
„Imádom ezt a játékot, sosem fogom abbahagyni, pláne nem emiatt. Csak zavaró, és egy idő után felidegesít, hogy ez még mindig a foci része. Nélküle az egész élvezhetőbb lenne, nem kellene aggódnom, amikor külföldön játszunk, vagy hogy mit fognak beszólni a szurkolók, az ellenfél, amikor gólt lövök ellenük. Vajon milyen állathoz leszek legközelebb hasonlítva? Nem hiszem, hogy változni fog a helyzet, az UEFA nem veszi komolyan ezt a problémát, pedig nem én vagyok az egyetlen, akit frusztrál ez az egész, és ez szomorú” – zárja mondatait Rhian Brewster.
A rasszizmust nehéz kezelni – körülményesen bizonyítható jelenség, ami két ember relációjában történik, akik máshogy dolgozzák fel a szituációt. Rhiant eleinte nem érdekelte, de egyre sűrűbben bántják meg, és most már nagyon zavarja. Lehet, hogy más épp fordítva dolgozza ezt fel. Biztosan van olyan, aki egyáltalán nem sértődik meg, de olyan is, aki emiatt abbahagyja a focit. Amíg az UEFA nem talál ki valami működő megoldást a nagyon is létező problémára, addig egy dolgot tehetünk: adjuk meg a tiszteletet a másiknak, és bízzunk abban, hogy visszakapjuk tőle. Végül is ettől gyönyörű ez a sport!
(forrás: theguardian.com)
