Tolnai Balázs és az ELTE-BEAC természetjáró-csapatának néhány tagja kalandregényekbe illő túrán vett részt a Börzsönyben. Az erről szóló beszámolót olvashatjátok…
Az alábbiakban egy igazán izgalmas, szinte már kalandregényekbe illő beszámolót olvashattok az idei Börzsöny Vulkántúráról. Az írás Tolnai Balázs túrázó tollából származik, aki az ELTE sportösztöndíjasával, Turi Zsolttal vágott neki a hihetetlen útnak…
„Soha sem kellett még annyi energiát mozgósítanom, mint amennyit az idei Börzsöny Vulkántúrán. Eddig is tudtam, hogy a Börzsöny nem viccel, ám december első szombatján megtanította a túrázóknak a kitartásról szóló leckét.
Nagyon nehéz szavakba önteni azt, amit éreztem. A reményt, a fájdalmat és végül az örömöt… Remélem, hogy használni fognak ezek a sorok másoknak is, akik nehéz helyzetbe kerülnek egy ehhez hasonlóan zord teljesítménytúrán.
Az év elején úgy döntöttem, hogy benevezek az MSTSZ által szervezett teljesítménytúrázó és terepfutó bajnokság másodosztályú küzdelmeibe. Utólag értékelve az évet, ezt remekül tettem. Mondom ezt annak ellenére, hogy csak négy futamon tudtam indulni. A Szent László teljesítménytúrán (a továbbiakban TT) kezdtem februárban a fagyban, szélben és hóban, majd hogy keretbe foglaljam az évet az utolsó TT-re is beneveztem. A Börzsönyi Vulkántúrát komoly felkészülés előzte meg. Egy évig teszteltem a legtutibb felszerelést, a leghatékonyabb frissítést, no meg az sem elhanyagolható, hogy ebben az évben mozogtam a legtöbbet a hegyekben. Tudtam, hogy most mi vár rám. Számítottam a hidegre, a hóra, a szélre, ismertem minden centiméterét a távnak. Nagyon felkészült voltam, és még így is csak nagy nehezen értem be a célba.
Már pénteken leutaztam Királyrétre a bajnoki címre hajtó ELTE-BEAC néhány tagjával. Számomra ennek főként akklimatizációs és kényelmi okai voltak. Ha komoly túrába vágok, előtte szeretek már a helyszínen egyesülni a természettel. Ráadásul így nem is kellett túl korán kelnem. Másnap így elég volt 7:55-kor elindulnom.
Turi Zsolttal ketten startoltunk el Királyrétről. Az elején tartalékoltunk, egymást fogtuk vissza, hiszen tudtuk, hogy a túra jelentősebb emelkedői féltáv után várnak minket. Ennek ellenére mindössze 1 óra 20 perc alatt felértünk Nagy-Hideg-hegyre. Eszméletlenül egyben voltunk, nagyon akartuk a sikert, ami a 7 óra 50 perces teljesítésért járó maximum pontot jelentette.
A pecsételés után szinte azonnal indultunk Csóványos felé. Folyamatosan nehezedett a terep. Egyre hidegebbé és szelesebbé vált az idő, ráadásul a hó is jóval nagyobb volt. Sajnos két korábban induló társunk nem tudott megbirkózni az időjárással, így feladták a Vulkánt. A csapatból öten indultak, így ez még belefért, csak a hiba lehetősége szűnt meg. Valamivel két óra menet után értünk fel a Börzsöny csúcsára, ahol gyors ruházatváltás után már mentünk is Magosfa felé.
Ez a szakasz volt az egyik legkritikusabb. emelkedő nélkül, hatalmas szélviharban. Az ujjaim két kesztyűben is elfagytak… A sapkám, a sálam és az arcom is jegessé vált. Kénytelen voltam rálépni a gázra, így Zsolt leszakadt, bár még az első komolyabb lejtőnél általa 9,2-re (10-es skálán) osztályozott esésemet még látta. Szerencsére, ahogy ereszkedtünk, múlt a szél, így a fagyás is kezdett enyhülni. A Fekete-völgybe 3 óra 50 perc alatt jutottunk el. Tíz perc frissítés után folytattuk a harcot az elemekkel.
Ez a Börzsönyi Vulkántúra legnehezebb szakasza. A Holló-kőig vezető 4,5 km-es etapon448 méterszintemelkedést kell leküzdeni. Ezzel érjük el az összes szint 63,8 százalékát. Pokoli. Zsolt itt kezdett lehagyni. Bevallom, nem nagyon bírom a nagy emelkedőket, viszont gyorsan regenerálódom, így szinte azonnal tudok kocogni az egyenesekben és a lejtőkön. Pechemre Jancsi-hegy felé bedurrant a bal combom. Szerencsémre, közel a térdemhez, így fájdalmaim voltak ugyan, de nem kellett megállnom. Kínszenvedés volt Holló-kőig eljutni úgy, hogy a szél ismét felerősödött és le akart taszítani az ösvényről. Esélyem sem volt frissíteni, így megállás nélkül, fogaimat összeszorítva Salgóvár irányába robogtam.701 métermagasan a Magosfához hasonló sarkköri időjárás fogadott, de itt már muszáj volt folyadékot pótolnom. Teljesen szétesett a bal combom, megfordult a fejemben a Magyar-völgyi kiszállás. Az oda vezető út kényelmes volt, és éreztem, hogy Bányapusztáig simán elmegyek. Onnan pedig csak három kilométer szenvedés kell a Nagy-Hideg-hegy megmászásához. A völgyben szinte minden tartalékomat felemésztettem és mentálisan is rákészültem az utolsó 13,6 kilométerre. Megfogadtam, hogy bármi lesz, nem adom fel.
Már az első pár lépés után begörcsöltem, de ezzel nem foglalkoztam. Mentem a cél felé. Bányapuszta után az emelkedőn pedig aztán minden fájdalmam elmúlt. Aklok-rétjénél már biztos voltam benne, hogy sikerül. Kezdett sötétedni, de csak a Hanák-réten kellett bekapcsolnom a fejlámpát. A Vulkántúra legborzasztóbb emelkedőjén a másik combom is bemondta az unalmast, de már annyira mindegy volt minden, hogy nem is foglalkoztam a dologgal. Sőt, tudtam növelni a tempómat, így összesen 8 óra 50 perc menet után beérkeztem a turistaházba. Kb. tíz perc pihi után betársultam két jászberényi túrázóhoz, akikkel a Taxi-rétről mintegy fél óra alatt befutottam a célba. Igen, befutottam. Fájt mindenem, de a túra előtt még mondtam Zsoltnak, hogy az utolsó hetest megfutom. Ebből hat lett, de megfutottam.
Így összesen 10 óra 9 perc alatt abszolváltam életem legkeményebb túráját a Fehér Pokolban. Az átlagpulzusom 149, míg a maximális 191 volt. Az órám szerint 8056 kalóriát égettem el. Gyorsan pótoltam is valamit a Fáradt Vándorban, ahol szenzációs babgulyást fogyasztottam. A túra utáni estét is Királyréten töltöttük, ahonnan csak vasárnap délelőtt távoztunk.
Szenzációs volt ez a három nap. A Börzsöny által tanított leckét bemagoltam, és most már a saját bőrömön is éreztem, hogy ez a hegy nem viccel.
A lehetetlen pedig nem létezik!”
(Tolnai Balázs – http://turistakozosseg.blog.nepsport.hu/archives/2012/12/09/Tuleltem_a_Feher_Poklot/ )
(Kép: futo.blog.hu)
