Művésztábor a kastélykertben: IV. Nyolc Ág Művésztábor

Egy jó fesztivál kritériumai: kulturális, közösségépítő, természetközeli és bulizós.  Nagyon vártam a Nyolc Ágat, hiszen az összes szempontnak megfelel, és szinte az egyetlen fesztiváljellegű esemény volt a nyáron. Ráadásul a fiatal művészgeneráció formálódó identitástáboraként is hallottam már definiálni az eseményt. Nem tartom magam művésznek, de tudtam, hogy egy ilyen rendezvényt mezei zsurnalisztaként sem hagyhatok ki (egyébként bárki számára nyitott a tábor). Így hát felkerekedtünk a barátaimmal, és nyakunkba vettük Vas megyét.

Megérkezve az ó-ebergényi kastély mögötti parkba azonnal megcsapott a fesztiválhangulat: mindenfelé heverésző korombéliek, duruzsoló ambient és üdítő beszélgetések. A nulladik nap estéjén a sátorállítás után Hegedűs László Drum and bass-szel kevert gitárszólamaira chillelhettünk. Higgyetek nekem, ha azt mondom, pár pillanatra kihallottam Szécsi Pál Csak egy tánc volt c. slágerének dallamait a basszusok szimfóniájából! A hivatalos első napon aztán a Praehez kötődő emberek kerekasztal-beszélgetésén Balogh Endre elmesélte, hogy a Szentkuthy Miklós azonos című regénye alapján elnevezett kulturális családba tartozó kiadó, művészeti portál, folyóirat és kávézó (!) által közösséget és szociális hálót is kívántak létrehozni az utóbbi időben. A Prae.hu irodalomrovatának szerkesztője, Seres Lili Hanna a gyakornoki programról beszélt bővebben. Ide olyan, kulturális újságírás iránt érdeklődő fiatalokat várnak, akik szeretnének megtanulni híreket és cikkeket írni és szerkeszteni, illetve szeretnének bekerülni egy nyitott, több művészeti ágon átívelő közegbe. Nyerges Gábor Ádám új regénye, a Mire ez a nap véget ér egy középiskolai osztály történetét mutatja be, témájában az ifjúsági regényekhez kötődik, viszont nyelvileg inkább az idősebb korosztályhoz, a huszonévesekhez szól. Ez hazánkban kevésbé ismert kategória, de Nyugaton már egyre elterjedtebb. Erről Péczely Dóra, a Prae Kiadó szerkesztője mesélt. A műből egy agonizáló tanárember fájdalmas másnapját bemutató részletet olvasott fel a szerző. A Prae Kiadó nemrég kezdett el saját krimik kiadásával foglalkozni, ennek folyamatáról Balogh Endre elmondta, hogy a könyvszerető ember, ahogy idősödik, levetkőzi a dermedt sznobériáját. Ő például így jutott el Akunyinig, aki krimikbe ágyazva idézi meg a nagy orosz regényírók stílusát és gondolatait, de mégis egyedi tud maradni. A Prae Kiadónál azt tűzték ki egyik célul, hogy műfaji könyvekkel adjanak át magasirodalmi tartalmakat.

A naplementét megmámorosítva Balogh Endre és Nyerges Gábor Ádám informatív borkóstolásra invitált bennünket. A pécsi borvidékről származó nedűket sorban megízlelve a legenyhébb hárslevelű alapú cuvée-től egészen az erős merlot-ig (Hárs pincészet) jutottunk el. Ha a borokat szerelmi metaforával jellemezzük, akkor az olaszrizlinget „feleségborként” emlegetjük, mivel egy életet le lehet mellette élni, józanul és ittasan is szeretjük, és ihatjuk szódával is. A bortermesztés kulisszatitkai közül megtudtuk, hogy ha igazán jó bort szeretne szüretelni az ember, akkor terméskorlátoznia kell, illetve nem feltétlenül az öregebb szőlő a finomabb, hanem amelyiknek a gyökere jobb ásványgazdagságú talajrétegbe nyúlik le. Felmerült a kérdés, hogy miért sorolunk egyes borokat női vagy férfi kategóriába. Az aromásabb, ízgazdagabb borokat, mint például a hárslevelű vagy az Irsai Olivér, inkább női boroknak szokták mondani, mivel feltételezik, hogy a hölgyek kevesebbet isznak, és jobban értékelik az izgalmas ízeket. Ezzel szemben a férfiak kitartóan képesek fogyasztani, és eközben émelyítő ugyanazt az ízgazdagságot tapasztalni. Ezután következett a zöld veltelini, amivel az első „feleségbort” csaltuk. Ez egy vékony, kedves, egyszerű és őszinte „második feleségbor”, amely után még visszatértünk az előbbihez.

Másnap a bormámorból ébredve mentünk is a délelőtti líraműhelyre, amelyet Eszenyi Fanni és Bándi Máté moderáltak, a meghívott vendégek pedig Seres Lili Hanna költő-szerkesztő és Vajna Ádám szintén költő-szerkesztő (Hévíz, Versum, Észak) voltak. Ezen az alkalmon az ismerkedésről és az eddigi szépírói tapasztalatról, valamint az induló szerzők lehetőségeiről volt szó. Nyitott és bizalmi légkör jött létre, ami előremutató és építő párbeszédet eredményezett a saját szövegekről a további líraműhelyeken is. Délután Háy János mesélt legújabb könyve, a Ne haragudj, véletlen volt megírásáról. Elmondta, hogy felkérésre kezdett el naplóformában írni, annak ellenére, hogy nem szereti ezt a műfajt. Inkább az érdekelte, a személyes tartalmakat hogyan lehet úgy vizsgálni írásban, hogy az mégis eltávolított maradjon. Nem kukkolóknak írta, mivel az önéletrajzi feltárás is tele van fiktív elemekkel. Kauzális rendben szeretnénk a saját éltünkre tekinteni, mintha irányítanánk azt, de ahogy azt az idei év látványosan megmutatta, egyik napról a másikra sem tervezhetünk teljes bizonyossággal.

Ahogy lement a nap, szem- és fültanúi voltunk egy idén egészen ritka jelenségnek: koncerteknek. Elsőként a grunge hangzású Grabovski rázott fel minket, akiktől a keserű szerelmi balladákat és a garázshangzást egyszerre megidéző számaik, mint a Nem sírok és a Szevasz életem voltak a legemlékezetesebbek. Majd az alter-indie tengelyről jövő Idegen zúzósabb Bölény című szerzeménye feledtette velünk a csepergő eső kellemetlenségeit.

A harmadik napon rendhagyó kettősség jellemezte kötetbemutatót tartott Áfra János és Szegedi-Varga Zsuzsanna. A beszélgetésen Áfra fizikai valójában volt jelen, míg Szegedi-Varga az Egyesült Államokból jelentkezett be Messenger-hívás segítségével, neki csak a hangját hallhattuk. A Termékeny félreértés / Productive Misreadings c. kötet pedig azért kettős, mert kétfelől olvasható, Áfra szövegei pedig két nyelven keverednek benne Szegedi-Varga avantgárd grafikáival. A képzőművészetet és az irodalmat fuzionáltató alkotás párbeszédre hívja a befogadót, a médiumok közti határátlépésre és az általuk kifejezhető tartalmakra kérdez rá. A felolvasást improvizatívan és randomizálva, hol külön, hol párhuzamosan végezte a két szerző. Ezután következett w. Horváth Tibor és Takáts Fruzsi zavarba ejtő performansza, amely szabad asszociációkra késztette a közönséget. Amikor w. Horváth egy kézitükröt harapdált, visszamenőleg megvilágította bennem Áfra egyik korábban felolvasott sorát: „mikroműanyag a száj sötétjében”.

Sötétedés után Doma Bence, majd a Sorbonne Sexual adott koncertet. Az elszállós, forró estét Horváth Nóra tűzzsonglőr-bemutatója tette még tüzesebbé.

Az utolsó napon Kovács László tartott előadást az absztrakt festészet kialakulásáról és távlatairól. Elmondta, hogy az absztrakt festmények legfőbb jellemzői, hogy nincs külső referenciájuk, nem utalnak egy ismert külső valóságra, és az ábrázoló festményekkel ellentétben nem valós tárgyakra, hanem önmagukra irányítják a figyelmet. Az irányzat két nagy úttörőjének, Kandinszkijnak és Malevicsnak az életművébe is részletesen bepillantottunk.

Később Stamler Lili faműves workshopjában készítettünk egyedi ékszereket, ezeket viselve éjszakába nyúló tombolás közepette búcsúztattuk el a záróbulin a tábort. De előtte még meghallgattuk a bölcsészrockot játszó Caesar’s Bread akusztikus koncertjét. Acsády-Pongyor Áron frontember és Lukács Levente gitáros tiszteletbeli taggá fogadták Hercz Balázst, aki csörgőn kísérte a fiúkat. Ezzel a momentummal jellemezhető az egész tábor: improvizatív gördülékenység és remek hangulat. Háy János arról is beszélt, hogy az emlékeink attól élőek, hogy tükröztetni tudjuk azokat másokkal, akik szintén átélték őket. Ezt a tábort és az elkövetkezőket még sokáig szeretném szóba hozni, a fiatal értelmiségnek ezt a mind a kulturális, mind a közösségi szempontból fontos táptalaját.

Kiemelt kép: Vincze Bence

Képek: Varga-Kaizler Bársonyka, Káldy Márton