Új, Throwback elnevezésű cikksorozatunkban melegséget csempészve a hideg, szomorkás januári hétköznapokba olyan tavalyi eseményekről tudósítunk, amelyekről decemberben nem adtunk hírt. Ezúttal a HÖOK Mentorprogram Karácsonyváró estjét idézzük fel.
A téli ünnep tájékán őrületbe kergetem a családomat és a barátaimat azzal a megszólalással, miszerint karácsonyi csodák igenis léteznek, ezekben szentül hinni kellene. Nem foghatunk mindig mindent a véletlenre, pláne az év leggyönyörűbb időszakának kellős közepén, mert az nem helyénvaló amellett, hogy varázslatról beszélünk. Ilyenkor megelevenedik minden: az érzelmek és a karácsony szimbólumai is, ehhez pedig a HÖOK Mentorprogram szombathelyi mentorai is hűek voltak.
December 11-én a Karácsonyváró est helyszínére belépve úgy érezhették magukat a hallgatók, mintha Narniába jutottak volna: krampuszok sürgölődtek, egy hóember igyekezett nem elolvadni a kellemes melegben, sőt még egy angyal is leszállt a Mennyből segíteni a készülődésben, hogy minden úgy alakulhasson, ahogy a szervezők azt megálmodták.
Halk, karácsonyi dallamok szálltak a levegőben, keveredve a mézes-mázas sütemények és a forralt bor illatával, a terem közepén pedig egy aranyos karácsonyfa álldogált arra várva, hogy elegáns, határozott alakját nyomatékosítsa az alatta sorakozó ajándékok tömkelege.
A résztvevők úgy szállingóztak az estre, mint a hópelyhek, lassacskán megtelítve a berendezett kis helyet. Csoportokba tömörültek, ez azonban nem jelentett elzárkózást: mindenki megtalálta a közös hangot mindenkivel, ami azt hiszem, nem sok esetben fordul elő. Ez kollektíve jelen van a társadalomban.
Az est alkalmával még maga a Mikulás is megjelent, hogy kioszthassa az ajándékokat azoknak, akik ebben a hagyományban részt szerettek volna venni. Személyének megismerésével bebizonyosodhatott, mennyire közvetlen egyéniség, és milyen remekül tartja magát a mindenki által szeretett figura. Mintha csak egy mesekönyv vált volna valóra, nem igaz?
Minden szervező jelmezt öltött, így a képen látható Horváth Bernadett, a PTE Szombathelyi Képzési Központjának mentora is – Fotó: Czirók Dániel
Az Amigos képviseletében érkezett lányok feleltek azért, hogy a karácsony nemes mivolta is valóra váljék: képeslap készítésére motiválták a hallgatókat, amiket aztán a szombathelyi kórházban lévő gyerekeknek juttattak el, hogy ezzel a szeretetteljes kis aprósággal igazán széppé varázsolhassák az ő ünnepüket is. Adni mindig sokkal jobb, mint kapni, pláne, ha beteg apróságoknak szerezhetünk vele örömet.
Ezen az estén valahogy mindenki közelebb került a másikhoz. Nem számított, hogy még sosem volt alkalmuk arra, hogy párbeszédet folytassanak, ezek a gátlások akkor felszabadultak: mintha ezeréves ismerősök alkottak volna egy közösséget.
Az asztal telis-tele volt finomabbnál finomabb édességekkel, ropogtatni valókkal és süteményekkel – ezek viszont nem akármilyen sütemények voltak, hanem a hallgatók munkájának eredményei. A négylábú végén bögrék sorakoztak, hogy megtöltődhessenek akár forralt borral, akár teával, akár forró csokival, amelyek határozottan elengedhetetlenek egy igazi karácsonyi estéhez.
Társasjátékok sorakoztak egy helyen, amik viszont nem sokáig maradtak ott, beszélgetőkörök alakultak, vidámság, igazi ünnepi hangulat uralkodott az egész programon.
Nem gyakran van lehetőség arra, hogy olyan esemény szerveződjön, amely mindenki elvárásainak megfelel, ennek oka az idő szűkössége, vagy egyszerűen az, hogy nincs olyan alkalom, aminek során lehetséges lenne programot kínálni. Persze nem kell ahhoz ünnep, hogy ilyesmit hozzanak létre, de a pirosbetűs napok mindig hordoznak magukban valami megfoghatatlant, teljesen új, teljesen más atmoszférát teremtenek – ez különösen igaz a karácsonyra.
Az est megszervezése telitalálat volt: a mentoroknak sikerült megragadni az ünnep varázslatosságát, sokszínűségét, sikerült belevonniuk a karácsony jeles karaktereit, amellyel határozottan megidézték annak szellemét. Valóságossá tették a szimbólumokat a fa feldíszítésével, az ajándékozás lehetőségével, az ízekkel, az illatokkal és a zenével.
A hangulatot a jelenlévők nevetésükkel, mosolyukkal tették igazán ragyogóvá, azonban ez az egész nem valósulhatott volna meg, ha nincs egy ötlet, egy indíték, ha nincs kitartás, szervezőkészség, határozottság és kreativitás a mentorok részéről. Így azt hiszem, bátran kijelenthetjük: a karácsonyfára a mentorok tették fel a csúcsdíszt.
Czirók Dániel galériája
