A BEAC legendás úszója, Csik Ferenc az 1936-os berlini olimpiáról 100 méter gyorsúszásban hozta el az aranyérmet – pedig sosem akart profi sportoló lenni.
Édesapja az első világháborúban, Ferkó egyéves korában halt meg, a fiút ezért nagybátyja örökbe fogadta. Eleven gyerek volt, mégis sok minden le tudta kötni: korcsolyázott, néptáncolt, teniszezett, sízett és vitorlázott is, hegedült és zongorázott, és a kézügyessége is jó volt, gyakran barkácsolt, festett. Tizenöt éves korában egy profi úszó azt jósolta neki, hogy bajnok lesz, két évvel később pedig pont az ellenkezőjét kellett hallania: belőle sosem lesz úszó – talán ennek és a dacnak köszönhető sportpályafutása.
Érettségije után orvostanhallgató lett, így került Keszthelyről Budapestre. Már az első évében beiratkozott a BEAC-ba, ekkortól minden reggel két órát úszott, néha vízilabdázott is. A visszaemlékezések szerint az egy évvel későbbi los angeles-i olimpiai hírekre ábrándozva ezt mondta: „A legközelebbi olimpiára valahogy el kellene menni!” – 1934-es sporteredményei ezt már elképzelhetővé is tették. Nem sokkal később karja megsérült, de hamarosan helyrejött, a felkészülése jól haladt. Az 1936-os berlini olimpián (amelyet Adolf Hitler nyitott meg) legnagyobb ellenfeleinek a japán úszókat tartotta, de mintha saját szerepléséért nem is izgult volna: a megmérettetés előtt két napig egyáltalán nem úszott, közvetlenül a verseny előtt pedig egy krimit olvasott. Az elugrása jól sikerült, de aztán elmaradt a három japántól – hetvenöt méter után pedig úgy elkezdett hajrázni, hogy végül 0,3 másodperccel a japán Arai előtt ért célba. A győzelemről pedig így nyilatkozott: „A világ legboldogabb embere vagyok!” Fegyelmezettsége ugyanakkor szinte hihetetlen: „Az utolsó métereken csak önmagammal törődtem. Csak arra figyeltem, hogy a kartempóm tökéletes legyen.”
Mindezek ellenére nem akart profi sportoló lenni, az orvoslás volt a hivatása. Olimpiai győzelme után egy évvel avatták doktorrá, 1939-ben pedig visszavonult a sporttól, de hamarosan a Képes Sport szerkesztője, a magyar válogatott edzője lett, és rövid jegyesség után feleségül vette Filippovich Feodórát. A fiatalasszonny látni szerette volna párját úszni, ezért a férfi még elindult egy versenyen, de a gyűrűviseléshez még nem volt hozzászokva: elfelejtette (vagy talán nem is akarta) levenni, de az lecsúszott az ujjáról. Csik kedvéért a medencét teljesen leengedték, de a gyűrű nem lett meg. 1940-től inkább hivatásával foglalkozott, ekkor született első gyermekét pedig az otthoni kádban kezdte úszni tanítani. Anatómiát oktatott, 1944-ben (második gyermeke, Kati születésekor) tanársegédnek is kinevezték. Míg a II. világháború alatt sok kollégája külföldre menekült, ő végig katonaorvosként dolgozott itthon. Lelkiismeretes orvos lehetett. 1945 márciusában a soproni kórházból egy állandó betege otthonába ment, beadta neki az injekciót, de a riadókor szokásához híven nem ment le az óvóhelyre, a pincébe. A légitámadásban meghalt – harmincegy évesen. A többi áldozattal együtt ideiglenesen közös sírba temették. Két évvel később Keszthelyen temették újra, ekkor Hajós Alfréd első magyar gyorsúszó olimpiai bajnok tartott beszédet.
Forrás: Csik Katalin, Édesapám emléke, 100 éves lenne Csik Ferenc, Keszthely, Keszthely város önkormányzata, 2013.
