Egy sportoló diplomás? Emellett háromszoros olimpiai bajnok is? Mindenki Dezső bácsija elárulja nekünk a receptet, hogy miként lehetséges ez, továbbá hogyan kerüljük el a katonaságot diplomával.
Sportoló vagy művészettörténész?
Sportoló. Sokszor hallom, hogy a Gyarmati művészettörténész, de én ilyenkor mindig helyesbítek. Nekem csupán diplomám van belőle. Soha nem voltam ezen a téren foglalkoztatva. Ennek ellenére nagyon hálás vagyok a Sorsnak, hogy az ELTE-n ezt a szép tudományt tanulhattam.
Mit gondol, a vízilabda értelmiségi sportág?
Úgy érzem, hogy igen. Amikor Komjádi Béla elkezdett edzősködni, akkor csapatánál az érettségi kötelező volt a játékosoknak. Emellett még a vívás volt az, amit általában a tanultabb gyerekek csináltak.
Ön már sportolóként lett egyetemista. Pályafutása csúcsán járt, amikor elkezdte a tanulmányait. Minek a hatására került az ELTE művészettörténész szakára?
1952-ben a fegyveres testületeknek felállítottak sport századokat. Ide mindenkinek be kellett vonulnia, ahol adtak egy megelőlegezett rangot. Én hadnagyi fokozatot kaptam. Akkor az Újpestben játszottam, ami a Belügyminisztériumé, vagyis a rendőrségé lett, Dózsa néven. Mivel azonban egész életemben antimilitarista voltam, ezért egyik csapattársammal keresni kezdtünk valami kiutat ebből a helyzetből. Ekkor tudtuk meg, hogy a hallgatói jogviszony mentesít a szolgálat alól.
Miért pont a művészettörténetre esett a választás?
Valami olyat kerestünk, ami illik hozzánk, ami iránt érdeklődünk. Először nem találtunk ilyesmit, azonban végül ráleltünk a művészettörténetre. Ez szimpatikusnak tűnt, mert olyan sok válfaja volt, hogy felébresztette bennünk a szikrát. Így jelentkeztünk az ELTE-re.
Hogyan sikerült összeegyeztetni a sportot a tanulással?
Addig a pillanatig, amíg nem kezdtem el az egyetemet, megszállottan, csak a sporttal foglalkoztam. Érdeklődési köröm a tudományok iránt, nem volt túl erős. Ekkor azonban bekerültem egy olyan közegbe, ami idegen volt a számomra. A középiskolában bukdácsoló tanuló voltam, azonban itt olyan nagy tudású emberek fogadtak kedvesen, hogy szégyelltem volna, ha nem képezem magam. Ez életem egyik legjobb döntése volt, ugyanis egy másik világ, a tudás világa nyílt ki előttem. Nem lettem én tudós, de egy jó közepes voltam. Tanáraim pedig megszerettették velem a művészettörténetet olyannyira, hogy életemnek olyan szakasza volt az a négy év, amit soha nem felejtek el.
Ön szerint abban a rendszerben jobban megbecsülték a sportoló egyetemistákat?
Az egyetemi sportban nem vettem részt. Az Újpest, majd az átszervezések után, a Dózsa vízilabdázója lettem. Ennek ellenére azt tudom mondani, hogy abban az időben véleményem szerint jobban odafigyeltek az egyetemi sportra. Sportágak terén a kosárlabda, az atlétika és a vívás tartozott kifejezetten ebbe a kategóriába. A MAFC és a BEAC pedig, akkor még eléggé markáns egyesületeknek számítottak.
Milyen eszközökkel lehetne rávenni az egyetemi vezetőket, hogy ma is hasonló presztízsű klubok működhessenek?
Ez elhatározás és költségvetés kérdése. Időnként hallani a politikában, hogy az egyetemi sportot fel kellene éleszteni, de egyelőre ez nem nagyon működik.
Milyen üzenettel lehet a hallgatókat a rendszeres sportolás mellé állítani?
Bár dohányzom, ennek ellenére állítom, hogy az egészség az prevenció. Ha pedig elköteleződnek a sport mellett – függetlenül attól, hogy van-e egyetemi sport vagy sem – akkor az már biztos, hogy a hasznukra válik. Ezt nem kell versenyszerűen űzni, de fontos, hogy rendszeresen csinálják, ugyanis elengedhetetlen része az életnek. Aki magasabban műveli a szellemi életet, annak rá kell jönnie, hogy a fizikumával is kell foglalkoznia napi szinten.
Ma is kivitelezhető, hogy az élsport és a tanulás együtt működjön?
Mindenképpen azt mondom, hogy az élsport mellett lehet és kell is tanulni. Ugyanis ha valakinek véget ér a karriere, utána nagyon hasznos lehet egy megszerzett diploma. Egyes sportágak megengedik azt, hogy már az aktív pályafutás alatt egyetemi diplomát lehessen szerezni. Ilyennek tartom a vízilabdát is.
Ha újra kezdhetné, ismételten a vízilabda mellett döntene?
Bár ökölvívásban is tehetséges voltam és szerettem is, de szüleim kértek, hogy ne csináljam. Mivel volt választási lehetőségem, ezért abbahagytam és az uszodában maradtam. Azt hiszem jól döntöttem.
Hortobágyi Tibor
ELTE Online
