Interjúnkkal eloszlatunk minden tévhitet: Nyerges Kincső Kinga Szombathelyen végzett grafikus saját egyetemi történeteivel, élményeivel és alkotásaival bemutatja az olvasóknak, milyen is az ELTE SEK képalkotás szakja valójában, és milyen szférákban hasznosítható az ott megszerzett tudás.
Egy országszerte igen elterjedt nézet alapján a művészettel kapcsolatos szakok kevésbé hasznosíthatók és nem igazán lehet velük elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Ha jó a kézügyességed és érdekel a művészet, de neked is a füledbe jutottak ezek a téves információk, olvasd el a vele készített interjúnkat, hiszen Kincső igen részletes interjút ad nem csak a szakról, de annak hasznosíthatóságáról is, sőt, bemutatja többek között a diplomamunkáját is.
– Kezdjük a téma legelején, hogy a szak iránt érdeklődők tájékozódhassanak. Mi a szak pontos megnevezése és milyen területeken hasznosítható az itt szerzett diploma?
– Az ELTE és a szombathelyi campus integrációja óta képalkotás a szak pontos megnevezése, azelőtt képi ábrázolásként volt meghirdetve. Annyi a különbség, hogy mi már nem szakosodtunk. Régen el lehetett menni grafikára vagy festészetre, nálunk viszont már egymás mellett gyakorlatilag végigment a kettő. A szak maga már inkább az elméleti részre épít, gyakorlati tárgyakból kicsit kevesebb van.
El lehet ezzel a végzettséggel helyezkedni grafikusként, ugyan pályakezdőként ez nem egyszerű, de nem is lehetetlen. Egyébként, amikor még nem tudtam, hogy felvesznek-e Sopronba mesterszakra, nézegettem állásokat, és kicsit kétségbe is estem, hiszen nem nagyon vesznek fel tapasztalat nélkül, ami friss diplomával a kezemben nyilván nincs még.
Továbbtanulás céljából viszont sokkal szélesebb a skála: néhány elméleti képzésre is lehet vele jelentkezni, például media designra, vagy akár tervező grafika mesterképzésre is. Ezek miatt én a továbbtanulás részét hajtanám, ezt ajánlom mindenkinek, aki hozzám hasonlóan már rendelkezik képalkotás alapszakos diplomával, hiszen egy sima BA-val sokkal nehezebb elhelyezkedni. Én is így tettem, tehát jelenleg Sopronban vagyok tervező grafika mesterképzésen. Ez is arra jó tulajdonképpen, amit az előbb mondtam, hogy majd tervező grafikusként helyezkedjen el az ember. Ha ezzel végzek, még nem szeretnék megállni, hanem tovább tanulok, hogy doktorizhassak, és egyetemen taníthassak a későbbikben. Lehetnék elméletileg már az alapképzésemmel is tanár, viszont csak óraadóként, én viszont teljes állásban szeretnék ezzel foglalkozni.
– Ha már itt tartunk, elmondanád, mit csinál pontosan egy grafikus? Biztos van olyan az olvasók között, akinek ez nem teljesen világos.
– Ha bemész egy boltba és ránézel az első termékre, amit látsz – legyen az papírzsepi, sampon, vagy akár egy vajas doboz – a külsejét, a designját mind-mind egy grafikus készítette, tehát ők rengeteg dolgot csinálnak: logókat és plakátokat terveznek, arculatokat csinálnak és mindent, amit csak el tudsz képzelni. Ha belegondolsz, plakátok, szórólapok, prospektusok és logók a politikától kezdve az élet minden területén megjelennek, mindenhol szükség van rájuk, így pedig természetesen a grafikusokra is igény van. Ezért bosszantó kicsit, amikor azt mondják az alapképzésünkre, hogy büfé szak, meg hogy nem lehet vele kezdeni semmit. Dehogynem lehet, és nem véletlen, hogy legtöbben ezt a vonalat választják képalkotás szakos végzettséggel a kezükben, hiszen nagyon kreatív hivatás, amire mindenhol szükség van.
Egyébként weblapkészítéssel is foglalkozhat egy grafikus, ha megy neki a web design-rész, szóval tényleg széles skálán mozog a tudása és munkája.
– Mesélj kérlek még egy kicsit a szakról! Milyen óráitok voltak?
– Az óráinkon foglalkozunk portrék, csendéletek megalkotásával, esetleg egész alakos képekkel. Nálunk általában szabad technikaválasztás volt, nem gyakran határozták meg, hogy például szénnel dolgozzunk vagy ceruzával.
Volt festészeti óránk is kétféle: az egyiknél inkább magát a festészeti technikákat néztük meg; kellett dolgoznunk olajjal, tojástemperával, foglalkoztunk munkamásolással is. A másik egy szabadabb dolog volt – ha lehet így mondani –, ugyanis ott mindig volt egy adott téma, egy meghatározás, ami alapján meg kellett festeni az adott képet. Így vettük például a reneszánsz stílusát is. Nagyon jó volt ez, mert így mindenbe bele tudtunk kóstolni.
Nem szoktunk sokan lenni a szakon, ami nekünk egyébként nagyon jó, mert így a tanárok sokkal jobban oda tudnak figyelni külön-külön ránk, emiatt többet tudnak segíteni, csiszolni a technikáinkon.
Számítógépes grafika óránk is volt például, ahol a Photoshoppal, Illustratorral és az ehhez hasonló programokkal ismerkedtünk meg, és készítettünk arculatokat is velük.
– Így, hogy a tanulmányaitok során szabadok vagytok a technikaválasztás kérdésében, a diplomamunkátoknál is ez a helyzet, vagy ott vannak megkötések?
– Lényegében olyan eljárással csináljuk, amilyennel megálmodjuk. Nálunk volt olyan, aki fametszetet csinált, én digitális eljárással dolgoztam. Utóbbi technikából több volt, főleg a járvány okozta karantén miatt.
– Ki is akartam térni a karanténra, hiszen nem lehetett egyszerű diplomamunkát elkészíteni és egyetemet befejezni ilyen körülmények között...
– Egyáltalán nem volt egyszerű, nekem eléggé át kellett szerveznem miatta az egész munkámat. Eredetileg én egy installációt szerettem volna csinálni. Lényegében ez egy nagy szekrény lett volna, amibe be lehetett volna menni, abban lett volna a digitális festmény, azon belül festmények, világítás. Tehát ez a valóságban meg lett volna építve az eredeti terveim alapján.
A szekrényt is én csináltam volna az egyik tanárom segítségével és szakértelmével. Sokat gondolkodtunk azon, milyen anyagból legyen, miből könnyebb összerakni, hogyan lenne egyszerűbb a szállítás.
– Mi lett végül ebből a hihetetlenül kreatív tervből?
– Nos, amikor beütött a járvány, rá kellett jönnöm, hogy ez kivitelezhetetlen lesz. Otthon nyilván nem lett volna semmi lehetőségem ennek a megépítésére, sem a befotózására, semmire… Le kellett ülnöm, és újra gondolnom az egészet.
A témám természetesen maradt, hiszen aköré kellett felépítenem a szakdolgozatot, viszont a kivitelezés teljesen más lett. Végül digitális festményekkel csináltam meg.
Hazudnék, ha azt mondanám, nem vagyok csalódott, hiszen hónapokig tervezgettem az eredeti ötletemet, az installációt. Minden darabja részletesen meg volt tervezve, már tényleg csak össze kellett volna rakni. Másfél hónapom volt végül arra, hogy teljesen átvariáljam az egészet.
– Ha már ennyit beszéltünk a diplomamunkádról, nézzük is meg! Bemutatnád röviden az alkotásodat?
– Szívesen! Szóval három képből áll – ahogy azt az olvasók is láthatják –, a képek mindegyikéhez pedig szöveg van hozzárendelve. Ha ki lennének nyomtatva, akkor 1×1 méterben lennének láthatók, tehát ők egész nagy munkák. Témában az étkezési zavarokkal és a saját test betegségeivel foglalkoznak. Lényegében az egész egy önterápia: az egész rólam szól, a képeken én szerepelek. A testben és a háttérben szövegek láthatók, ezek a saját orvosi leleteim részei, laboreredmények, kalórianaptárak. A képek alatti egy-kétsoros szösszenetek pedig a képek megértéséhez járulnak hozzá. Ezeket én írtam naplóbejegyzés-szerűen; nem annak készültek, de muszáj volt valamit írnom hozzá, hogy jobban átjöjjön az egész. A szövegek is egyébként ki lettek volna nyomtatva 25 cm x 1 m-es nagyságban. Ezek tehát mind digitális festmények, nagyon szeretek ezzel a technikával dolgozni.
– Nahát! Ez egy rendkívül komplex és őszinte alkotás. Mindenképpen ki kell a szakdolgozatotokhoz ennyire nyílnotok, vagy saját magad döntöttél így?
– Nem feltétel, de annál jobb, minél jobban kapcsolódik az ember a munkájához. Így sokkal könnyebb a védés is szerintem, hiszen olyan dolog mellett kell kiállnod, ami teljesen a tiéd, aminek a részese vagy. Arról nem beszélve, hogy szerintem minél személyesebb valami, annál jobban meg lehet csinálni, annál szívesebben fektetsz bele időt, energiát.
A szakdolgozat fele kutatás, a másik pedig portfólió a munkákról. Mivel eléggé tabutéma, nem is szeretnek annyira beszélni ilyenekről az emberek, éppen ezért elég nehezen találtam művészeket a kutatásom során, akik kapcsolódnak a választott témámhoz, mert nagyon stigmatizált dolog ez, főleg Magyarországon. Nagyon szeretek ilyen tabu témákkal foglalkozni, az egész munkásságom ezekre épül.
A szakdolgozati munkák egyébként mindig felkerülnek a tanszék Facebook oldalára, szóval ott bárki meg tudja nézni, akiket érdekelnek ezek a dolgok.
– Ahogyan te is kiemelted, ritkán beszélnek ezekről az emberek, hiszen elég kényes témák ezek. Az elkészítés közben érezted ezt magadon is?
– Csinálni jó volt, a féléves prezentáció, illetve a védés kicsit nehezebb volt. Akkor ki kellett állni és elmondani, mi miért van, részletesen, hiszen nem tudta ezt az egész tanári kar, utána viszont megkönnyebbültem, már sokkal szívesebben beszélek róla. Ez a munka nagyon jó terápia volt számomra.
– Zavarban vagy, amikor a művészetedről kell beszélni?
– Annyira nem zavarbejtő a művészetemről beszélni, mint hinné azt az ember – talán néha. Mivel nagyon sokat foglalkozom megbotránkoztató témákkal, fétisekkel, a szexualitással, így már annyira nem. Szerintem fontos ezekről beszélni, nem kellene tabutémáknak lenniük.
– Van olyan alkotásod, amit szívesen megmutatnál még az olvasóknak?
– Természetesen. A most látható alkotás is azzal a technikával készült, mint a diplomamunkám. Van egy önarcképsorozatom, a mostani munkám is ennek a része. Azért ezt emelem ki a rengeteg önarcképem közül először, mert ezt szántam a sorozat első tagjának. Mivel sokszor változtattam a hajamnak nemcsak a fazonját, hanem a színét is, így szinte mindegyikről van egy képem, ami még érdekesebbé teszi szerintem a sorozatot. Valamiért, de tényleg nem tudom megmondani, miért, borzalmas módon szeretek önarcképeket készíteni.
A másik alkotás, amit hoztam, szintén önarckép, ugyan teljesen más frizurával, mint az előzőn, de ez is ugyanúgy én vagyok. Ez a legutóbbi munkám ebben a témában, ami a Basiliscus névre hallgat, mert a nyelvemet olyanra alkottam meg, mintha egy kígyóé lenne, de ez látszik is a képen. Egyébként sosem volt még ilyen sárgás tusvonalam, mint a képen, ezt már a képzeletem tette hozzá, mert szerintem jól néz ki.
Ezek csak sima önarcképek – ha lehet ezt így mondani –, tehát semmiféle mögöttes üzenetet, tartalmat nem kell belegondolni, nem azért csináltam őket, hogy mély jelentésük legyen. Nem is mindig alkotok azzal a szándékkal, sokszor van úgy, hogy feltör bennem egy érzés, egy ihlet, amit meg kell alkotnom, és akkor leülök és megcsinálom.
Az önarcképeknél az összes munkám 5040×5040 pixelszámú, ami nagyobb, mint a Full HD felbontás. Ez azért van, mert Photoshoppal dolgozom, ott pedig figyelni kell a nagy pixelszámra, különben ha nagy méretben van kinyomtatva, pixelekre esik szét a kép.
– Nagyon érdekesek ezek a digitális munkák, látszik rajtuk, hogy sok energiát fektettél az elkészítésükbe. Papíron nem is szoktál dolgozni, csak számítógépen?
– Dehogynem, nagyon szeretek rendes festékkel is festeni, főleg akrillal. Az valahol a tempera és az olajfesték között áll amúgy, fedőfesték, tehát sok réteget lehet egymásra húzni, ezt pedig én nagyon szeretem, mert szeretek papírra jó vastagon alkotni.
Digitálisan könnyebb valamilyen szinten dolgozni, mert nem kell venni hozzá semmit, nem kened össze magad, szóval meg van annak is az előnye, másrészt időigényesebb a rendes festésnél, az egyszer biztos. Meg aztán ott van az is, hogy környezetbarátabb a digitális festés, nekem ez fontos, mert híve vagyok a low-waste, zero-waste dolgoknak.
Nyáron meg a karanténban például nagyon sokat festettem festékkel, mi mást is csináltam volna egyedül?! Festettem fatáblára, motortankra, próbáltam kreatívan feltalálni magam.
– Jó hallani, hogy szeretsz többféle technikával dolgozni. Van esetleg olyan eljárás, amit kifejezetten az egyetemen tanultál meg alkalmazni és szereted?
– Egyértelműen a linómetszés, a linónyomás. Azért is érdekelt nagyon, mert én ilyeneket nem tanultam azelőtt, hiszen nem grafikai előképzettséggel jöttem.
– Ha majd tanár leszel, milyen technikát tanítanál a legszívesebben?
– A digitális festést valamennyire mindenképpen kell szerintem, de nem várható el a diákoktól, hogy megvegyék hozzá a legalább 30.000 forintba kerülő rajztáblát. Úgyhogy inkább arra mennék rá, ami tényleg nagyon fontos és később hasznosítható tudás. Ilyen például a logó- és arculattervezés, hogy hogyan épül fel ez az egész, mit mivel kell csinálni. Az alapokat szigorúan fogom venni, ebben biztos vagyok, hiszen fontos az, hogy a diák a tanulmányai elején szilárd alapokat szerezzen.
Képek: Nyerges Kincső Kinga archívuma
