Az új rendszer 75 állomás 1100 kerékpárjával kívánja tehermentesíteni Budapest belvárosának közlekedését.
Ezt is megértük: 2014 áprilisában indul a Bubi!
A Budapest-Bicikli névre hallgató rendszer kiépítése a jövő év tavaszára fejeződhet be. Ezt követően a főváros 75 felvevő (és leadó) állomásán összesen 1100 bringát lehet majd igénybe venni. A Csepel márkájú kerékpárokat a rendszerben résztvevő kilenc belvárosi kerület (I., II., V., VI., VII., VIII., IX., XI., XIII.) bármelyikében ki lehet majd kölcsönözni, feltöltőkártya vagy bankkártya segítségével. Az ígéretek szerint az első fél óra mindenki számára ingyenes lesz.
Az Európai Unió finanszírozásával megvalósuló rendszer állomásait, valamint a bicikliket GPS-alapú nyomkövetéssel és kamerarendszerrel fogják védeni. A remélt várakozások szerint évente mintegy 12 ezer ember veheti majd igénybe a közösségi kerékpárokat. A BKK azt ígéri, a bicikliutak száma is növekedni fog.
Mi meg azt ígérjük, hogy áprilisban nyomunk majd egy exkluzív Bubi-tudósítást Nektek. Mondjuk, jól lemérjük, hogy mennyi időbe és pénzbe kerül közösségi bringával bejárni az ELTE összes campus-át. Most már csak győzzük kivárni addig.
(Fotó: iho.hu)