Nem maradtak meglepetés nélkül azok, akik 2022. május 2-án ellátogattak a Vakok Intézetének dísztermébe, hogy meghallgassák az öt zenei intézetes hallgató szervezte jótékonysági koncertet. Talán legfőképpen a szervezőknek juthatott ki a meglepetésekből, akik nem csak ezen a napon, de a teljes folyamat alatt életre szóló szakmai és emberi tapasztalatokat gyűjtöttek.
A Nádor Terembe belépve az elegáns széksorokon túl az ország legnagyobb ólmozott festett üvegablak-együttese vonzza a tekinteteket. A Zsellér Imre készítette alkotás az Árpád-házi szenteket, a négy evangélista szimbólumát, címereket, és a Szent Koronát ábrázoló színes elemeken keresztül juttatja be a kora esti napfényt az arany mintákkal díszített törtfehér falak közé. Kétségkívül Magyarország egyik legszebb hangversenytermében került sor az ELTE BTK hallgatóinak vizsgakoncertjére.
Bordi Blanka Bella, Czirják Ágnes Vanda, Csongorádi Melinda, Kovács Gyöngyvér és Szilágyi Csenge a Czvikli Nóra és Meczner Vera vezette rendezvényszervezés kurzuson találtak egymásra, a kapott feladat értelmében egy koncertet kellett megtervezniük és kivitelezniük mindenféle anyagi forrás nélkül. A klasszikus dallamokban bővelkedő esthez zenész ismerőseiket kérték fel fellépőként, célul pedig a „Szól a Szív…” Alapítvány megsegítését tűzték ki: a vendégek egy adománygyűjtő urnába helyezhették el felajánlásukat. Borbély Ádám, Zugló önkormányzati képviselője pedig védnökséget vállalt a koncert felett.
Helyüket elfoglalván a nézőket a Kossuth Rádióból – és újabban a Waze navigációs applikáció hangjaként is – ismert Bordi András köszöntötte és vezette végig (ugyan most nem autóval) az esten: János vitéz szűrje helyett öltönyébe bújva Földesi Gergely lépett színpadra elsőként, akit Dóri Marianna kísért. Őt követte Balogh Dénes, külön erre az estre komponált Cogitationes Meas Nocte (Esti meditáció) c. ősbemutatója, amit YueliangBi Xing és Bene Dávid adott elő zongorán és hegedűn. A lágyan pergő dallamok mintha nyíló virágok képét festették volna le a fülünkön keresztül, a címnek megfelelően valóban meditációra hívott bennünket.
Hárfaszóval folytatódott a műsor. Egyetemünk zenekultúra szakos hallgatója, Olti Lilla tolmácsolásával Mikhail Mchedelov grúz zeneszerző Paganini-variációit hallgathattuk meg, amit a francia hárfaművész, Marcel Tournier Au matin (Hajnalban) c. műve követett. De hogyan is választotta ezeket a darabokat? „Mindkét darabot már régebb óta játszom és nagyon kedvelem is őket” – kezdi a választ Lilla. „A Mchedelov-darabot tanárom ajánlására kezdtem tanulni, hálás feladat, mert bravúrosan meg lehet mutatni a hárfánál szükséges technikai tudást is. Az Au matin pedig a hárfások repertoárjának mindennapos része, nehezen lehet megkerülni!” Lilla a továbbiakban sem ment le a színpadról, hisz Monteverdi Poppea megkoronázása c. operájából ismert híres duettjéhez, a Pur ti miro kezdetűhöz pengette meg egyedi hangszerének temérdek húrját. Itt a szoprán Miklós Réka és mesternője, Gémes Katalin csatlakoztak hozzá, hogy csengő hangjukat adják az előadáshoz, mely teljes mértékben illett a Nádor Terem atmoszférájához.
Könnyedebb vizekre evezve, Szabó-Bisztricsányi Beatrix a jazz világába vitt el bennünket: meleg, tiszta hangján Sting Shape of my heart és Ray Charles Hit the road Jack c. dalait adta elő. Az ismert számok hallatán többen megérezték a ritmust és ültükben táncolni kezdtek. Lehet, hogy nem is olyan elvetemült gondolat klasszikusok közé némi lazább zenei élményt keverni? Mindenesetre a Beatrixot követő Marley Erickson hegedűjátéka is csak erősítette a kivételt: A Liszt-Milstein-féle I. Mefisztó-keringő jól csatlakozott a jazz produkcióhoz, és kellemes meghökkenést váltott ki a hallgatókból, ugyanis az amerikai Marley rendkívül erős jelenlétű, lendületes és karakteres játéka olyan szinten lekötötte a nézői figyelmet, hogy a produkció után elhangzó taps éles kontrasztba került az előadás alatt uralkodó figyelem csendjével. “Gyönyörű ez a terem és miközben játszottam, éreztem a közönség befogadását a mű iránt. Azt éreztem, hogy valóban megvolt az a bizonyos kötődés köztünk.” mesélte a 18 éves művésznő, majd zenészeknék megszokott önkritikával hozzátette: “Volt már jobb előadásom ezzel a darabbal, nem vagyok teljesen elégedett a játékommal, de sosem vagyok az.”
Utolsó előtti darabként Kulcsár Kristóf fiatal zongoraművész lépett színpadra, kezében és fejében Schuman három darabját hozta el nekünk. Előtte saját szavaival hozzáfűzte: A német zeneszerző skizofrén hajlamú volt, így a munkásságát vizsgálók és játszók személyiségekként csoportosították a műveit. “Én is létrehoztam egy új Schuman-személyiséget” – mondja Kristóf, majd megkér bennünket, hogy a három művet egybefüggően, taps nélkül hallgassuk meg. A kotta nélkül játszott darabok valóban így alkottak egységet, Kristóf pedig nem csak Schuman műveiből tárt fel egy darabkát, hanem saját interpretációjával önmagából is.
Búcsúprodukcióként Földesi Gergely énekelte a Bánk bán jól ismert Hazám, hazám c. nagyáriáját, kicsengésül pedig még a szervező hallgatókat kérdeztük élményeikről. „Az a legcsodálatosabb az egészben, ahogyan olyan szépen minden összeállt, a fellépőktől kezdve a meghívott vendégeken keresztül egészen a fotósig mindenki önzetlenül vállalta, hogy részt vesz ebben a projektben és a segítségünkre lesz.” – mesélte Melinda, majd Blanka hozzátette: „Azzal, hogy a koncert napján is voltak változtatások, megtanultok, hogy annak ellenére is létre lehet hozni valamit, hogy nem az eredeti terv fog teljesülni.” Gyöngyvér elmondása alapján az egész feladatban örömük telt, de a legnehezebb része mégis az elindulás volt, az első lépés megtétele, az első fellépők felkérése jelentette. A legnagyobb dolog, amit magukkal visznek ebből az élményből, hogy megtanultak csapatban dolgozni és már nem félnek attól, ha hasonló feladatot kell majd megoldaniuk a továbbiakban. Szerintetek mikor ülhetünk be egy újabb ELTE-s koncertre?
Fotók: Hatlaczki Balázs
