Mérsékelten spoileres filmajánló az orosz doppingbotrányról
Nagyszerű alkotás jelent meg idén a Netflix forgalmazásában, az Icarus ugyan dokumentumfilm, azonban az elejétől a végéig olyan feszült és izgalmas, ami ebben a műfajban kétségtelenül ritkaságszámba megy. A rendező, Bryan Fogel amatőr biciklistaként számos versenyen vett már részt, melyek a nem hivatásos versenyzők számára rendezett legkeményebb megmérettetésnek számítanak. Az alkotó tehát komolyan veszi hobbiját, gyermekkori hősének a film elején Lance Armstrongot titulálja, akiről azonban idő közben kiderült, hogy sikereit nem kizárólag izmos vádlijának és kemény munkájának köszönheti, ami komoly csalódást okozott az amatőr versenyzőnek. A Tour de France legendája azonban annyiban továbbra is példaként szolgált számára, hogy egy önkéntes emberkísérletre szánta el magát, ki akarta próbálni Armstrong doppingkúráját, amiről közismert, hogy több száz tesztet sikerült vele negatív eredménnyel abszolválni, aminek hála Armstrong meglehetős magabiztossággal tudta hangsúlyozni tisztaságát, amikor akadékoskodó újságírók nekiszegezték a kínos kérdést.
Fogel abban reménykedett, hogy a megfelelő eszközök és eljárások segítségével megsokszorozhatja teljesítményét, még azt sem tartotta irreális elképzelésnek, hogy profik között is megállhatja majd a helyét, ez azonban kétségesség vált, amikor szakértők felvilágosították, hogy valamennyi profi bringás különböző laboratóriumokban folytatja az edzést a hagyományos erőnléti és technikai képzés után. 
A rendező azonban kitartott elképzelése mellett, a folyamatot pedig természetesen rögzítette, ez szolgált a film alapjául, ekkor azonban még nem látszott, hogy mekkora ügybe nyúlt bele véletlenül a film készítője. Célja elérése érdekében ugyanis felvette a kapcsolatot Grigory Rodchenkovval, aki a moszkvai olimpiai labor igazgatója volt, és készségesen segített neki a doppingkúra kifejlesztésében, miközben baráti viszony alakult ki kettejük között, ennek hatására a szakmai fogásokon kívül egyéb információkat is megtudhatunk élsportolókról, edzési mechanizmusokról, doppingtesztekről. Rodchenkov meglepően őszintén és kedélyes hangnemben osztja meg élményeit munkájáról, ezek között alig akad olyan, ami ne tartozna legalább szürkezónába az erkölcsi és jogi megítélés tekintetében. Miközben ők a felturbózott Fogel következő versenyére koncentrálnak, Rodchenkov kedélyes történeteire a WADA (World Anti-Doping Agency) is felfigyel egy német tényfeltáró riport kapcsán, ami óriási botrányt eredményez, hőseink pedig nyakig benne találják magukat. A történetben feltűnnek régi és nem olyan régi olimpiák, melyek közül némelyikből kitiltották az oroszokat, éremesőben fürdő bajnokok, amikor még nem tiltották ki őket, nyomozások, erkölcsi dilemmák, eltűnt tanúk, a KGB (ennek egyik épülete gyanúsan közel volt Rodchenkov laborjához), és persze rengeteg dopping. Menet közben pedig rájön az ember, hogy fájóan aktuális, máig tartó kérdésről van szó. Szóval az Icarus tényleg remekmű, kötelezően ajánlott sportkedvelőknek és egyébként bárki másnak is, aki szereti a jó filmeket.
